Tavaly januárban engedték ki a börtönből négy hónap után Lagzi Lajcsit. A zenész ügyvédje pontról-pontra elmondta, hogyan védekeznek majd.

Galambos Lajos letartóztatásának oka, hogy mocsai birtokán, valamint a nevéhez köthető Boglárka Apartmanban illegális gáz-, áram- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók. A mocsai lakóházban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban több mint öt év alatt 3,5-30 millió forint kárt okoztak a közüzemi szolgáltatóknak az elfogyasztott, de ki nem fizetett közüzemi díjak miatt. A zenész, egy társa és felesége ellen lopás és vesztegetés a vád.

Így akarja kimagyarázni Lagzi Lajcsi az áramlopást

(Fotó: YouTube/Hír TV)

Jelen állás szerint, ha minden jól megy, december 6-án – többszöri halasztás után – megtartják az első ülést.

A zenész ügyvédje a Hír TV Riasztás című műsorának nyilatkozott: pontról-pontra elmondta, hogyan védekeznek majd.

A kedden este adásba kerülő riportból kiderül, hogy az újabban asztalosként dolgozó Galambos Lajosnak azért nincs gázszámlája, mert fával fűt. Állításuk szerint Lajcsinak nem volt élő szerződése a vízszolgáltatóval sem, s azért nem volt áramfogyasztásuk, mert benzines aggregátorral oldották meg az áramellátást.

A lakóparkban történt illegális gázelvezetéssel kapcsolatban azzal védekeznek, hogy egy bérlő a bűnös. Állítólag tudják is, hogy kicsoda, de nem akarják megnevezni.

(24.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Remélem nem fogják elhinni neki ezt a védekezést. Nálunk is van cserépkályha és gázkonvektor is.Próbálunk úgy spórolni a gázzal,hogy tavasztól őszig hordjuk haza a fa ágakat,vagy ha látjuk,hogy valahol kivágnak egy fát,megkérdezzük elvihetjük-e? Így egy héten 1x befűtök a cserépkályhába és ha nincs erős mínusz kinn,akkor 2 napig megoldott a fűtés.Főzni viszont mindenképp a gázzal kell és szerintem Lajcsinál is az asszony gázzal főz.Nem tudom mekkora lehet az a lakópark,de kizárt,hogy nem tűnt fel a lakóknak a túl olcsó gáz és villany.Igaz,már eredetileg úgy hirdette a lakásokat,hogy alacsony rezsivel rendelkeznek.Ha tiszta a lelkiismerete,akkor nem értem miért kellett megvesztegetni a szolgáltató embereit. Az mondják tudják,ki buherálta meg a gáz és villany órákat,az egyik bérlő,csak nem akarják megnevezni. Ha nekem a szabadságom és a gyerekeim élete múlna azon,hogy megmondom ki miatt hurcolnak meg,akkor abban nincs semmi szégyellni való. Csaló,simlis vagy Lajcsi,ez az igazság.Úgy látszik kevés volt az a pénz,amit összetrombitáltál és még a csapból is te folytál. Így jár az,aki mohó. Remélem egy darabig nem lesz gond a fűtésed kifizetésével.A gyerekeidet sajnálom,remélem nem apuka természetét öröklik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ez igen sovány védekezés, ügyvéd úr ...
Kookas
az agregátor az mivel megy lajcsi mert szerintem nem vízzel ja és fával fűt? azért megnézném ahogy a hamuzó felől próbálná megrakni a tüzet.
cikicakk55
Remélem nem fogják elhinni neki ezt a védekezést. Nálunk is van cserépkályha és gázkonvektor is.Próbálunk úgy spórolni a gázzal,hogy tavasztól őszig hordjuk haza a fa ágakat,vagy ha látjuk,hogy valahol kivágnak egy fát,megkérdezzük elvihetjük-e? Így egy héten 1x befűtök a cserépkályhába és ha nincs erős mínusz kinn,akkor 2 napig megoldott a fűtés.Főzni viszont mindenképp a gázzal kell és szerintem Lajcsinál is az asszony gázzal főz.Nem tudom mekkora lehet az a lakópark,de kizárt,hogy nem tűnt fel a lakóknak a túl olcsó gáz és villany.Igaz,már eredetileg úgy hirdette a lakásokat,hogy alacsony rezsivel rendelkeznek.Ha tiszta a lelkiismerete,akkor nem értem miért kellett megvesztegetni a szolgáltató embereit. Az mondják tudják,ki buherálta meg a gáz és villany órákat,az egyik bérlő,csak nem akarják megnevezni. Ha nekem a szabadságom és a gyerekeim élete múlna azon,hogy megmondom ki miatt hurcolnak meg,akkor abban nincs semmi szégyellni való. Csaló,simlis vagy Lajcsi,ez az igazság.Úgy látszik kevés volt az a pénz,amit összetrombitáltál és még a csapból is te folytál. Így jár az,aki mohó. Remélem egy darabig nem lesz gond a fűtésed kifizetésével.A gyerekeidet sajnálom,remélem nem apuka természetét öröklik.
Manhattan
Lagzilajcsi egyre süllyed lefelé... Szánalmas...
wagabund
..."Lajcsinak nem volt élő szerződése a vízszolgáltatóval sem, "...

ezt a vizet gyorsan átugorták...mert fürödni, főzni, mosni kell ám...a klotyóról nem is beszélve...

namost itt figyel be a szennyvíz kérdés... az hová lett? mertugye szikkasztanai tilos, tehát marad a szipis autó...az meg ugye ad számlát, hogy a könyvelő akkurátusan elkönyvelje, és ellenőrzéskor felmutassa a környezetvédelmi ellenőröknek.

amúgy a vízről azt állítják, ártézit vételeztek...mint tudjuk, ahhoz is kell vízügyi engedély...nem jegyzői, az kevés...

Kedves Galambos Lajos! az ég szerelmére...nem mondta senki, hogy hallgatni arany? he? meg azt sem, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem...

nem lenne bölcsebb kussolni, méghozzá nagyon mélyen, és mégnagyobb csendben ügyvédet cserélni olyanra, aki szintén tud hallgatni?

sok beszédnek sok ám az alja...
Cicamama55
Hogy nem szakad rá az ég!!! :((((Eleinte azt hittem, csak valaki haragból, irigységből próbálja kicsinálni, na de ennyi mesével előállni?! Ki hisz már neki?! Egyfolytában hazudozik!!!
szaboria1
Két videót is megnéztem a luxus lakásáról nincs gáz vezeték és óriási kandalló van amibe fa éget. A Boglárka apartmanba nagyon érdekes emberek költöztek akiknek egyedi gázfűtés áll rendelkezésre. Ezek eladott lakások vagy bérlemények. Megint úgy mondunk véleményt, hogy nem ismerjük a 100% mert miért nem tud pl. a nyomozók hathatós indokkal rendelkezni.
maci0427
Kamupasi-kamuduma ! = Eyy jó Ügyvéd és az idő mindent megold ...= elfelejt...
human
Hát erre rohadt kíváncsi leszek.
De fogunk még furcsa védekezésekről olvasni a Quaestor perben is. Csak az még vagy 3-4 év mire bíróság elé kerül.
lampa laz
Trombitás, már csak egyet kell hazudnod a többi mellé, hogy azt sem tudod hol van mocsa+tata.
KisGenyo2
Hihető sztori... Lehet, hogy ott se voltak.. XD
staro2
Lajos-Lajos, ugye meg vannak a benzinszámlák az aggregátorhoz?
Eladott Ország
Honda EU 20i csendesített áramfejlesztő Zajszintje is : 90 decibel. Az aggregátort külön hangszigetelt épületbe helyezték, vagy a föld alá aknába? Ugyanis az előírás a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet szerint:
Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerű beépítésű), különleges területek közül az oktatási létesítmények területe, a temetők, a zöldterület: Határérték (LTH) az LAM megítélési szintre (dB) éjjel 22-06 óra, 40 decibel. Ez sehogy nem jön össze még csendesített üzemű áramfejlesztővel sem, vagy lenyelték a zajt a lóvéval együtt. Itt már nem csak a lóláb lóg ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.