kijev

Nacionalista tüntetők csaptak össze rendőrökkel Kijevben a főügyészség előtt

Összecsapásba torkollott egy tiltakozó akció hétfőn Kijevben nacionalista érzelmű tüntetők és az ukrán rendfenntartók között a főügyészség épületénél, aminek következtében a hivatalos közlés szerint hét rendőr megsérült.

Négy gyerek játszott Kijevben egy autóban, amikor valami felrobbant az utastérben – kettejük állapota súlyos

Felrobbant egy leparkolt autó Kijevben csütörtök délután, a detonáció következtében négy gyermek sérült meg, közülük kettőnek az állapota súlyos – közölte Vjacseszlav Abroszkin, az ukrán országos rendőrparancsnok első helyettese.

Életben van a Kijevben állítólag lelőtt orosz újságíró

Életben van Arkagyij Babcsenko orosz állampolgárságú újságíró, állítólagos megölése Kijevben egy különleges művelet volt.

Összeverekedtek a szurkolók a szombati BL-döntő városában, Kijevben

Az ukrán rendőrség két embert őrizetbe vett, miután szurkolók összecsaptak a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjének kijevi helyszínén.

Hazaárulásnak tartja az ukrán főügyész az ukrajnai orosz híroldal beüzemelését

A RIA Novosztyi orosz hírportál ukrajnai megfelelőjeként működtetett internetes kiadvány munkatársai olyan cselekményeket követtek el, amelyek kimerítik a hazaárulás bűntettét – hangsúlyozta Jurij Lucenko ukrán főügyész kedden a Facebookon.

Négy magyar érem a rangos kijevi birkózóversenyen

Egy ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a Kijevben rendezett, rangos birkózóviadalon.

Körözést adtak ki Szaakasvili volt grúz kormányfő ellen Ukrajnában

Körözést adtak ki az ukrán hatóságok Miheil Szaakasvili volt grúz kormányfő, volt odesszai kormányzó ellen, miután megszökött a letartóztatása után. Szaakasvili mintegy ezer emberrel a kijevi parlament előtt tüntet, a hatóságok 24 órát adtak arra, hogy feladja magát. 

A politikai reformok folytatását követelik az ukrán ellenzéki tüntetők Kijevben

Több ellenzéki párt és szervezet tüntet Kijevben az ukrán parlament előtt, a politikai reformok folytatását akarják elérni. A tüntetők egy csoportja és a rendőrök már összecsaptak.

Ukrán nyelvtörvény: Kijev szerint a kampány részei a magyar nyilatkozatok

Kijev szerint az ukrán oktatási törvényre adott magyar nyilatkozatok csupán a választási kampány részei.

Elégedetlenek az áramszolgáltatóval a kijeviek, két irodát feldúltak

Nem tetszik a kijevieknek a helyi, amúgy egy oligarchához köthető áramszolgáltató árképzése, két irodájukat fel is dúlták.

Robbanás volt Kijevben, több ember megsérült

Robbanás történt Kijevben a kormány épületének közelében csütörtökön, hárman megsebesültek – közölte az ukrán főváros rendőrsége.

Felrobbantottak egy személyautót Kijevben egy ukrán ezredessel, aki életét vesztette

Felrobbant egy személyautó kedden Kijevben, amelyet egy ukrán ezredes vezetett, aki életét vesztette, a gépkocsi egy utasa pedig megsebesült.

Vízvezeték robbant egy kijevi parkoló alatt – videó

A térfigyelő kamera pont felvette, ahogy egy felrobbanó vízvezeték miatt a egész parkoló a levegőbe repül Kijevben – írja a BBC .

Felmérés: csak az ukránok 13 százaléka bízik Porosenkóban

Az ukránok többsége nem bízik meg Petro Porosenko elnökben, valamint az ország kormányában és parlamentjében sem - közölte felmérésében a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet.

Rendőrök lőttek tévedésből egymásra Kijev környékén, öten meghaltak

Öt rendőr életét vesztette vasárnapra virradóan egy Kijev környéki faluban, amikor két rendőrcsapat tévedésből egymásra nyitott tüzet.

Egy megbilincselt férfit összevertek és agyonlőttek a rendőrök

Ukrán rendőrök összevertek, majd agyonlőttek egy megbilincselt, 32 éves férfit egy dél-ukrajnai településen – az eset komoly közfelháborodást és sajtónyilvánosságot kapott, az ügyben csütörtökön a főügyész is megszólalt.

Felrobbantották egy újságíró autóját Kijevben

Felrobbant egy személyautó szerdán Kijevben, s a benne ülő Pavlo Seremet, az Ukrajinszka Pravda hírportál újságírója életét vesztette.

Náci kollaboráns nevét kapja a Moszkva sugárút Kijevben

Az Oroszországi Föderáció parlamentjének védelmi és nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke Franc Klincevics élesen bírálta az ukrán főváros vezetését, amiért a Moszkva sugárutat átnevezik Sztyepan Bandera sugárútra. 

Leégett egy nyugdíjasotthon Kijev mellett, legalább 16-an meghaltak

Tűz ütött ki egy nyugdíjasotthonban vasárnap a Kijev közelében lévő Litocski faluban, a tűz következtében az első adatok szerint 16-an veszették életüket.

Tüntetők tojással dobálták meg a kijevi orosz nagykövetséget

Tojással dobálták meg az orosz nagykövetséget vasárnap Kijevben a Nagyija Szavcsenko Oroszországban fogva tartott ukrán pilótanő szabadon bocsátását követelő tüntetők.

Lövöldözésbe torkollt egy autós üldözés Kijevben, egy ember meghalt

Autós üldözést követően tüzet nyitottak a rendőrök vasárnap hajnalban Kijevben egy személyautóra, amelynek vezetője súlyosan megsértette a közlekedési szabályokat és nem volt hajlandó megállni.

Kijev szerint terrortámadások készülnek ukrán nagyvárosok ellen

Az ukrán titkosszolgálatnak és a belügyminisztériumnak olyan információk kerültek a birtokába, amelyek szerint lőfegyverekkel és robbanószerekkel elkövetett terrortámadásokra, provokációkra lehet számítani számos ukrán nagyvárosban, beleértve a fővárost, Kijevet is – közölte vasárnap Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A...

Robbanás történt a kijevi parlamentnél – letépte egy rendőr lábát

Radikális jobboldali tüntetők megrohamozták az ukrán parlament épületét hétfőn, azt követően, hogy a törvényhozás első olvasatban elfogadta az ukrán alkotmány decentralizációs módosítását, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek.

Az USA elismerte, hogy Kijev megszegi a minszki egyezményeket

Az Egyesült Államok először ismerte el, hogy Kijev nem tartja be a minszki egyezményeket – idézi a TASS Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma nemzetközi ügyekért felelős képviselőjének szavait, aki kommentálta John Kerry, az USA külügyminiszterének nyilatkozatát.

Megöltek egy második újságírót is Kijevben

Megöltek még egy újságírót Kijevben, és ezzel három nap leforgása előtt már a második sajtómunkás vált gyilkosság áldozatává az ukrán fővárosban – jelentette csütörtökön az ukrán média.

Putyin évet értékelt – Oroszországon kívül mindenki gonosz

Főként külső tényezőkkel magyarázta az orosz gazdaság jelenlegi nehéz helyzetét csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján az orosz elnök, mindazonáltal azzal biztatta hallgatóságát, hogy a legrosszabb esetben is két év alatt kilábalhatnak ebből a válságból.

Az ukrán hatóságok nem mindenhol kontrollálják a katonai alakulataikat

Az ukrán hatóságok nem mindenhol kontrollálják a katonai alakulataikat

Kijevben mától nincs melegvíz

A Kijevenergo szolgáltató vállalat a mai nappal kikapcsolta a melegvíz-szolgáltatást az egész városban.

Az ukrán haderő nagyszámú rakétatüzérséget vont össze a kelet-ukrajnai Donyeck városánál plusz kényszersoroznak százezer tartalékost

Az ukrán hadsereg folytatja Tocska-U rakétarendszerek, Szmercs és Uragan típusú rakéta-sorozatvetők (mind nehéz rakéta tüzérség) összpontosítását Donyeck közelében.

Lelőttek két ukrán harci gépet a szakadárok

Az ukrán "terrorellenes erők" tájékoztatása szerint oroszbarát szakadárok lelőttek szerdán két harci gépet Kelet-Ukrajnában.