Így ütötték ki fű alatt a rezsicsökkentés egyik lábát

A két éve, az önkormányzati választások előtt nagy erőkkel beharangozott engedményes tűzifát a vásárlók az idei fűtési szezonban már hiába keresték az állami erdészeteknél. Az olcsóbb fűtőanyag eltűnésének kommunikációjáról mintha megfeledkezett volna a kormányzat – nem úgy, mint a bevezetésről –, az illetékes...

A legszegényebbeket sújtja a tűzifa drágulása - Gazdaság

A Népszabadság cikke szerint nem hozott rezsicsökkentést a fával, szénnel és egyéb tüzelőanyagokkal fűtők számára az idei év. Míg a hazai kormányzat a gázárak megregulázását állította a rezsicsökkentés középpontjába, addig igencsak megfeledkezett arról, hogy széles tömegek egészen más módon fűtik otthonaikat.

Fidesz: *********** semmibe veszik a családokat

Új nap, új Fidesz közlemény, talán már tudják is a választ. Na, kitalálják?

Szakszervezetek: a rezsicsökkentés veszélyezteti a munkahelyeket

A "rezsicsökkentés miatt veszélybe került" közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére fogott össze négy szakszervezet, az erről szóló megállapodást és cselekvési tervet pénteken sajtótájékoztatón ismertették.

Külföldi bankban tartja a pénzét a bankadót támogató fideszes

Szájer József szerint a bankok itthon „trükköznek”.

Újabb rezsicsökkentést lengetett be Lázár János

Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Makón.

Fidesz: Brüsszel döntése újabb támadás a rezsicsökkentés ellen

A Fidesz-frakció az Európai Bizottság paksi bővítést érintő határozatára reagált így csütörtökön közleményében.

Atomkatasztrófval riogat a DK

Úgy látszik, a Demokratikus Koalícióhoz is eljutott a hír, hogy a Paksi Atomerőmű leszerelését biztosító alapból terveznek valakik, valahol újabb választás előtti rezsicsökkentést , mert az ellenzéki párt már az atomkatasztrófa lehetőségét is látni véli a kiszivárgott munkaanyagban:

A jövőt felélve tervezhet a kormány újabb rezsicsökkentést?

Kevesen tudják, de van egy terület, ahol Magyarország igenis tervezi a jövőt: a Paksi Atomerőmű minden évben befizet mintegy 20 milliárd forintot egy alapba, mely arra szolgál, hogy fedezze az erőmű majdani leszerelésének, a nukleáris hulladék elszállításának, tárolásának stb. a várható költségeit, hogy azt ne a jövő...

Ingyen erkölcsi és okmánycsere: ezeket a díjakat törölné el Lázár

Tucatnyi állami eljárási díj és járulék megszüntetésére tesz javaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Bayer Zsolték tüntettek a gyűlöletkeltés ellen :DDDD

Úgy tűnik, elhamarkodottan írtuk délben, hogy mi mutatja meg legjobban a mai Magyarország állapotát. Azóta történt ugyanis egy s más, például – és most kapaszkodjanak meg egy rózsavíz illatú Magyar Hírlapban – Bayer Zsolt és a Békemenet baráti kör utcára ment a gyűlöletkeltés ellen!

Letölthető menütervező

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem vezetni, hogy pontosan mire és mennyit költünk, de hó végén mindig csak azt ellenőriztem, hogy a bevételek és kiadások mennyire voltak szinkronban egymással. Egy nyugodt vasárnap délután aztán jobban beleástam magam a kimutatásokba és megdöbbentett mennyire sokat költünk élelmiszerre.

Valaki tolja be a napról Németh Szilárdot!

Nézzük az adatokat.

Most omlik össze a rezsipiramis!

Elbocsátások, leépítések, összeomló közszolgáltatások, ellehetetlenülő kisvállalkozások, horribilis állami veszteségpótlások kísérik a célt tévesztett rezsiháborút.

Kálmán Olga: Brüsszelben csúnya gonosz bácsik ülnek? Rezsi Szilárd: Igen!

Németh Szilárdot a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként hívták meg  Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorába , ahol elmondta: az épülő szerb-magyar kerítés mellett lesz határőrizet is. Ám nem a négyméteres falról szóló rész volt a beszélgetés legmegdöbbentőbb része, hanem az, amikor a műsorvezető rátért a...

Tökéletes választ adott az internet a szerb-magyar határzárra

Sikerült az internetes népi művészetnek egyetlen, kegyetlenül pontos képben megragadnia a szerb-magyar határzárat .

Gazdaság - Nagy a szomorúság a kormányban, kiszivárgott a rezsikapitulációs terv

Nagyon nem örülnek a kormányban, hogy kiszivárgott a rezsikapitulációs levelük, különben is nagyon b... Olvassa el a NOL.hu-n!

A kormányt nem olyan fából faragták, hogy engedjen a rezsidémonnak

A kormány mindent megtesz egyik legfontosabb intézkedése, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséért – jelentette ki a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A "rezsiigazságot" követelik a Fidesztől

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra Trócsányi László igazságügyi miniszternek az uniós energetikai biztosnak írt, rezsicsökkentéssel kapcsolatos levelét. Az állampolgároknak joguk van tudni, hogy milyen változások várhatóak az energiaárakban, a kormány nem titkolhatja el a tárgyalások...

Veszíthet az Orbán-kormány: újra nőhet a rezsi

Hamarosan ismét drágulhat a gáz és az áram ára, pedig ezek csökkentése bizonyult a 2014-es választásokat megnyerő csodafegyvernek. Legalábbis erre utal az az uniós energetikai biztosnak jutott kormányzati levél, amibe a hvg.hu betekinthetett.

A Telekom is kiszáll a lakossági gázszolgáltatásból

A Magyar Telekom az energiapiaci környezet megváltozása miatt ez év július 31-ével megszünteti az egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági földgáz-felhasználók részére nyújtott szolgáltatását – közölte a Magyar Telekom kedden az MTI-vel. 

Varga: a magyar gazdaság jó pályán van

A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság jó pályán van, és egyre több nemzetközi elemző jelzi ennek a pályának a tarthatóságát.

Most majd együtt fizetjük a rezsicsökkentést

Az állam az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-vel átveszi a lakossági gázfogyasztókat a multicégektől, velük együtt pedig lényegében átveszi a cégek évről évre újratermelődő tízmilliárdos veszteségeit is – írja az Index .

Hirtelen nagyon felemelte az önkormányzat a rezsicsökkentés mellett kampányoló nyugdíjas lakbérét

Az eddigi 21 ezerről 64 ezer forintra emelte fel az önkormányzat annak a nyugdíjas férfinak a lakbérét, aki Németh Szilárddal a rezsicsökkentés mellett kampányolt tavaly februárban.

Habony találhatta ki a rezsicsökkentést és a bevándorlóellenes politikát is

Hiába tagadta le Habony Árpádot Orbán Viktor múlt héten, egy a ténykedésére rálátó forrás szerint a rejtélyes tanácsadó az "alfa és az ómega", ami a kormányzati stratégiát illeti. A NOL többi forrása szerint pedig az is nyílt titok, hogy Habonytól ered – még ha nem is egy személyben – a Fidesz bevándorlóellenes politikai...

Már megint a rezsicsökkentést félti a Fidesz

Bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP immár közösen támadja a további rezsicsökkentést, és kizárólag önző pártpolitikai érdekeiket helyezik előtérbe – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

Levédik a rezsicsökkentést

Egy budapesti székhelyű, főleg pályázatírással foglalkozó cég, a Rubi Consulting Kft. adott be ugyanis védjegybejelentést 2014 legtöbbet használt közéleti fogalmára.

5 %-ra szeretnék csökkenteni a tej áfáját

Rezsicsökkentési elem is lehetne a fogyasztói tej áfájának 5 százalékra csökkentése – mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és terméktanács elnöke csütörtökön Budapesten. Mélykuti Tibor erről Czerván Györggyel, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón...

Elvérzik a kormány szent tehene? Itt a rezsifigyelmeztetés

Az Európai Bizottság szakbeszélgetést szervezett a márciusban Magyarország által kiadott országjelentésbe foglalt, energiapiacra vonatkozó részekkel kapcsolatban – fejtette ki cikkében a napi.hu .

Fidesz-közeli céget tett gazdaggá a rezsicsökkentés

A Népszabadság számítása alapján hatalmasat kaszálhatott egy Fideszhez köthető cég a rezsicsökkentés nyomán előírt számla audittal.