Több százezer új munkahely jöhet létre Magyarországon a gazdaságban, ha az új kormányzat átgondoltan és összehangoltan használja fel az EU-s forrásokból még lehívható és kormányváltás után még befolyásolható 2900 milliárd forintot - derül ki az AAM Consulting által készített, Gyorsítósáv IV. című tanulmányból. Több tízmilliárd forint értékben is javítható volna a 2010-es év költségvetési egyenlege csak azáltal, hogy megfelelően kezelik az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatott projekteket - idézi az AAM Consulting Gyorsítósáv IV. című tanulmányát a Napi Gazdaság. A már folyamatban lévő negyven legnagyobb projekthez kapcsolódó beruházásból, szolgáltatásból két év alatt 140 milliárd forint áfát kell hogy fizessenek a cégek az elkövetkező két évben. Megfelelő tervezés mellett elérhető volna, hogy ebből minél több folyjék be még 2010-ben, így mellőzhető volna bármilyen megszorító intézkedés, sőt akár adócsökkentésre is volna forrás - de legalább az államháztartás helyzete stabilabb lehetne. Sajnos az már biztosnak látszik a tanulmány szerint, hogy a már lekötött 3600 milliárd forint uniós támogatás nem volt elég arra, hogy Magyarországon akár egyetlen olyan gazdasági ágazat is legyen, amely a kapott támogatásoknak köszönhetően további állami segítség nélkül versenyképes lehet a nemzetközi piacokon. A teljes, hétezer-milliárd forint támogatási forrásból 3600 milliárd forintot helyezett ki a kormány, további 500 milliárd forinttal kapcsolatban pedig egyéb kötelezettségei vannak az államnak. Vagyis a következő kormány 2900 milliárd forint sorsáról dönthet. Ennek kapcsán az AAM szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy még mindig túlságosan hosszú a pályáztatás és a szerződéskötés átfutási ideje, ez akár a felére csökkenthető egyes pályázatoknál. Gyorsabbá válna az átfutás a központosított közbeszerzések kiterjesztésével, egyes elektronikus közbeszerzési módszerek bevezetésével, ráadásul így a korrupciós lehetőségek is csökkenthetők. Szükséges volna felülvizsgálni a kistelepülések hátrányos helyzetét súlyosbító adminisztratív szabályokat, megteremtve a vidéki területek esélyegyenlőségét.
3000 milliárdot oszthat szét a következő kormány
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás