Azonos lehet Horák Nóra és Víg Alexandra gyilkosa? Nemrég ítéltek első fokon 19 évre egy férfit Horák Nóra megöléséért. Azonban sokan nem akarják elhinni, hogy az eset ismert részletei alapján az a férfi egyedül elkövethette tettét. A kétkedők verzióját erősítheti, a hírek szerint nemrég holtan előkerült, fához kötözött és megerőszakolt lány Víg Alexandra esete. A két lány esete közötti hasonlóságon túl, kísérteties a két lány külső megjelenése közötti hasonlóság is, ami akár egy ilyen típusú lányokra szakosodott sorozatgyilkosra is utalhat. Akár csak Nóra esetében Víg Alexandra esetében is a rendőrség hírzárlata, látszólagos tehetetlensége, és az olykor alaptalan pletykák terjedése dühíti a közvéleményt. Ami tény: 1. Az akkor még csak 15 éves kislány Víg Alexandra 2010. június 14-én 07:15 órakor dunaújvárosi lakásukból iskolába indult, de oda nem érkezett meg, azóta életjelet nem adott magáról. 2. A rendőrség megerősítette, hogy november ötödikén valóban találtak egy holttestet Dunaújváros területén. 3. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szóba jöhető eltűnt lányok DNS-mintáival hasonlította, hasonlítja össze a megtalált holttest DNS-ét. 4. Víg Alexandra ismerőseit behívta kihallgatásra a rendőrség 5. A rendőrség akár csak Horák Nóra esetében hivatalosan nem ad ki információkat az esetről, a terjedő másodkézből származó információkat azonban nem is cáfolja A tényekből következtetve, illetve hivatalosan meg nem erősített de az ügyben érintett személyek információi alapján, a helybéliek, és az internetes közösségek már gyászolják Víg Alexandrát. Gyertyalángot gyújtottak neki egy közösségi oldalon, illetve emlékoldalt, valamint a gyilkosok halálbüntetését követelő, Facebook oldalt hoztak létre az alábbi felhívással: "Halálbüntetést Víg Alexandra gyilkosaira! Jelöld be, és küldd tovább ezt a linket mindenkinek! http://www.facebook.com/pages/Halalbuntetest-Vig-Alexandra-gyilkosaira/104139259657919 Emlékoldal: http://www.facebook.com/pages/Vig-Alexandra-Emlekoldal/163788550325696" Továbbá fórumokon, a helyi rendőrség előtti tüntetés lehetősége is felmerült amennyiben a rendőrség továbbra is bizonytalanságban tartja a helybélieket, illetve a hozzátartozókat. Csellengok. Net Képek: Első két képen Víg Alexandra, harmadikon Horák Nóra látható
Azonos lehet Horák Nóra és Víg Alexandra gyilkosa?
Forrás:
csellengok.net
Feltöltő: Sz.Andrea
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Ma nyit az egyik legkedvezőbb árú gyógyvizes fürdő Pest megyében
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Emlékoldal: www.facebook.com/pages/Vig-Alexandra-Emlekoldal/163788550325696
Akkor is ha parancsra teszi.
Jézus nem a hóhér, hanem a kivégzett mellett áll!