A közelmúltban a megszokottnál élénkebb volt Nagyatád forgalma, hiszen az ország minden részéről, és még Kaliforniából is érkeztek a 25. páncélos találkozó résztvevői. A harckocsi ezrednél szolgált katonák és polgári alkalmazottak közül sokan hozzátartozóikkal együtt látogattak haza, többségüket a kollektív összetartás, a hagyomány és az a kötődés hozta a városba, amely az ezred megszűnése óta egyre csak erősödött. Fájó emlék számukra 1987. június 30, hiszen a 69. Harckocsi Ezred hivatalosan ekkor szűnt meg. „Jó érzés újra együtt lenni – mondta Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy, a találkozó főszervezője. A rendezvény támogatói között szerepelt többek között dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a városi önkormányzat, a tűzoltó parancsnokság, a televízió, valamint számos magánszemély is. A találkozóra érkezettek között többségben voltak a nyugdíjasok, de még szép számmal akadtak olyan tisztek, akik napjainkban is a Magyar Honvédség, illetve a rendőrség állományában szolgálnak. De semmi sem volt fontosabb a találkozónál, mintha megállt volna az idő. Egymás láttán felszínre törtek a szívszorító érzelmek. Örömkönnyes szemek, meleg ölelések árulkodtak arról, amit egymás iránt éreztek. Bár az évek őket sem kímélték, a történetek kemény helytállásról, a fiatalságukról szóltak. Emlékszel? És emlékeztek… Így tárult fel előttem életük egy töredéke, amit csak ők élhettek meg.

Forrás: honvedelem.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.