Bántalmazták a szombati budapesti békemenetről hazatérők egy csoportját Székesfehérváron - közölte kedden a Fidesz székesfehérvári szervezete.

A közlemény szerint Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik - magát megnevezni nem kívánó - résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő, néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket.

A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket.

"A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket" - olvasható a közleményben. A leírtak szerint "a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen (...) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta". Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.

Szavai szerint "elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt".

"Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás" - fogalmazott.

Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anka
- naneeeeeee!!! - nem csak a politika végett támadnak meg embereket!
- a pirított magyarok főleg..., volt már részem benne nem is egyszer!
- a Pintér ezért miért nem intézkedik? - azt mondta két hét alatt rend lesz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
Én meg beszéltem olyannal, aki látta azt, aki hallotta, hogy azok beszélgetnek, akiknek a szomszédjuk ott voltak három utcával arrébb a másik városban élő rokonaiknál...! Ragozható még!!:-)
Jeff_Lebowski
Nekem meg a szomszéd mesélte, hogy a sógornőjének az ángyikája látta, hogy ez a Roth békaembernek öltözve konspirált titkos vízalatti találkozókon zsidó pénzügyi körökkel.
Istenem, ezek a Róth manók sohasem változnak, csak van amikor Virág elvtársnak, meg Bástya elvtársnak hívták őket, most meg az elvtárs elmaradt.
Komolyan, már az embernek nincs kedve megnyitni egy hírportált, mert mindenütt a mocskolódás, ellenségeskedés, ferídtés és sumákolás csapja képen az embert.
keresztapa
@Jeff_Lebowski: "Róka,s hiéna vezeti a népet, alattuk szét esik az ország, a róka egyedül sokat téved, a hiéna megássa a sírját. Végtelen a nép ostobasága, de lassan feltámad az új erő, nem hallgat róka hiéna szavára, Pannónia nem lesz dögtemető."
németfigyelö
Ez a ugynevezet "Békemenet" egy nagy vicc a MagyaRémHirlap-ban olvastam hogy ez muttatna hogy milyen "demokratikus" az ország akkor Sziria es Eszak-Korea "még" demokratikusabb ott a kormany még több embert tud az utcára hivni:

'Itt más nem történt, mint az, hogy az egykori MSzMP-tagjai, akik egyedül hasznot tudtak húzni a "rendszerváltásból", vagy úgy, hogy ellopva a nép vagyonát kisvállalkozók lettek, akik úgy csalnak az adó és a szociális befizetések terén, ahogy nem szégyellik, vagy maradtak a minisztériumokban, s ott szép fizetésért unatkoznak egész nap, megszervezték a felvonulást és elmentek rá. Ezeknek az embereknek érdekük, hogy az Orbán-kormány maradjon, hiszen akkor marad az egykulcsos jövedelemadó, marad a többi adócsalás lehetősége, marad a fekete-munka. Nem csak a szervezők egykori kommunisták, hanem az összes felvonuló... S, hogy most fideszesnek hazudják magukat? Mit számít az, fontos hogy az összeg stimmeljen. Látszott a korukon és az öltözetükön, hogy öregek és tehetősek. Ezek azok akik kizsigerelik saját honfitársaikat, ezek a hazaárulók. Úgy tesznek, mintha a hazáért tüntetnének, pedig csak az érdekli őket, hogy a zsebük ezután is úgy tele legyen, mint eddig. Nem a békemenetről vagy függetlenségről volt szó, az ma már világos. Tehát mind a szervezők, mind a résztvevők egytől egyig köpönyegforgatók, kizárólag a mostani posztjukat, állásukat, vagyonukat s viszonylagos jólétüket védik, ezért vonultak fel. S Orbántól remélik, hogy ez az állapot marad. Nem gondolnak ők a többi 9,5 millióra. '
Hókuszpók
@németfigyelö: Nem a békemenetről vagy függetlenségről volt szó, az ma már világos. Tehát mind a szervezők, mind a résztvevők egytől egyig köpönyegforgatók, kizárólag a mostani posztjukat, állásukat, vagyonukat s viszonylagos jólétüket védik, ezért vonultak fel. S Orbántól remélik, hogy ez az állapot marad. Nem gondolnak ők a többi 9,5 millióra. '

Egyetértek!

Különben is hol van itt háború?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.