Összehívta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságát péntekre a testület szocialista elnöke az atv.hu-n nyilvánosságra hozott, Juhász Oszkár gyöngyöspatai polgármesternek tulajdonított hangfelvétel kapcsán.

Molnár Zsolt tájékoztatása szerint a rendkívüli ülés témája: az atv.hu-n napvilágra került, az ország nemzetbiztonságát veszélyeztető kijelentéseket is tartalmazó dokumentum.

Az atv.hu, egy birtokukba került, 2011 májusában készült hangfelvétel alapján azt írta: Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, egy magát a Jobbik országos vezetősége által kinevezett kampányfőnökként meghatározó férfi és valamint két, feltehetőleg a Magyar Gárda utódszervezetéhez, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozó polgárőr egy hosszú beszélgetésen "gondolta végig egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháború kimenetelét".



Mesterházy Attila az MSZP elnöke csütörtökön délután közölte: tekintettel arra, hogy a hangfelvételen elhangzó mondatok kimerítik a büntető törvénykönyv egyik legsúlyosabb bűncselekményeinek egyikét, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekvést, ezért azt kérte a nemzetbiztonsági bizottság elnökétől, a szocialista Molnár Zsolttól, hogy a lehető legrövidebb időn belül hívja össze a testület ülését, és vegyék napirendre a kérdést.

Az atv.hu csütörtöki közlése szerint és a felvétel tanúsága szerint szólnak egy polgárháború várható bekövetkeztéről, és arról, hogy annak akkor kell megtörténnie, amikor az az ő győzelmükkel végződhet. Az atv.hu szerint a beszélgetés során Juhász Oszkár egyebek között azt mondta, "most úgy lenyomnának minket, mint a bélyeget. Hétezer olyan rendőrük van, aki állig föl van fegyverezve, és hithű a Zsideszhez". Az akkor még csak polgármesterjelölt Juhász Oszkár kijelentette azt is, polgármesterré választása után jelentős változásokat tervez Gyöngyöspatán, és ennek anyagi fedezete is megvan; a Jobbiknak vannak külföldi kapcsolatai, "ahonnan olyan pénzeket tudunk behozni Gyöngyöspatára, amiről nem is álmodtok, hogy honnan, meg mekkora pénzeket tudunk mozgósítani". A jobbikos politikusnak tulajdonítja a honlap azt a kijelentést is, amely szerint olyan, akár külföldi őrző-védő erőket lehet a településre hozni, hogy aztán "egy dzsipszi sem teszi be a lábát", de még egy kormányügynök sem.

Juhász Oszkár, amikor az MTI tudósítója ismertette vele a felvétel tartalmát azt mondta: "ilyen felvételről nem tudok, ilyen megnyilvánulást én nem tettem". Azt mondta, egy országos rágalomhadjárat folyik a Jobbik és személye ellen, ha pedig van ilyen felvétel, az szerkesztett lehet és ennek a rágalomhadjáratnak a része. Rágalom ellen pedig nincs orvosság - fűzte hozzá.

A Jobbik nem kommentálja az elhangzottakat; álláspontjuk szerint Juhásznak egy magánbeszélgetésen elhangzott magánvéleményéről van szó, a felvétel pedig bizonyíték arra, hogy a jobbikos politikusokat titkosszolgálati eszközökkel megfigyelik.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csolovek
Szerintem ez egy provokáció a zsidesz részéről vagy inkább a Gyöngyösi fideszes gané aki meg fenyegette Juhász Oszkár mikor megnyerte a választást. Én lemerem tenni a garast,hogy a rossz hiszemű támadás onnan indult. Ez egyfajta revans,hiszen Juhász Oszkár elmondta a médiába,hogy megzsarolta a Gyöngyösi fideszes gané.Ilyen hang anyagot a mostani technikával bármikor össze lehet vágni akár szavanként is úgy hogy nem lehet észre venni. Az ATV egy felekezetnek elkötelezett hírcsatorna.Senkiházi banda.
kerék
Nevetséges az egész...ennyi erővel mi régi osztállyal meg a 3.világháborút tervezgettük, mert beszéltünk róla, bizony és arról is szó volt, hogy Magyarország veszítene,és még sok mindenről. Szóval most várom TEK embereit, mikor rúgják rám az ajtót.

3 ember filozofálgat simán, a hülye fideszesek meg telerakják a gatyájukat.
zsömle
mindenkinek meglehet a véleménye bármiről,ez egy kocsmai beszélgetés,ittas mindenki,..
gergely
Nem értem mi ezzel a probléma.Talán túl sok igazság van benne?:))
Hellcat
Én sem értem mi ezzel a gond. Nálunk majdnem minden hétvégén téma az, hogy mi lenne ha itt komolyra fordul a dolog. És az a nagyon szomorú az egészben, hogy van alapja a a témának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.