Csaknem egymilliárd forintot csoportosít át a kabinet az új nemzeti konzultációra. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A rendelkezés rögzíti, hogy a gazdasági konzultáció pénzügyi fedezetének biztosításához azonnali hatállyal 976 millió forintot csoportosít át a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A fel nem használt pénzt vissza kell majd fizetni, a költségvetési forrás jogszerű felhasználását pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fogja ellenőrizni.

Szijjártó Péter a múlt héten - akkor még mint a miniszterelnök szóvivője - közölte, augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. Összesen 8,2 millió embernek postáznak kérdőívet. Az első százezer darabot már május 29-én kiküldték - főképp budapestieknek -, az utolsókat pedig legkésőbb június 24-én postázzák. A konzultáció költsége személyenként 105 forint, összesen pedig körülbelül egyhatoda egy népszavazás költségének - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a konzultáció első adatai augusztus végére várhatók.

A korábbi konzultációk közül például a szociális konzultáció pénzügyi fedezetére - tavaly augusztusban - 867,9 millió forintot csoportosított át a kormány.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
Én az ezred részéért gyártanék Orbánnak olyan elemzést a beérkezett válaszokról, hogy elélvezne a gyönyörtől...:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@DR Eric CARTMEN: Dehogy hiszem, csak azt próbáltam kifejteni, hogy nem itt kell véleményt mondani olyanról amit tényleg akarunk, mert az biztos, hogy semmit nem ér.
Csizmás Kond
@kumming: Nem érted. A te magyaráztad szerint kb így nézne ki.
Kérdés:
Szeretné-e ha az adót megemelnék?
Válasz:
1. Igen
Don Marcus Hibiscus
Különben az egymilliárd forint az számításaim szerint kamu. :) Több az,ugyanis 10 millió emberre kerekítve a boríték,meg az a három(?) lap+színes nyomtatás az eddig 3 Ft-os lappal számolva,meg 10 Forintos borítékkal az 130 millió Forint,a színes nyomtatást még nem számoltam(nem is fogom,nem akarok nagyon belemenni) és a boríték sem tette még meg az oda-vissza utat.De ha 100 Forint az oda-vissza út(az egyszerűség kedvéért),akkor csak az egy milliárd+ a fentebbi 130 millió.

Ez csak gyors fejszámolás nyilvánvalóan kevesebb árral,mint a valós ár.De még a valós árhoz is (ha valaki nekiülne kajakra kiszámolni) hozzá kell venni,hogy az állam mindent kétszer annyiért szerez be,mint ahogy az átlag ember beszerzi a dolgokat.
marlin2
De hát a Chuk Norris, meg a Kedves Vezető már ugyis tudják a válaszokat!!
Akkor meg minek??
Parasztvakítás fanoknak!! Csaknem??
kkalman
@QQCSI: Azt is elhallgatja, hogy mennyibe kerül a nyomdaköltség. Az egész 105,- Ft/db-os duma csak parasztvakítás. Ezt csak az olyan elmeroggyantak hiszik el amilyenek ők maguk.
coyote3
Annyira vicc ez a "konzultációnak" csúfolt önigazolás. Irányított kérdések, hazugságok a beérkezett darabszámokról és egy csomó feleslegesen kidobott pénz. Nagyjából erről szól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.