Hat férfi ellen nyomoznak a győri rendőrök, a gyanú szerint közülük öten hónapokig fosztogatták egy helyi raktárbázis készleteit; egyikük a telephely biztonsági őre – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán.

Kálmán Gabriella elmondta, hogy öt gyanúsított, februártól júniusig, összesen 16 millió forint kárt okozott, rajtuk kívül egy orgazdasággal gyanúsított férfi ellen folyik eljárás. A lopott tárgyak listáján nagy mennyiségű kávé, tea éppúgy szerepel, mint fémhulladék, turbófeltöltő vagy gázolaj. Ez utóbbit tehervagonokból fejtették le ötven literes ballonokba.

Kihallgatásán a "csapat" mindegyik tagja részletes beismerő vallomást tett. Ellenük a Győri Rendőrkapitányság jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek – tette hozzá a sajtóügyeletes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.