Egyebek mellett így fogalmaz: „Nem feladatuk az emberi vagy állati ürülék és az állattetemek összeszedése, mivel ezek veszélyes hulladékok, eltakarításuk speciális védőfelszerelést igényel a fertőzésveszély miatt. Sok vád éri a közterület takarító közmunkásokat amiatt is, hogy leülnek, lazsálnak munkaidőben, ahelyett, hogy dolgoznának.” A pedagógus nyílt levele Tisztelt Debreceni Polgárok! Az utóbbi hetekben heves vita alakult ki a debreceni lakosság és a Dehusz közmunkásai között. A helyzet odáig fajult, hogy túllépte városunk határait, az internetre is felkerült, csorbítva városunk jó hírnevét. Ezért éreztem fontosnak, hogy levelet intézzek Önökhöz, mivel a viták hátterében véleményem szerint az információhiány áll. Az egyik tévhit az, hogy a Dehusz alkalmazásában tanulatlan, roma származású állampolgárok vannak. Ez egyáltalán nincs így, ez a létszámnak csak egy kis töredéke. A többség szakmával, érettségivel, esetenként diplomával rendelkezik, akik...
Nyílt levelet írt egy pedagógus – aki most történetesen közmunkás – a lakosságnak
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás