A Hallgatói Hálózat (HaHa) keddi közleménye szerint "az átgondolatlan felsőoktatási koncepció" mögött nincsenek észérvek, és hazugság, hogy az állam mindenkinek kifizeti a tanulmányait ösztöndíj, részösztöndíj, vagy diákhitel formájában.

A szervezet a szaktárca hétfői állásfoglalására reagált. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében akkor azt írta: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak. Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt.

A Hallgatói Hálózat úgy fogalmazott: "nem, nem lesz megértés. Ugyanis nincs mit megérteni. A barbár, átgondolatlan, központosított reformnak nevezett felsőoktatási koncepció mögött nincsenek észérvek".

A szervezet hazugságnak nevezte, hogy az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában.

Az állam csak és kizárólag 10 480 ösztöndíjasnak, a lakosság egy ezrelékének fedezi a tanulmányait. Mindenki másnak tandíjat kell fizetnie, méghozzá az egyik legmagasabbat Európában - írták, hozzátéve: az a Fidesz vezeti be a tandíjat, amely 2008-ban leszavaztatta a jelenleginek egy sokkal csekélyebb mértékű formáját.

Álláspontjuk szerint a kormány a lakosság még nagyobb mértékű eladósodását ösztönzi.

A HaHa szintén hazugságnak nevezte, hogy az állam nem takarékoskodni akar, hanem a források hatékonyabb, eredményesebb felhasználására törekszik. Ha ez így lenne, nem zárná ki a társadalom legnagyobb részét a felsőoktatásból, egy még szűkebb elit kiváltságává téve azt - tették hozzá.

A HaHa felszólította a kormányt, hogy "hagyja abba a hazudozást, és kezdje el fölfogni, hogy amit az oktatással művel, azt nem csak saját maga ellen, de az ország" ellen is teszi.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

viitriol2
Vannak észérvek az árgyélus királyfi hatalmának koncepciói mögött. ö- mármint az árgyélus királyfi még 2008-ban ezt mondta:

"Én öt gyermeket nevelek. Ha bármelyik közülük azért nem tanulhatna, mert én nem volnék képes előteremteni a tanulásukhoz szükséges összeget, ha nem tudnám kifizetni a tanulás árát, akkor ezt én az életem kudarcának érezném, és ezért sohasem fogok belenyugodni abba, hogy Magyarországon tandíj zárja el a gyerekek előtti felemelkedés lehetőségét"

és hát tudjuk /ismerjük az árgyélus királyfi mind az öt gyerekének tudja biztositani a tanuláshoz szükséges összeget, igy tehát "BELENYUGODOTT" söt KÖVETELI tandijat- a fülkés ujmagyarul a teljes költség térités bevezetését.
GeoCravker
Miért ne lennének érvek? Legfeljebb nehéz elfogadni.
Orbán királynak elkötelezett szolgák és nem autonóm személyiségek kellenek.
kukac50
Ész érvek hiányába adósság csapdába akarják terelni a tanulni vágyó diákokat.
Szegényektől elveszik a lehetőséget a tanulástól.
Miközben tarlósnak duplájára emelték a fizetését,a diákoktól egyetemektől meg elvesznek.
A húsiparra is valamelyik Fideszesnek fáj a foga úgy mint a dohány árulás esetében is történik. Ebből már elég ! A diákok kiállnak magukért, amit a Magyarországon élő leigázott társadalom nem képes megtenni.
A jövő generációért teszik ezt a lépést a diákok.
vadsanca
Az ellen sem voltak észérvek amikor Viktor megszüntette a szakmunkásképzést és minden "hülye" gyereket beíratott a felsőoktatásba, úgy hogy le vitte a ponthatárokat. A "melós" szülők meg kemény pénzeket fizettek a vállalkozónak, hogy a gyereknek legyen gyakorlati ideje. Akkor melyik ér tőbbet, a szakmunkásbizonyítvány, vagy a diploma?
Sajnos Viktor az akkori döntésével elérte azt, hogy napjainkban több diploimás van mint szakmunkás.
Melyik diplomás áll be a melósok közé? Ugye nem sok? Akkor miről is van szó?
Igaz nem vagyok Viktor párti, de ezzel a döntésével egyetértek. Igaz köpönyegforgató stílusa van, de...
Kis hazánkban szükség van ennyi felsőoktatási intézményre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok