Újabb közbeszerzés nélküli vásárlásokat engedélyezett az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága a Terrorelhárítási Központnak (TEK), többek között 728 millió forintért vásárolhatnak 92 darab nagy teljesítményű autót, közöttük például Audi A7-est - írta a hvg.hu, a bizottság hétfői üléséről tudósítva.

A tudósítás szerint a TEK nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva kérte a közbeszerzés mellőzését. A Belügyminisztérium a beszerzés szükségességét azzal indokolta, hogy az operatív akciók, illetve egyes védett - magyar és külföldi - személyek biztonságának szavatolása csak az új gépjárműparkkal lehetséges. A portál emlékeztet, hogy a TEK két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vásárolt a bűnözők üldözéséhez.

A testület dolgozóinak szükségük van új mobiltelefonokra is, az előfizetésekkel együtt 271,6 millió forint értékben, valamint bevetési ruházatra. Ez utóbbira 90 millió forintot fordítanak. Tóth László gazdasági és informatikai helyettes államtitkár a beszerzéseket a TEK tervezett kétszáz fős létszámfejlesztésével magyarázta.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mobil123
@QQCSI: Sajnos, és még mennyit fognak lenyomni a torkokun:-((((
Mobil123
@tűzróka1939: Mert ez kényelmes a vezérnek is, ha menekülőre kell fognia. Különben is ez gondolom tűz, víz, gáz álló.
tűzróka1939
@Mobil123: AFFENE a jódógát :D . Golyó ? Hmm ?
nyanya001
@QQCSI: Már a Klub rádiót is sok helyen elhallgattatták !
QQCSI
@nyanya001: ...gondolom a demokrácia jegyében...:(
Mobil123
@tűzróka1939: Gondolod, hpgy őméltóságosnak a kocsiját nem dupla golyóálló akármivel bélelték ki? :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.