A Fidesz-frakció szakértők bevonásával értékelte Bajnai Gordon ma ismert programját. Ezt Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője jelentette be vasárnap. A fideszes politikus kiemelte, hogy a volt kormányfő adóátalakítási javaslatai alapján majdnem kétmillió embernek kellene több adót fizetnie. A fideszes politikus tájékoztatása szerint a Bajnai Gordonék által közzétett program visszahozná az adójóváírást, mégpedig úgy, hogy eközben nem rontják a költségvetés pozícióját. Rogán Antal ezzel összefüggésben elmondta, ha valóban pozitív szaldóval akarnák megoldani a személyi jövedelemadó rendszerének átalakítását, akkor az egy második adókulcs bevezetését tenné szükségessé. Ez az adókulcs a megkérdezett szakértők szerint elérné a 48 százalékot, ami mint azt a fideszes politikus megjegyezte: Európa legmagasabb adókulcsa lenne.

Forrás: fidesz.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

profon
Tóni te nem vagy valódi ! Tóni próbálkozol ! :))
vukkocska
Riogatnak ezek a nem normálisak folyamatosan. Az tény, hogy több kulcsos adót akarnak bevezetni, ami a 400.000 forint felettieket érintené. Nem tudom, miért sír Rogán, úgy megszedték már magukat ebben a két és fél évben, meg sem fogják érezni. Magukért zokognak ezek a szerencsétlenek.
profon
@vukkocska: A legkisebb is számít , ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.