Klapka: A politika mocskos dolog. Felvettek velem egy jelenetet egy játékfilmbe teljesen más célból még körülbelül egy éve: „Az ügynökök a paradicsomba mennek” című filmnek szolgált forgatási helyszínéül az üzletházam. Ehhez járultam hozzá, ők meg az én engedélyem nélkül felhasználták ehhez a politikai töltető drámához. Engem nem tájékoztattak ezzel kapcsolatban semmiről. Egy tévéműsorban szembesültem vele, hogy én is szereplek a filmben, nagyon megdöbbentem – kezdte az Új Ásznak Klapka, aki annak idején örömmel újságolta lapunknak, hogy szerepelni fog egy játékfilmben. Akkor még nem gondolta, hogy a későbbiekben kellemetlensége származik a dologból. Egy fillért sem kértem a forgatásért, hiszen ezzel népszerűsítik az üzletházam is, hátha könnyebben elkel majd. Talán így el tudom majd adni végre. Az is elképzelhető, hogy jómagam is látható leszek a filmben – mondta az üzletember derűsen előző év májusában. Klapka most dühöng, érthetően. Azonnal utána fogok nézni, hogy miként...

Forrás: ujasz.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Ez a szegény Klapka, egyre több-mindenbe kavarodik bele...
a Pepita
Klapkának eddig az volt a híre, hogy okos és dörzsölt üzletember...Ez működhet a világ bármely pontján, de nem a NER-ben...Itt még Klapka is kispályásnak számít...:)
mariaberta
Mást vártál ezektől? Mindent bele, csakhogy bele tudjanak rúgni Gyurcsányba.
Mocskos egy társaság, és mocskos a politikájuk. Remélem a Kossuth téren kivágott fákkal együtt ők is el fognak tünni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.