Várhatóan ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) családi adókedvezmények kiterjesztéséről szóló javaslata. Magyarországon 3,8 millió ember rendelkezik adóbevallással, ebből a 2011-es adatok alapján 1 millió 17 ezer ember az, aki gyermekek utáni adókedvezményt igényelt. Az indítvány a negyedüknek, nagyjából 200-250 ezer családnak jelentene segítséget – vont mérleget Harrach Péter a Duna Közbeszéd című műsorában. Műsorvezetői kérdésre reagálva leszögezte: "arra van pénz a költségvetésben, amit fontosnak tartunk, a családok helyzete és állapota pedig lényeges kérdésnek tekinthető". Hozzáfűzte, hogy az adóhatóság számításai szerint 50-60 milliárd forint az az összeg, amit még le lehetne írni a járulékokból. Lesznek olyan családok, főleg a nagyjövedelműek, akik ezt nem veszik majd igénybe, mert olyan magas az adójuk, hogy abból írják le a kedvezményt, így végső soron a módosítás a kisebb jövedelmű és a sokgyermekes családoknak kedvez – húzta alá.
Harrach: Arra van pénz, amit fontosnak tartunk
Forrás:
magyarhirlap.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 20., 08:25
Zivatar és szél ronthatja el a jó időt
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás