Jövő héttől nem fenyegeti majd Magyarországot az Európai Bizottság bárdja.„Bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság” – értesült a BruxInfo. A brüsszeli hírügynökség szerint a legutóbbi magyar intézkedéscsomag eloszlathatta a maradék kételyeket a 3 százalék alatti deficit fenntarthatóságával kapcsolatban. A BruxInfo forrásai arra számítanak, hogy május 29-én várhatóan öt másik tagállammal együtt a Magyarország ellen a túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás megszüntetését javasolja majd az Európai Bizottság. Olli Rehn már május elején szinte biztosra jelezte, hogy Lettország, Litvánia és Románia felállhat a „szégyenpadról”, míg Magyarország és Olaszország esetében ezt további egyenlegjavító intézkedések bejelentéséhez kötötte Brüsszel. Most mindkét ország átszakíthatja a célszalagot. Úgy tudja a Bruxinfo, hogy Brüsszelben most már mennyiségi és minőségi...
Nyert Orbán: elengedi Magyarországot Brüsszel
Forrás:
fn.hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
- Forgalomba került a 3000 és 15000 forintos címlet: ezt kell tudni az új bankjegyekről
- Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
- Kegyetlenül rosszul járt, akinek ilyen ingatlanja van Magyarországon: pokol lesz eladni, a kutyának sem kell
Itthon
- 2024. May 13., 16:05
Olyat lépett a közmédia, amire hosszú évek óta nem volt példa – Itt vannak a részletek!
Itthon
- 2024. May 13., 13:37
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
Itthon
- 2024. May 13., 13:36
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 13., 12:45
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Naja. Ez a következő években következhet be, amikor a következő kormány megörökli a lerabolt államkasszát. Az már legyen a következő kormány gondja. Ha meg (ne adja az ég!!) újra ezeket választja meg a birkatömeg (de nem én), akkor semmi gond, Matolcsy, akarom mondani mostmár Varga fiókjában biztos van még rengeteg adóötlet.
Új hozzászólás