Idegen aktivistáknak a városba szállításával vádolta meg a szekszárdi Fidesz elnöke az MSZP-t pénteken, a szocialisták demonstrációja után.„A szekszárdiak megdöbbenve tapasztalták, hogy a maffiabaloldal más megyékből ide szállított idegen aktivistákkal, gyűlöletkeltő és uszító rendezvényt tartott városunkban” – írta közleményében Horváth Kálmán. Az MSZP a trafikpályázatok miatt tartott demonstrációt a tolnai megyeszékhelyen. A közlemény szerint csak néhány tucatnyi helyi szocialista vett részt a demonstráción, míg a szekszárdiak „távolmaradásukkal is jelezték, nem kérnek a maffiabaloldal gyűlölködéséből, akik tönkretették az országot”. A szekszárdiak kitartanak a 2010-ben meghozott döntésük mellett, vagyis hogy mélyreható változások történjenek Magyarországon, és folytatódjon Szekszárdon a 2006-ban megkezdett városépítés – áll a közleményben.

Forrás: teol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Ez a ál-felháborodás ugye attól a maffiajobboldaltól származik, akik lengyeleket szállítanak ide a birkamenetre?
bretagne
Mi az, hogy maffiabaloldal? Mondja ezt a Fidesz, aki a maffiajobboldal? Őket is lehett maffiázni! Elképesztő a stílusuk.
scandináv
"más megyékből ide szállított"...legalább nem külföldiek voltak :)
A Tündik bündije
Ez a ál-felháborodás ugye attól a maffiajobboldaltól származik, akik lengyeleket szállítanak ide a birkamenetre?
Hellcat
Gyenge szardobálás ez már kérem...pont a fidesz mondja a lengyel aktivistáival? Meg a Cöf-ön keresztül való mocskolódás után?
Nauta
Ezek már az utólsó pofátlan szardobálásai a szélhámos csútivezér bandájának!!Fosnak ezerrel a tolvajok!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.