Kitiltották Leventét a Naphegy téri Oxygen nevű wellnessközpontból, aki egy agydaganat következtében bénult le félig - írja a 444.hu. A központ működtetője később a Facebookon reagált a történtekre.

A lap szerint az Oxygenben megváltozott a házirend, kibővült egy sorral: "Speciális igényű és speciális ellátást, illetve felügyeletet igénylő gyermeket befogadni nem áll módunkban."

Levente jobboldala részlegesen lebénült, ezért nem tud önállóan járni, vagyis mozgáskorlátozott. Az utolsó előtti alkalommal, amikor megérkeztek az uszodát, szaunát, edzőtermeket is magába foglaló, egyébként akadálymentesített intézménybe, a recepción közölték velük, hogy Levente csak "az eddigi idő felét, másfél órát" lehet a játszóházban - írja a lap.

Május utolsó szombatján már a módosított házirenddel fogadták őket, a félidőből így lett komplett kitiltás. A 444.hu kedden megkereste az Oxygen Wellnesst is, szerda koradélutánra ígértek választ, jelenleg a "kialakult helyzetet elemzik".

Az Oxygen Wellness saját Facebook oldalán reagált a történtekre. Ezt írják:

"Örömmel fogadjuk, hogy lehetőségünk nyílik a saját álláspontunkat is ismertetni az ügyben.
Reméljük, hogy Oxygen Wellness Kft. alkalmazottai által átélt és előadott eset más megvilágításba helyezi a történteket, hiszen mindig is távolt állt tőlünk a diszkrimináció, ezzel az indíttatással hoztuk létre a játszóházat is.

A játszóházban szakképzett óvónők dolgoznak, egy műszakban egy személy, akik tökéletesen felkészültek a gyermekek ellátására, szórakoztatására. Mindazonáltal amikor Fábián Úr az első alkalommal kitöltött regisztrációs lapján jelezte, hogy kisfia, Levente speciális nevelési igényű, óvónőnk úgy döntött, hogy jó szándékára, empátiájára és szakértelmére alapozva örömmel elvállalja a kisfiú felügyeletét is - miközben Fábián Úr a recepciónál várakozik. Leventével - ahogyan az édesapja is leírta - nem voltak magatartásproblémák, viszont éppen mozgáskorlátozottsága miatt állandó figyelmet és segítséget igényelt. Ezt viszont még a legjobb szándékú óvónő sem tudta anélkül megtenni, hogy a játszóházban tartózkodó - esetenként 12-15 gyermek - ne lássa ennek kárát. (Fábián András maga is leírta, hogy neki is problémát okoz egy húszkilós gyermek emelgetése, ez természetesen fizikailag is megterhelést jelentett az óvónőnek, aki ezáltal a többi gyermeknek sem tudott kellő figyelmet szentelni.

Ez a fajta kényszerű figyelemhiány tehát mindenképpen veszélyeztette a bent játszó gyermekeket. Éppen ezért az óvónők többször jelezték szóban az édesapának, hogy a gyermeke felügyeletét nem tudják összehangolni a többi gyermek ellátásával.) Ez a tény irányította a figyelmünket a korlátozott lehetőségeinkre, és arra, hogy egységesítenünk és konkretizálnunk kell a szabályozást.
Mindezen tapasztalatok birtokában, többszöri látogatás után vontuk le azt a konklúziót, hogy nem vagyunk felkészültek speciális nevelési igényű gyermek ellátására.
Beismerjük, hogy jobban végig kellett volna gondolnunk, hogy alkalmasak vagyunk-e egy ilyen feladatra. Akkor jártunk volna el helyesen, ha amint nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Levente teljes és kizárólagos felügyeletet igényel, azonnal jeleztük volna az édesapa felé írásban is, hogy erre nem vagyunk felkészülve, nem tudjuk megoldani. Ezért a kommunikációs hibáért elnézést kérünk!

Rendkívül fájlaljuk, hogy Fábián Andrást ilyen mélyen érintette az eset, de reméljük, a fent leírtak ismeretében elfogadja az álláspontunkat."

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
@Kutyafüle: Nem, de az sem várható el egy cégtől (nem közintézmény!), hogy nonstop x+1 gyermekfelügyelőt alkalmazzon, várva, hogy mikor toppan be egy "speciális igényű" gyerek, akire majd ő fog dedikáltan külön vigyázni...Azért ezt is meg lehetne érteni.

Az meg különösen undorító, hogy a cég közleménye, válasza megvárása nélkül, 1 darab hepciás apuka lejárathat, bemocskolhat egy vállalkozást a közösségi oldalak igazságosztóinak hathatós segítségével... Mert a neten aztán nagyon okos mindenki, úgy tudja, hogy kinek mi a joga, csak az a baj, hogy amikor kilépünk a való életbe, nagyon nem ez látszik. Ez a marha nagy empátia az emberek felé valahogy hirtelen eltűnik, és szemlesütve elnéz inkább mindenki a másik irányba, ha meglát egy tolókocsist szerencsétlenkedni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lenhardtibolya
Szomorú helyzet, ráadásul egyik félnek sincs teljesen igaza. Nyilvánvaló, hogy Játszóház ahol több gyermekkel foglalkozik az az egy óvónő, nem képes mozgássérült gyermekről gondoskodni. Maga az intézmény akadálymentesített, tehát létezik olyan megoldás, ahol a mozgássérültekkel foglalkoznak, gondolom, hogyha személyi edzőt, úszásoktatót bíz meg a szülő azzal, hogy gyermekét megmozgassa...
Nem értem, hogy miért nem tudták ezt megbeszélni a helyszínen a szülő ill. az intézmény?
Nauta
@Dr plágium: Valamelyik bunkó újgazdagot zavarta!!
darwin
@Kutyafüle: És ha véletlenül 5 súlyosan mozgáskorlátozott gyerek jön be játszani,akkor szerezzenek hirtelen még 5 speciálisan képzett óvónőt,akik emelgetni ,kezelni tudnak egy 25-30 kilós mozgáskorlátozottat,vagy lenyugtatnak egy súlyos autistát?Közben gondolni kell a többi egészséges gyerekre is.Valószínű,hogy az lesz a vége,hogy az egészséges gyerekeket sem fogják vállalni a sok vegzálás miatt.Megszűnik egy jó kezdeményezés.
rokker33
Ez várható volt.Egy darabig tudott a gyerekkel foglalkozni,de 10-15 gyereket helyett csak azzal az eggyel foglalkozni tényleg nem lett volna tisztességes!Ezt az apának is tudnia kellett volna és biztosan van olyan hely ahol ilyen gyerekekkel foglalkoznak nem kell/kellett volna odamenni és kész!Az Welness vezetőinek ezt tudniuk kellett volna vagy legalább egy óvónőt kellene alkalmazniuk aki a speciális gyerekekkel is tud foglalkozni!
almalibre
Szokásos módon átestünk a ló másik oldalára. Az egyenjogúság zászlaját lobogtatva megkülönböztetett figyelmet követelnek sokszor a csökkent képességű, vagy korlátozottakat képviselő szervezetek. Szép dolog az akadálymódosítás és szükséges is, legalább is a közintézmények tekintetében, már a magánvállalkozások tekintetében olykor idétlen helyzeteket hoz létre. Én például tánciskolát vezetek, a működési engedélyhez falakat kellett kibontanom, rámpát építenem, hogy a mozgássérültek is szabadon mozogjanak a tánciskolánkban, miközben egyértelmű, hogy erre nem kerül sor. Persze papíron ez azt jelenti, hogy diszkriminatívak vagyunk velük szemben, de elég egyértelmű, hogy nem tudunk táncot tanítani annak, aki nem tud járni.
Welness munkatársai jóhiszeműen jártak el, aztán rá kellett döbbenniük, hogy a jóakarat bizonyos esetekben kevés, ezért módosítniuk kellet a szolgáltatásaik szabályzatát. Persze dönthettek volna amellett is, hogy külön személyzetet vesznek fel, arra az esetre, ha gyermekmegőrzőbe csökkent képességű gyermeket szeretnének hagyni, de valószínűleg nem látták ennek a megtérülési lehetőségét és egy vállalkozást ritkán tart el a jóindulat.
Kutyafüle
@darwin: Elgondolkodtató a felvetésed. Látod, hogy ez az egy eset is mennyire megosztja a véleményeket. Pedig ez csak egy eset . Azért elhiheted nekem, hogy ember legyen a talpán az az óvónő , tanítónő, vagy gyógypedagógus, aki adott esetben jól tud dönteni.
De hány ilyen vagy ehhez hasonló vitás helyzet adódhat!
Ha azt az egy gyereket nézem, vagy a többi érdekét? Nagy felelősség mindenesetre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.