Országszerte nagyjából 800 és ezer közötti számban vesznek részt a cigány emberek szervezett formában az árvízi védekezésben - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke pénteken az MTI-nek. Hangsúlyozta, hogy soha ennyi cigány és ilyen szervezett formában nem segítette az árvízi munkálatokat, mint most az ORÖ és a Lungo Drom szervezésében. Ugyanakkor hozzátette, hogy "ez sem elég", ezért továbbra is arra kérik a cigányokat, hogy vegyenek részt az árvízi védekezésben. "Addig lesznek jelen, amíg a veszély el nem hárul" - tette hozzá. Farkas Flórián megemlítette, hogy nem cigány emberek is ételt és italt visznek a gátakon dolgozó cigány embereknek. "Nem igaz tehát az az ellentét, ellenszenv és előítéletesség, amiről sokan beszélnek" - hangsúlyozta Farkas Flórián, aki szerint komoly társadalmi üzenete van ennek az összefogásnak.
Farkas Flórián: ezer cigány segíti szervezett formában a védekezést
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás