A 2010-es önkormányzati választások előtt hirtelen 30 fővel megugrott Abaújlak lakosainak a száma - írja az Atlatszo.hu.
A lap szerint addig 90-en laktak a faluban. Közokirat hamisítása miatt megrótták Abaújlak akkori alpolgármesterét, Kocsis Sándort, aki nem más, mint Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának édesapja, írja az atlatszo.hu.
Az idősebb Kocsis nem az egyetlen gyanúsított, de ő személyesen 5 főt jelentett be abba a házba, amin ő haszonélvezeti jogot gyakorolhat.
A gyanúsítottak azzal védekeztek, nem voltak tisztában azzal, hogy bűncselekményt követnek el. Többen azt vallották, hogy Abaújlakon készültek letelepedni, vállalkozást indítani. Ezeknek az állításoknak később ellentmondott a körjegyző tapasztalata, aki úgy látta, a választásokat követően már nem erőltették új lakhelyükön való maradásukat az abaújlaki otthonteremtők, olyanniyra, hogy lakcímbejelentő lapjukat többen visszavonták. Mások családi okokra hivatkozva jelentkeztek be Abaújlakra, abban azonban megegyezett a helyzetük, hogy egyikük sem tartózkodott a településen folyamatosan. Mindezek alapján az ügyészség bizonyítottnak látta, hogy fiktív lakcímbejelentések, bűncselekmények történtek - olvasható az Atlatszo.hu cikkében.
A Hir24 azt írja a cikkében, hogy reagált a Józsefvárosi Önkormányzat Kommunikációs Irodája is. Kocsis Máté önkormányzata közölte, Kocsis édesapja soha nem követett el semmilyen bűncselekményt, és minden ezzel ellentétes állítás miatt az érintett büntető- és polgári jogi eljárásokat fog kezdeményezni.
"Az említett történetben egyetlen bíróság sem hozott elmarasztaló ítéletet, a nyomozást megszűntették" - hangsúlyozzák közleményükben, egyben gratuláltak a cikk szerzőjének, hogy "ráfordult" Kocsis Máté családjára is.
"De felhívjuk a figyelmét, hogy Kocsis Sándor 67 éves, becsületes magyar állampolgár, aki soha nem állt bíróság előtt büntető ügyben, szemben sok fele ennyi idős baloldali politikussal" - tették hozzá.
a kettős állampolgárság
rohamos osztogatásával fokozódik!