Elsősorban a rezsicsökkentésnek köszönhető a rekordalacsony mértékű infláció - mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a közműszolgáltatások nonprofittá alakításának tervét is megerősítette.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció. Ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték.

Az inflációs adatok is azt mutatják, hogy a rezsicsökkentés következtében több pénz marad a magyar családoknál, amelyek így többet tudnak költeni a kiskereskedelemben - közölte Németh Szilárd, hangsúlyozva: a rezsicsökkentéssel pontosan az volt a céljuk, hogy minden családot megsegítsenek, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt ennek éppen az ellenkezője volt tapasztalható, hiszen magukra hagyták a családokat, 15-ször emelték a gáz és az áram árát.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új szabályok alapján tízezer forintos kötbér jár a fogyasztóknak, ha a szolgáltató nem teljesíti a rezsicsökkentést, illetve nem ad róla megfelelő tájékoztatást a számlán. Ennek nyomán a legfrissebb, az első fokon lezajlott eljárások adatai alapján hat hőszolgáltatónak összesen 560 millió forint kötbért kell fizetnie - tájékoztatott a kormánypárti képviselő.

Felidézte azt az ügyet is, amelyről még a nyár elején számolt be, amikor csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a Tigáz: 71 ezer esetben túlszámlázás történt, 348 ezer esetben pedig kevesebbet számlázott ki a szolgáltató. Az ügy úgy zárult - ismertette a fideszes politikus -, hogy a Tigáz hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelemmel, aminek eredményeképpen csaknem tízmillió forintot kapnak vissza azok, akik többet fizettek, abban az esetben pedig, amikor a vállalat járt rosszabbul, a Tigáz vállalta, nem szedi be a különbözetet, ami "körülbelül ötvenmillió forintba fáj a cégnek".

A kötbérszabályok változása mellett a közelmúltban meghozott új fogyasztóvédelmi intézkedések között említette a rezsicsökkentésért felelős képviselő az egyszerűsített számlaképet, valamint azt, hogy októbertől az ötezer lakosnál nagyobb településeken a szolgáltatók kötelesek panaszkezelő irodát működtetni. Kitért arra is, hogy a fogyasztónak ma már joga van eldönteni, mikor olvassák le a mérőóráját.

Németh Szilárd megjegyezte, hogy egy új közmű-szabályozási rendszerre van szükség, amelynek szintén fontos része lesz a fogyasztóvédelem megerősítése. Példaként említette azt az elképzelést, hogy a közműcégeknek fogyasztóvédelmi referenst kellene alkalmazniuk.

Kérdésre válaszolva megerősítette azt a kormányzati célkitűzést is, amely szerint a közmű-szolgáltatási rendszernek nonprofittá kell válnia, a hasznot vissza kell forgatni az ellátásbiztonság és a minőség fejlesztésére. Ehhez a tulajdonviszonyoknak is meg kell változniuk, magyar közösségi többségi tulajdont kell szerezni az érintett cégekben - emelte ki.

Hangsúlyozta: a rezsicsökkentés szimbolikus nemzeti ügy, mert Magyarország megengedheti magának a rezsicsökkentést, és mert Magyarország visszaszerezte önálló gazdaságpolitikáját.

A Fidesz képviselője végül emlékeztetett az ősszel folytatódó rezsicsökkentésre, amely tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel november 1-jén lép hatályba.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sheriff
...miközben a boltokban a kétszeresét fizeti pluszban mindenki a humbukrezsicsökkentésnek!!
Pisti271
@sheriff: Ebből következik, nem az infláció alacsony, csak a mutató.
www.ksh.hu/docs/hun/hetker/hk1332.gif
gabrella
A hús a duplájára drágult két év alatt.
kiskutyauto
Ilyenkor elmerenghetünk ismét ezeregyedszer, hogy vajon hagyta-e el értelmes/igaz szó/mondat egyáltalán bármikor-bárhol, az elmúlt három és fél alatt a fideszmaffia és holdudvara bármely emberének száját? Aligha... Nos ez is csak eme megszokott trendnek megfelelő volt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.