A Fidesz szerint a baloldal továbbra is a "mohó multik" oldalán áll és a kormány rezsicsökkentésével szemben a lakosság terheinek növelését tervezik.

Erről Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője beszélt hétfőn, a Parlament épületében újságíróknak Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének szombati közleményére reagálva. Szerinte a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének létjogosultságát az is bizonyítja, hogy azt a Gyurcsány Ferenc vezette párt politikusa "alávaló cselekedetnek" minősítette, amely ellen a legkeményebb módon fel kívánnak lépni.

A kormánypárti szóvivő kiemelte, a "bukott baloldalon" semmi nem változott és azért gondolják úgy, hogy útjukban van a rezsicsökkentés, mert a programjukban a rezsiköltségek emelése szerepel. "Ugyanazok vannak együtt, akik tizenötször emelték a rezsiárakat, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére a villanyáram árát és ezzel elérték, hogy a magyar családoknak a legmagasabb rezsiárat kelljen fizetniük Európában" - fejtette ki.

Zsigó Róbert szólt arról is, hogy a kormány ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy a tavaly decemberinél 20 százalékkal alacsonyabb legyen a rezsi. A kabinet emellett dolgozik a tűzifa- és a szénfűtés olcsóbbá tételén, valamint az erre vonatkozó szociális program kiterjesztésén - fűzte hozzá a szóvivő, aki emlékeztetett arra is, hogy készülő nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvény is a rezsicsökkentést szolgálja majd.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Nem is igaz, hogy a baloldal mindent elvett. Agyjatok még egy bizonyítási lehetőséget nekik és megmutatják mi mindent lehet elvenni még: KÖZGÉP vagyon, ( 3 milliárd csak az osztalék) Felcsúti Birodalom (800 millió), sok-sok hacienda, földek, erdők, szőlők, szántók, ingatlanok, természetvédelmi területek, stb stb
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mátmar
És ezekkel a mohó multikkal köt stratégiai megállapodásokat tucatjával a FideSS.(Pardon, a kormány)
excep
a fidesz akkor hol all??? nepnyuzo rohadek.
Hellcat
Olyan szánalmas és átlátszó ez a fidesz féle szardobálós propaganda és van aki simán be is kajálja ezt a szart amit eléjük dobnak...hát egészségükre!
bretagne
@szaboria1: Kösz szépen. Ne haljak meg tudatlanul!
Meine Ehre heisst Treue
A fidesz pedig a mohó gazdagok oldalán. Még jó hogy nem komálja egymást ez a két nemzetellenes banda. Ha koalícióra lépnének, az országot pillanatok alatt eltakarítanák a térképről.
pbalage
amit jó sokszor elismétlünk, az úgy is van (módosítva az előző hsz-emet)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.