A Fidesz arcátlanságnak és szégyennek tartja, hogy a baloldal megpróbálja kampánycélokra felhasználni a nyugdíjasokat - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter. A kormánypárt szóvivője a szocialista Korózs Lajos korábbi szavaira reagált.
Az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, hogy pártjuk 12 pontos vállalást tett a nyugdíjbiztosítások érdekében, amelyet kormányra kerülve meg akarnak valósítani.
Hoppál Péter szavai szerint „nem hisz az ember a fülének”, amikor hallja, hogy milyen új ötletekkel rukkol elő az a Korózs Lajos, aki korábban nyugdíjügyekért felelős államtitkár volt. A szóvivő azt mondta, ha a mostani 12 pontos vállalást szembeállítják azzal, hogy mi történt a szocialisták kormányzása alatt, akkor látszik, hogy a kettő köszönőviszonyba sincs egymással. Hozzátette: eközben az Együtt-PM-et vezető Bajnai Gordon is olyan tárgyalásokat folytatott, amelyek arra utalnak, hogy olyan szakértők kerültek a látókörébe, akik a baloldali kabinetek idején a nyugdíjadó kidolgozása körül „sertepertéltek”. Megjegyezte, emellett a Demokratikus Koalíció élén álló Gyurcsány Ferenc is tett ígéreteket a nyugdíjasoknak.
A Korózs Lajos által elmondottakhoz visszatérve hangsúlyozta, hogy a szocialisták értékállóságról, prémiumról, nyugdíjkorrekciós programról, védelemről, ingyenes utazásról, kegyeleti támogatásról és méltányosságról beszélnek. Úgy tűnik, hogy semmi nem változott a „bukott baloldalon”, mert ugyanazok az emberek csinálnak nyugdíjkorrekciós programot, akik tönkretették a nyugdíjakat – közölte.
Megemlítette, hogy korábban Korózs Lajos is megszavazta azt a törvényt, amelyben a nyugdíjak bruttósítását és megadóztatását tűzték ki célul. Ha a Fidesz kormány nem lép, akkor a nyugdíjak után ma adózni kellene – emelte ki.
Hoppál Péter arra is kitért, hogy a szocialista kormányok idején az infláció mértéke alatt emelték a nyugdíjakat, ezért azok vásárlóértéke csökkent.
Ha az „időseket újra megszorításokkal sújtani kívánó baloldal” hatalomra kerülne, akkor a bankadó mérséklését várhatóan a nyugdíjak és a családoknak nyújtott támogatások csökkentéséből kívánnák finanszírozni. Ez pedig ellentétes azzal, amit a Fidesz vall és tett – szögezte le.
A szocialistákkal ellentétben a jelenlegi kormány szavakban és tettekben is a nyugdíjasok mellett áll – közölte. Tavaly novemberben 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés történt, idén január elsejétől pedig hárommillió ember kapott 5,2 százalékkal magasabb nyugdíjat - hangsúlyozta. Szavai szerint ha ezt összevetik a hetvenes évek óta nem tapasztalt, két százalék alatti inflációval, akkor látszik, hogy a nyugdíjak értéke több mint három százalékkal emelkedik. A szomszédos országokban és az Európai Unióban viszont nem képesek megőrizni a nyugdíjak reálértékét, sőt van, ahol nominálértéken csökkentik azokat – közölte.
Szavai szerint a rezsicsökkentés is a nyugdíjasokat segíti a legkonkrétabb formában, hiszen 2010 előtt - a jövedelmükhöz képest – nagyon magas összeget kellett a számlák befizetésére fordítaniuk. Hangsúlyozta, hogy november 1.-jétől a távfűtéses lakásokban további 11,1 százalékkal csökken a fűtési költség, ugyanilyen arányban mérséklődik a gáz ára és kevesebbet kell majd fizetni a villamos energiáért is.
A szocialisták kormányzása közben viszont 15 alkalommal emelték a gáz árát, annak ellenére, hogy 2002-ben arról közölték: nem lesz gázáremelés - mondta.
Kitért arra, hogy a Jobbik többször is arról beszélt, hogy a Btk. módosításával hangsúlyosabban kellene fellépni a nyugdíjasok védelmének érdekében. Erre reagálva hangsúlyozta, hogy a nyáron hatályba lépett új büntető törvénykönyv minősített esetnek tekinti az idősek sérelmére elkövetett rablást, fizikai bántalmazást, kifosztást, sikkasztást és csalást.
38 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Lennének ugyan ötleteim, de engem a szüleim @neveltek: ,
bár én is ismertem a lábtengót.
A magyar parlamnbe VÉRFRISSÍTÉS kell, mert a jelenlegi politikusok, olyanok mint egy elhasznált cipő. Megkopottak,piszkosak,használhatatlanok.
Új hozzászólás