„A választási kampányunk célja kettős. Az egyik, hogy az Orbán-rendszer valódi világlátását és természetét megmutassuk az embereknek. A másik, hogy bemutassuk sajátunkat” – írja a jövő évi választás tétjéről szóló sorozatunkban a szocialisták elnöke. Választási győzelemre és kormányzásra készül az MSZP. Választási siker nélkül az ellenzék nem kap esélyt arra, hogy változtasson a mai társadalmi, gazdasági folyamatok irányán. De fontos az is, hogy olyan választási kampányt folytassunk, amely aztán nem ejti foglyul az utána következő kormányzást. Orbánt és rendszerét le kell váltanunk. Enélkül mozdulni sem tud az ország. Mindent meg fogunk tenni ezért, ami emberileg és politikailag lehetséges. De az ellenzék legnagyobb pártjaként az MSZP-nek arra is készülnie kell, ami a kormányváltás után következik. Ehhez mért határozottsággal és felelősséggel vágunk neki a kampánynak.

Forrás: hvg.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Jól van Attika, higgadjál le, üljél vissza szépen a Facebookodhoz. Ezt ismételgetitek hónapok óta. Az ellenzékiség első 2-3 évéről meg ne is beszéljünk, sehol nem voltatok, csak felmarkoltátok a költségtérítést a parlamentben, de azon kívül az utolsó LMP-s senkinek is többet lehetett hallani a hangját, mint a szociknak...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
Szerintem ugyanúgy fog ez a népnek fájni.Ruszkik is azok voltak és kisemmizték az országot. Köszönjük a felszabadítást,
Te kis OSTOBA!
Meine Ehre heisst Treue
@martinpalermo: A címet olvasva ez jutott nekem is eszembe: egy vörös brigád már egyszer "felszabadította" az országot; meg lehet nézni hol tartunk.
Vajon hol tartanának a labancok, ha nem 10 évig ette volna a fene ott Sztálin vörös hordáját?

Meseházy egyébként is jobb ha kussol, volt bőven lehetőségük javítani az ország sorsán. Nem tették, tehát jobb ha a fidesszel karöltve eltakarodnak. Vihetik a DK-át is...
martinpalermo
@Meine Ehre heisst Treue: Ezzel a hormonzavaros elveszítette a "korabeli" szavazóinak javát, és bizony az újra húzhat-is távolodik.Lassan azért evakuálod a semmittevőket helyesen.És akkor most ki megy "Bogdányba"?
senkifia68
".. az ellenzék legnagyobb pártjaként az MSZP-nek arra is készülnie kell, ami a kormányváltás után következik."

Na ez itt a bibi e.t.! Vagyis nincs mire készülnötök! Nincs kivel készülnötök!
"Egyedül vagyunk Tibor!" Egyébként a Szocialista párt az egyetlen az országban, akinek nincs szövetségese!
Heuréka, Tibor!!! Most már van! A bajai Bajnai! Az nem szövetséges, hanem felügyelő! Visszaküldte Obama, hogy pórázon tartsa a szocikat!

Attila! Neked, nektek a büdös életben nem lesz esélyetek, és nem csak a FIDESZ, de más ellen sem! Persze sokan vagytok, sokan akik képtelenek a mai napig elhinni felfogni, hogy 2006-ban eladtátok a becsületet, eladtátok a bizalmat, majd 2009-ig bokacsattogósan szolgáltátok Fletó császárt, aki a nép pártját liberálanarchista szektává degradálta. Persze voltak akkor is józan hangok, tettre kész lelkiismeretes pártvezetők, mint a Czöndör Gyula, vagy a Komáromi István, de TI, Botka László, Gúr Nándi,Török Zsolt.. hogy csak a fényesebbeket említsem ott fényeztétek az első sorban űlők cipőit, fenntartás és ellenvetés nélkül tapsoltatok és szavaztatok mindenre, és elsőként köptétek szembe és ültettétek a vádlottak padjára azokat, akik ellenezni vagy kritizálni mertek bármit amit a rinocérosz bőr elviselt! Felelős vezetőként és különösen frakcióvezetőként nem nagyon villogtál az ország felszabadításáért, amikor a plágium borász a kormányzati negyed makettjéért 12mdFT-ot szavaztatott meg, miközben egymás után zárták be az óvodákat és bölcsődéket forrás hiányra hivatkozva.
Ez az MSZP már nem a régi? És mi benne a más? Az talán, hogy akik eddig a 3. sorban ültek egy sorral előrébb kerültek? Votl tanulsága, következménye a 2009-es miniszterelnök kerestetik kabarénak? Volt következménye a 2010-es brutális választási vereségeknek? Igen többes számban, mert a parlamenti választások mellett elvesztettétek a helyhatósági és az EU parlamenti választásokat is! Számon kérte valaha is bárki a több mint 1 mdFt- állami párttámogatás elvesztését?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.