Csapdába lettünk csalva, kihasznált minket az MSZP a bajai választási csalásról szóló videóval kapcsolatban – ezt Kőrös Gusztáv mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció korábbi tagja elmondta: nem ő készítette az elhíresült bajai videót, de ott volt annak elkészítésekor. Az MSZP sporttagozatának alelnöke, Király György hívott fel minket, hogy készítsünk egy oktató filmet, amiben azt mutatjuk meg, hogyan csal a Fidesz – magyarázta. Kőrös Gusztáv kijelentette: neki azt mondták, ezt Borsodban, a helyi romáknak akarták megmutatni, hogy ne higgyenek az ígérgetésnek. Az egykori DK-s hozzátette: a videó elkészítése után neki az volt a feladata, hogy átadja azt a Fejér megyei MSZP sporttagozatának vezetőjének, Károlyi Attilának, aki később a szocialisták Jókai utcai székházába vitte a felvételt Király Györgynek.
Bajai felvétel - Kőrös szerint kihasználta őt az MSZP
Forrás:
ATV.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
El kellene őket küldeni erkölcstan órára, a kérdés csak, hogy ki legyen a tanár.
Új hozzászólás