Vadászház épül a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által több éve üzemeltetésbe vett alcsúti arborétum mellett lévő kastélykertben – írja a Népszabadság. A munkások azt nem árulták el, kinek építették.
A lap szerint két ingatlanra építkeztek hihetetlen tempóban: az egyiket Mészáros Lőrinc, a másikat pedig a felesége vásárolta meg tavasszal. Összesen 3000 négyzetméternyi területről van szó.A helyiek azt feltételezik, hogy a felcsúti polgármester, a Puskás Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke a magas rangú vendégeit szeretné a jövőben itt fogadni.
De Mészárosék nem csak vadászházban gondolkodnak. Júniusban újabb két felcsúti ingatlant vettek – ezúttal a Mészáros és felesége tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. volt a vásárlója a közel négy hektáron elterülő, Szári úti ingatlanoknak. Ezeken fogadóépület is van, és nem is akármilyen: a 19 918 négyzetméteres területen finom ízléssel és magas szakmai tudással megépített 760 négyzetméteres házat a helyiek egyszerűen csak „kastélynak" nevezik – olvasható a Népszabadságban.
A Mészáros család terjeszkedése azonban nem állt meg itt: a polgármester lett a negyedik ház tulajdonosa az épülő Felcsúti „Aranycsapat" Labdarúgó-stadion melletti Rákóczi utcában.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki ezekre (is) szavaz, az cinkos, nem immunis:)
Akkumulátort teszek a Sztálin orgonámba! (mee elektronyos:
fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/942294_532883466774874_503973115_n.jpg
Új hozzászólás