Egy budapesti rendőr törzsőrmester gyilkolta meg azt a 72 éves férfit, akinek holttestét kedden találták meg a Heves megyei Andornaktálya határában. A XVI. kerületi kapitányságon dolgozó rendőr parancsnokának feladta magát – közölte a rendőrség.
A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottja, K. László rendőr törzsőrmester szerdán kora reggel telefonon értesítette közvetlen parancsnokát, hogy az andornaktályai bűncselekményt ő követte el, feladja magát. A gyanúsítottat parancsnoka elfogta, és előállította a Hatvani Rendőrkapitányságra. Budapest rendőrfőkapitánya K. László szolgálati viszonyát megszüntette.
Az idős áldozatot kedden délelőtt, kutyasétáltatás közben verték agyon. A 72 éves férfi holttestére délután találtak rá. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.
A gyilkosság hátteréről annyi tudható, hogy K. László – bár a XVI. kerületi Rendőrkapitányságon volt állományban – Andornaktályán lakott édesapjával. Az áldozat a két férfi szomszédja volt. Információk szerint régóta rossz viszonyban álltak egymással. Hogy közvetlenül mi vezetett a gyilkossághoz, az majd csak a kihallgatás során derülhet ki – írta az Index.
Kolompár László ???
Régi, de ismert vicc:
Éjjel egykor 2 rendör sétál az utcán, a Lottózó
elött megállnak, az egyik betöri az ajtó üveget.
- Most miért törted be az üveget ???
- Mert ki van irva: " Hozzánk bármikor bejöhet ! " :-)