Egy engedély nélkül tartott kispuskával véletlenül combon lőttek egy férfit szerdán Rémen – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Gál Kristóf közleménye szerint egy 58 éves rémi lakos otthonában egy 21 éves helybélinek eladásra kínált egy szám nélküli kispuskát, amely a bemutatáskor véletlenül elsült és combon találta a vásárlót.

A férfit kórházba vitték, ahol az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Bajai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az 58 éves férfi ellen, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes, tényfeltáró vallomást tett, az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Az MTI megkeresésére a sajtóreferens elmondta: fegyverszakértő fogja megállapítani, hogy "a súlyos sérülést okozó tárgy" lőfegyvernek minősül-e. A szakértő véleményének függvényében a bűncselekmény minősítése megváltozhat – tette hozzá.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

martinpalermo
Rémes tett Rémesen!E hírtől ,még csak az rémesebb,hogy nem egy fegyvernek látszó tárgy kezdett el működni,hanem elsült egy kis puska, és megsebesített egy fazont.Erre mi történik?Fegyver szakértő vizsgálja a fegyvert,hogy fegyver e? Ez tényleg Rémes.
Tekla
Fegyver embernek ,minek?
Az összeset agyon lőném a világban aki ilyet a kezébe vesz , még a gondolatáért is.
Lehet kevesen maradnánk ,de félelem nélkül élhetnénk.
martinpalermo
@Tekla: szia.Bölcs amit írsz.Tudod mit kellene megszüntetni?----az emberek egymás iránti gyűlöletét,tudatlanságát,irigységét.Ezek ölik meg a másik embert,a fegyver legyen az bármi is,az csak " kellék" hozzá!
feri57
Vadra kellett a fegyver?
Vagy ember vadászatra?
Engedély nélkül bűncselekmény fegyvert tartani.
Börtönbe kell zárni mind a két bűnözőt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.