A magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont – hangsúlyozta Semjén Zsolt a nemzeti összetartozás napján, szerdán a fővárosi Magyarság Házában.

A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter ünnepi beszédében azt mondta, június 4-e a gyásznak, az emlékezésnek, a tanulságok levonásának és a büszkeségnek a napja. 

Gyász, mert 1541, a régi történelmi Magyarország összeomlása óta nem érte akkora tragédia a nemzetet, mint Trianonnal. Emlékezés, mert történelmünk egyik legnagyobb tragédiájára nem emlékezni nemzeti öngyilkosság lenne – jelentette ki Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes tanulságként említette, hogy Trianon nem volt szükségszerű: bekövetkeztének alapvető oka többek között az volt, hogy a nemzet nem volt egységes. Semjén Zsolt szerint ugyanakkor nem sok nemzet van, amelyik egy ilyen csapás után megmarad, és a magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

töky
Erről a Trianonról is elsősorban a Gyurcsány tehet! Ja, hogy akkor még az apja sem élt? Nem számít! Akkor is ő a hibás. De mi helyrehoztuk ezt is az emútnégyévben ! Hála Dicső vezérünknek és helytartóinak ! Megteremtettük a nemzeti egységet ! Megmutattuk Európának ! Ezért is jár a több tisztelet ! ( no nem a magyaroknak, hanem a Dicső Vezérünknek )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
töky
Erről a Trianonról is elsősorban a Gyurcsány tehet! Ja, hogy akkor még az apja sem élt? Nem számít! Akkor is ő a hibás. De mi helyrehoztuk ezt is az emútnégyévben ! Hála Dicső vezérünknek és helytartóinak ! Megteremtettük a nemzeti egységet ! Megmutattuk Európának ! Ezért is jár a több tisztelet ! ( no nem a magyaroknak, hanem a Dicső Vezérünknek )
leszúrt rittberger
Volt más választás? Mit kellette volna tenni, tömeges öngyilkosságba menekülni?

Úgy csinál ez a paprikajancsi, mintha utólag is a Fidesz-féle összefogásnak lenne köszönhető, hogy a magyarság eddig fennmaradt, vagy legalábbis folyton önmagukkal akar párhuzamba állítani minden ilyen "túléltük-a-gonoszokat" sztorit.
bakegya
@leszúrt rittberger: most már pedig ketten is szónokolnak-tökös tőkés is be lett kapcsolva.
Ő PL MÁR KI IS RÖPÜLT A TENGEREN TÚLI MAGYAR KÖZÖSSÉGEKET IS LEHÚZZA-beindították a szekeret rendesen.
Hellcat
Túléltük igen...de a fidesz ámokfutását nem fogja túlélni az ország...
adrenalink
@Hellcat: Túl fogjuk élni /remélem/, és arra lesznek igazán büszkék az utódaink!
pbalage
most akkor a Magyar Nemzet lehet büszke rá,
vagy
a Magyar Nemzet Online?

kicsit össze vagyok zavarodva a szent retorikától.
sokanvagyunk
A hanghordozása, előadó-képessége komoly összetartozást éreztet - VV Alekosszal. :))
Meine Ehre heisst Treue
Ez a kormány, az országot megalázóan, érdemtelenül szétdaraboló trianoni békediktátumot aláíró vezetés mellett, az 1000 éves magyar állam legnagyobb szégyene és tragédiája.
Január
Valami más szót is használhatott volna a "büszkeségen" kívül, hiszen más környezetben rendesen lejáratták ezt szót.
dr. prédikátor
Ejnye ejnye tömjén zsóti!!!Hát nem kihagytad a Bajnait meg a Gyurcsányt? meg az emutnyócévet Ők a hibásak a trianyonért úgy e???
petike
Trianon legnagyobb bűne nem az, hogy elvették az ország 2/3-át.
Hanem az, hogy meghagyták az 1/3-ot.
Vadlaci
Semmilyen Zsóti! Rád viszont nem vagyunk büszkék. Miattad inkább szégyenkezünk
mate03
@Meine Ehre heisst Treue: Köszönöm a hozzászólásod ,igazán találó volt!
evacica
@bakegya: e nem Kicsit, ha nem nagyon. Tőkés is ért a lejmoláshoz, meg is van az eredménye, szaporodik a vagyonka!i
evacica
Hogy mire kell büszkének lennünk, azt biztos nem ettől a pojácától fogom megkérdezni! Rájuk és kormányzásukra biztos nem leszek büszke, s gondolom, hogy sok más se.Kétség kívül ez az egyik nagy tragédiája Magyarországnak, hogy a területének 2/3 elvették, de mennyi magyar is élt ezeken a területeken? A magyarok szám szerint kevesebben voltak, a többséget a nemzetiségek adták, akiket képtelen volt a magyar kormány megbecsülni és kiegyezni velük! Sajnos Magyarország rossz nemzetiségi politikája is hozzájárult a tragédiához, ugyan úgy mit a rossz kormányzás! Hiába a történelem ismétli önmagát, mármint a kormányzást illetően!
bretagne
@töky: Számomra az lesz az igazi túlélés, ha túléljük a Fideszt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.