A reklámadó törvényjavaslata egy egészen meglepő, megszokottnak semmiképpen sem nevezhető adóztatható "forrást" is talált – írja a hvg.hu.
A lap cikke szerint a médiacégeknek saját maguk reklámozása után is fizetniük kellene adót. A már így is igencsak vitatott elképzelésben ez egy olyan elem, mely egyes cégeknél a reklámadóból igen nagy szeletet hasíthat ki.
Az önreklám előállításának költsége lesz adóköteles, az időráfordítás, járulékok is beleszámítanak ebbe a körbe – fejtette ki a hvg.hu-nak Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. Elmondása szerint ugyanakkor sajtóorgánumtól függően változni fog, hogy mi tartozik majd bele az önreklámnál az adóalapba.
Érdekesség a reklámadó kapcsán, hogy az elnök szerint önreklámnak számítanak a kereskedelmi tévék ajánlói is. Egy Barátok közt, vagy Aktív beharangozó is önreklámnak minősül Zara véleménye szerint, ez pedig komoly tétel lehet a nagy kereskedelmi tévékre eső reklámadóból. A nagyobb szereplők reklámadó-befizetéséből akár 30 százalékot is kihasíthat az önreklám adóztatása – emelte ki az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a lapnak.
VAjon mennyi pénzre van még szükségük?