A világ egyik vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó társasága által koordinált független szakértői vizsgálat megállapította, hogy az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet válsághelyzetben van: saját tőkéje az általa 2013. december 31-én kimutatott plusz 6 milliárd forint helyett több mint 3,5 milliárd forint negatívumot mutat, limit túllépésekkel együtt számított szavatoló tőkéje pedig több mint 35,5 milliárd forinttal elmarad a Felügyelet által meghatározott minimális tőkekövetelménytől. A társaság hitelezési mutatója rossz, ráadásul folyamatosan romlik: a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya március végére 28,8 százalékra, azaz a törvényben meghatározott plafon közel háromszorosára nőtt. A vizsgálati jelentés megállapította, hogy a takarékszövetkezet működése nem felel meg sem a törvényi és felügyeleti előírásoknak, sem az integrációs, sem a saját szabályzatainak, felügyeleti adatszolgáltatása nem a tényeken alapul.
Beborult az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet
Forrás:
privatkopo.hu
Feltöltő: Sede
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás