Megdöbbentő pletyka kezdett terjedni a napokban arról, mi zajlott az egyik Sásd járási településen. A szóbeszéd szerint kosz és mocsok borította a szoba-konyhás épületet, ahol kilencen laktak: a szülők, hat gyermekük és egy általuk befogadott idős nő. A háziállatok bejáratosak voltak az épületbe: a macskák, nyulak, disznók a szobában éltek, ott végezték dolgukat, és a gyerekekkel egy ágyban aludtak. A kicsik viszont szinte semmilyen ellátást nem kaptak, folyton tetvesek voltak. A családsegítő szolgálat többször járt a családnál, végül sikerült elérniük, hogy kiemeljék őket a katasztrofális állapotok közül, és nevelőszülőknél helyezzék el. Az igazán döbbenetes dolgok azonban ekkora kerültek napvilágra. Az egyik gyermek elmesélte, mi mindent kellett még átélniük a szülői házban. Elárulta, hogy válogatott eszközökkel verték, kínozták őket, szexuális tárgyként tekintettek rájuk. A nevelőszülő azonnal értesítette a rendőröket, akik elfogták és elvitték a házaspárt.
Disznók mellett éltek a gyerekek, a szülők kínozták őket
Forrás:
Fejér Megyei Hírlap
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...
- Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren
- Kézen fogva vezették a magyar diáklányt Cambridge-be
- Hatalmas meglepetés az befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 18:50
Mégis ingyen lesz a jogsi? Kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat
Nagyvilág
- 2024. May 20., 19:17
Amerikában is téma a magyar egyetemek alapítványi fenntartása – Hihetetlen, mit gondolnak róla
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
az emberek között !
Egyébként ez nem új dolog volt már ilyen ítélet
Nézzünk körül a szomszédaink körében. Rendszerint jól tudjuk mi történik a környezetünkben, de ne szólj szám, nem fáj fejem egyszerű magatartást választjuk. Aztán pedig sűrün ítélkezünk. A gyerekeket nagyon sajnálom, a szülők nem valók erre a világra, de ezt már korábban is tudta mindenki a legszükebb környzetükben.
A közöny és a gyávaság, a képmutatás és az álságos befeléfordulás mind a közösségi érzés teljes hiányát igazolják.
Nem tudom ki emlékszik a 90 es években történt.
Romániai csecsemők bér szülőknél és embertelen körülmények közt éltek, nem egy meg is halt és vitték ki Amerikába. Majd a hatóság minden bér szülőtől el vette a gyereket és meg lettek büntetve.
Mert én tudom az eredeti verziót. és az teljesen más.
Letaglózott a hír!
Meg van róla a véleményem, de nem lehet leírni, csak a vulgáris részek kisípolásával!
-Azt a jó beep, beep, beep, beep, ... beep! :-(((
Még jó, hogy voltak állataik, talán azért nem fagytak meg télen a gyerekek!
AZ ILYEN TETVEK SOHA!
nincs helyük a földön!!!
Az egyetlen megoldás a világon,hogy a gyermekek ne szenvedjenek.
Borzalom.
Új hozzászólás