Minden létező vizsgálatnak állok elébe, ebben a több mint 11 éves történetben semmi rejtegetni való nincs – reagált Kósa Lajos, a felesége budapesti lakása miatt őt ért támadásokra szerdán.

Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében leszögezi: 2002 decemberében a feleségével 50-50 százalékban tulajdonolt debreceni, 400 négyszögöles telken lévő, 120 négyzetméteres lakóterű, alápincézett, garázsos házukat cserélték el egy óbudai, az úgynevezett Gázgyári lakótelepen építés alatt álló, 2. emeleti társasházi lakásra, amely 100 százalékban a felesége tulajdonába került.

"A vagyonunkban beállt változást (a csere az nem vagyonnövekmény, csak változás!) természetesen nyomon lehet követni mind a parlamenti képviselői, mind a polgármesteri vagyonnyilatkozatomban, illetve az ezekhez kötelezően csatolt házastársi és gyermeki vagyonnyilatkozatokban" – írta közleményében a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos jelezte azt is, hogy a Gázgyári lakótelepi lakásokat a debreceni Mester Nívó Kft. építette.

A polgármester közleményében utalt arra, hogy a parlamenti képviselőknek járó lakhatási támogatást nem vette fel, mivel a felesége nevén van a fővárosban lakásuk. Kósa Lajos emlékezetett rá, hogy a Népszava című napilapban 2004-ben és 2005-ben többször megjelent írás ezzel az ingatlannal kapcsolatban.

"Mivel a tudósítások hamisak, pontatlanok és több esetben sértőek voltak, az ügyben több sajtó-helyreigazítási és rágalmazási eljárást indítottam, amelyeket sorra megnyertem" – zárul Kósa Lajos közleménye.

Szerdán az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) közölte: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Kósa Lajossal és feleségével szemben az illetékes parlamenti bizottságnál, annak nyomán, hogy a médiában megjelent hír szerint vagyonnyilatkozatban fel nem tüntetett óbudai lakással rendelkeznek.

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje ugyancsak szerdán az ügy kapcsán közölte: pártja már korábban is szorgalmazta, hogy minden országgyűlési és önkormányzati képviselő, valamint polgármester ellen kötelezően indítsanak vagyonosodási vizsgálatot a ciklus végén. Szerinte a vizsgálatot a közeli hozzátartozókra is ki kellene terjeszteni, és ha azt eredményezné, hogy a vagyon nem származhatott legális jövedelemből, akkor járjon vagyonelkobzással.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mekkelek
Mindegyik áll elébe nagy pofával mindenféle vizsgálatnak, de "érdekes" módon egyetlen vizsgálat sem indult...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nusika
Kinek a nevén szerepelt a debreceni ház,mielött elcserélték és kinek a nevén van ma, a budapesti lakás? Átpasszolták a feleségnek...
nyanya001
Azért az elképesztő, hogy ezek mennyit csalnak, hazudnak, ködösítenek
mellébeszélnek !
Fordított esetben már lángokban állna Budapest, ha nem az egész ország !
Tulipánfa
A vizsgálódást 1990-től kellene indítani. A gátlástalan alvezér is hamar eljutna a Szijjártó féle zavaros handabandázáshoz.
kkalman
Természetes, hogy nincs rejtegetni valója. Ami olyan lenne, azt már rég elrejtette.
bakegya
A vagyonvizslatásokat a 42-es térképektől kell magyar viszonylatban kezdeni.(a szlovákok megtették ezeknek büdös volt-mert ők akartak a nemzeti gerófjaink lenni-a felé tartanak,már ezen örömködnek orbán- lázárral az élen)A háború előtti térképek még mindíg a mérce, mai napig is annak alapján mérnek a földhivatalok,a bejegyzések káoszában halásznak és korrumpálódnak a hivatalnokok-nincs hiteles térkép azóta sem a tulajdoni hányadokról-bizonyítékát adta ennek a törvényesített -törvénytelen REGISZTRÁCIÓS IGÉNYE az orbáni maffiának-de csakkk annak pontosításéra,hogy hol van még lenyúlható szabad terület.(Az eljárási költség pedig tiszta haszon a költségvetésben)Csakkk egy kérdésem van-hányszor akarja még ez asok hülye magyar megfizetni azt amit már régen elvettek tőle?-közösköltség,meg mindenféle adó formájában-miközben csaknem 25-éve eltartjuk ,jóltartjuk az ilyen semmitmondóan hazug maffiózókat és pereputtyukat-igaza van a Jobbikos javaslatnak-számoljanak el-de nekem az tetszene jobban ha leszámolna ez az orbánmaffia és pont kerülne erre a "halálrabiztosított nagynemzeti kutyafaxálkodásra"!!!--most a pénzünkre tenyerelnek,már nem elég orbánnak a föld-és bányavagyon,az ingatlangyarapodásaik pedig mint a mel.ábra mutatja nyilvánvaló.
nyanya001
amit ezek megengednek maguknak, azért a Simont vezetőszáron vitték el
a kaptárba !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.