A Fidesz frakcióvezetője szerint véget ért az adóhatóság vizsgálata, és semmi furcsát nem találtak. Pedig többet költ, mint amennyit keres, mégis milliókat takarít meg. Rogán Antal azt mondta, most már nyugodtan aludhat. Az áprilisi választások előtt 10 nappal írtunk először arról, hogy Rogán Antal fideszes frakcióvezető március 21-én hirtelen módosította vagyonnyilatkozatát. MInt kiderült, éveken át hibásan tüntette fel tulajdoni arányát a budapesti otthonában. Addig azt írta, hogy csak felerészben tulajdonosa egy 149 négyzetméteres lakásnak, de 10 napon belül kiderült, hogy 100 százalékban tulajdonosa, és hogy a lakás alapterülete időközben 185 négyzetméterre nőt. Az is kiderült, hogy tartozik hozzá garázs – ezt utólag bele is írta a vagyonnyilatkozatába – és egy 95 négyzetméteres tetőkert is. Rogánéknak van még egy 70 négyzetméteres lakásrészük is a pasaréti Pasa Park lakóparkban (a parkot álruhában be is jártuk). Rogánéknek van még egy balatoni házuk, ami szintén...
Rogán Antal azt állítja, a NAV mindent rendben talált nála
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"De tényleg, mi a durvább: ha Rogán behazudja, hogy egy NAV-vizsgálat mindent rendben talált nála, vagy ha az adóhatóság tényleg mindent rendben talált nála?"
Ha nálam szemfüles volt, ezek szerint rogánnál is... vagy ott nem?:)
Új hozzászólás