Magyarország a magyar GDP harmadik negyedéves adatai alapján az Európai Unióban a második helyen áll, a magyar gazdaság kezd egyre inkább "válságellenállóvá" válni, ezt a Moody's nemzetközi hitelminősítő is leírta – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv P8 című műsorában szombat este.

Az EU 28 országa közül a magyar gazdaság dobogós helye azt mutatja, hogy a gazdaság folyamatai kedvezőek maradtak, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben az orosz-ukrán válság hatása már érződött, és az eurózóna országaiban, az ország legnagyobb exportpiacain pedig még mindig stagnálás figyelhető meg – tette hozzá.

A miniszter a gazdasági növekedés mellett nagyon fontosnak tartja, hogy míg 2010-ben 3,8 millióan dolgoztak az országban, most 4,2 millióan. Hozzátette, hogy ez nemcsak a közmunkaprogramokkal függ össze, és "nagy baj lenne, ha így lenne".

Az elmúlt másfél évben a közfoglalkoztatottak mintegy 8-9 százaléka munkát tudott vállalni a piaci szférában, és ez az arány egyre nő – mondta, jelezve azt is: az a cél, hogy 2018 végéig, aki munkát akar magának keresni, az találjon.

A gazdasági növekedés Varga Mihály szerint egyre inkább megteremti annak a lehetőségét, hogy korábbi, elhalasztott bérintézkedések megvalósuljanak. A jövő évben elindul egy komoly bérnövekedés, egy életpályaprogram és bérintézkedés a rendvédelmi dolgozóknál, a kormány a pedagógus béremelést is folytatja, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetét is igyekszik javítani – ismertette.

Megerősítette, hogy a jövő évi adórendszer nyomán a családoknál több pénz marad, és a fő hangsúly a családok helyzetének javítására, a foglalkoztatás bővítésére helyeződik.

A cafeteriáról szólva Varga Mihály elmondta: abban a körben – kétszázezer forintos határig –, amelyben a dolgozók nyolcvan százaléka kap valamilyen cafeteria szolgáltatást, semmi nem fog változni. A kabinet szerint a helyes irány az, hogy a cafeteriánál is készpénzt kapjanak a munkavállalók – jegyezte meg.

A kétszázezer forint feletti összegeknél kedvező lenne a támogatást célzottan használni, ezért a kormány azt fogja javasolni, hogy azt csak a SZÉP-kártyára lehessen felvenni. A cafeteria fennmarad még, de a felhasználását a gazdaság számára hasznosabb irányba kellene terelni – fogalmazott Varga Mihály

A kitiltási ügyről elmondta: a kormány következetesen és világosan megfogalmazta, mit vár, mit kér az amerikai féltől. Amíg az amerikai fél nem lép ebben az ügyben, addig van egy "lebegő, megalapozatlan vád, de semmi több". Hozzátette: emberileg meg tudja érteni Vida Ildikót, akinek két hetet vett igénybe, mire jelezte az ügyet.

Varga Mihály szerint "kezd az ügy abba az irányba menni, mintha az amerikai félnek nem lettek volna az állítása alátámasztására bizonyítékai."  Úgy vélte, az áfacsalásoknak az országban tapasztalható nagy száma nem lehet indok a kitiltásra, mert az áfacsalásokat Németországban, Svájcban sem tudták teljes egészében visszaszorítani.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Milyen gazdasági fejlődésről beszél ez a semmirekellő? A magyar gazdaság fejlődése a második helyen áll Európába ?:))) Mit beszél ez? Milyen második hely ezek szerint Írország után a Fidesz féle rabló banda uralta Magyar gazdaság jön a sorrendbe???:)))) Elmebeteg hát itt Írországban 7.8 volt a GDP növekedés akkor ezek szerint a következő a Magyar GDP:)))))))))))))))))))))) Elmebeteg hazug maffia kormány . Elmehetnek a Q picsába ezek a népnyúzó politikusok . Gané az egész ki a tököm dolgozik otthon termelő munkát? Kiadnának egy valós demográfiai képet a magyar gazdaságról azonnal össze fosná magát mindenki . Mocskos tolvaj népnyúzó banda.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
perfekt
MÍSA! Képzeld nekem,több millió ,virtuális forintom van..több magyar bankban---és azzal az itthoni pénzemberek--az indultak még kategóriájában vannak dobogón sem.A számlákat pedig alig tudom befizetni.Ez részleges,vagy teljes hasonulás, a ti győzelmi jelentéseitekkel.?
Desischado
Ennek a miskának már megint elgurult a gyógyszere! Nekem is könnyes lett a szemem, kétségbeejtő, hogy ennyit képes hazudni, és ennyire nem látja, mi a valóság!
1magyar
@perfekt: A hsz-ed oké, de kvíáncsi lennék miért halott az avatord?
perfekt
@1magyar: 2 magyar:szia.Nem a ravatalomról készült.Még szedem a lélegzetet nyugi,nagyon is élek.De mondd a te avatárod farkaskutya, vagy medve jelmezben van.?
coyote3
Megbocsátunk kockafej. tudod elnézők vagyunk a szellemi fogyatékosokkal...
Senara
Bocsánat ! ...A dobogó legmagasabb foka , "pórnépnek" a béka segge alatt két emelettel . Mint tudjuk akik a hazugságot sokat mondják maguk is elhiszik .
magyarbakancs
Dobogós helyen vagyunk.
3 millió szegénnyel együtt kit nem hagyunk az út szélén hanem bele lökjük az árokba.
karma1
Azok a szerencsetlen elemzok a Moody-nal nem tudnak semmi masbol sem dolgozni, csak azokbol az adatokbol, amit a "kiralyi hirharsona" KSH kozmetikazva elejuk tol!

A Moody-nak halvanylila fingja sincs arrol, hogy itthon beleszamoljak az Angliaban dolgozokat az otthoni dolgozokba, es hogy a kozmunkas is ki van rugva 3 honap utan, de a kozmunkat is csak azert kapta, hogy vele javitsak az "uj munkahelyek szama" rubrikat. Hogy aztan ezek az emberek utana mar a munkanelkuliek kozott sem jelenhetnek meg ujra, ez is orban ":talalmanya", tehat ha a Moody-t most valaki TENYLEG felhomalyositana a tenyleges szamokrol, akkor a Moody hidat fogna...

De lehet, hogy eppen most, hetfon fog eldolni a nagy tuntetesen, ki mekkorat hazudott. Remelem, a szervezok tudjak, mit csinalnak...
karma1
@lópicigáspár: Ez tecccciiiiiiik!!!...:o))))
Grafix69
Milyen gazdasági fejlődésről beszél ez a semmirekellő? A magyar gazdaság fejlődése a második helyen áll Európába ?:))) Mit beszél ez? Milyen második hely ezek szerint Írország után a Fidesz féle rabló banda uralta Magyar gazdaság jön a sorrendbe???:)))) Elmebeteg hát itt Írországban 7.8 volt a GDP növekedés akkor ezek szerint a következő a Magyar GDP:)))))))))))))))))))))) Elmebeteg hazug maffia kormány . Elmehetnek a Q picsába ezek a népnyúzó politikusok . Gané az egész ki a tököm dolgozik otthon termelő munkát? Kiadnának egy valós demográfiai képet a magyar gazdaságról azonnal össze fosná magát mindenki . Mocskos tolvaj népnyúzó banda.
volvós
@Grafix69: Nálad a pont, és vele együtt a valóság !!! :-)))
coni
"emberileg meg tudja érteni Vida Ildikót, akinek két hetet vett igénybe, mire jelezte az ügyet"

Mivel nem tesz jót egy ország adózási fegyelmének ha rendszeresen felmerül az adóhivatal korrumpálhatósága, Vargának kellett volna proaktívnak lennie és egyszerűen megkérdezni a beosztottját: érintett e a kitiltási ügyben.
Mert rajta kívül senkinek nem volt kétsége felőle.
coyote3
@Bástya Elvtárs: Ok, Nagy fogyatékkal :)))))
Főlökött
Nem értem mi a Fórumtársak baja, ezzel az áldott jó emberrel. Tényleg dobogón vagyunk, már bocsánat, méghozzá az élen :
- korrupció terén
- adóztatás terén
- egy főre eső stadionok terén
- szégyen padon is első helyen vagyunk
- hazudozás terén
- mutyizás terén
- közpénz herdálás terén
- arrogancia terén
kell még tovább sorolni ? Nem hiszem...

A nemzetbiztonsági és a nemzetgazdasági érdekekről, meg a minden Magyar ügyekről még említést sem tettem. Ott is toppon vannak szentjeink...
sentinel216
De hol a haszon? Talán matolcsi új zongora projektjébe fektettétek?
dr lópicigáspár
Igen, Önök ott vannak. A nép pedig a dobogó legalján...
Grafix69
Elmondom én milyen fejlődés van otthon , : az ötödéből kell megélnie minden dolgozó Magyarnak mint bárhol Európában. Az ötödéből fizet mindent a dolgozó és itt nem azokra az emberekre gondolok akik ügyeskedve lopnak, akik olyan vezetői székben ülnek amihez sem joguk sem tudásuk nincsen , egy cégnél minden melósra jut 3 főnök 4 adminisztrátor. Az állami apparátusban dolgoznak a legtöbben ,semmit nem termelnek, a Q rva sok banki meg biztosítási meg kamarai semmirekellők akik mindenféle bizottságokban pofázzák a semmit , a bazi sok államtitkár akik milliókért fossák a nagy eszmefuttatásokat . Az agyam eldobom a vállalkozók sumákolnak , a kevés alkalmazott sumákol, a zenészek meg a celebek irreális jövedelembe részesülnek aztán öregecskén meg nyivákolnak ,hogy nincs mit enniük, teljesen rendben van a Magyar gazdaság . Szakmunkások , ipari munkások amik termelnek előállítanak valamit amit el lehet adni na azokat fizetik faszán 80000 ft al , mennyenek a picsába mind , kint meg dolgoznak aztán küldik haza a lóvét a rothadó kapitalizmusból az unortodox Orbániába. Akik meg kint vannak azok meg hazaárulók ? Nem nem otthon vannak a hazaárulók legalább 1 millió ember nyúzza a 8 milliós népet köztük a hiper gazdag politikus bűnözőkel az élen. Amikor mindenki akinek esze volt és lehetősége volt elmenni abból a mocsokból ( társadalmi értelemben mocsok) akkor az utolsó kapcsolja le a villanyt . Cigányok kormányoznak és ne mondja nekem senki ,hogy rasszista vagyok mert olyan cigánykodást mint ezek még senki nem csinált a történelembe. Elnézést ha durva lettem volna de ez már elképesztő.
prielle
Bocsánat, a mondatot nem fejezte be Varga Mihály úr! A mondat 2. fele, ti meg a pincében kuksoltok, félnetek nem kell, mert egyre többen lesztek!
simmering73
Misi csak a fideszfanoknak akart egy jó hétvégét okozni. Ilyen bejelentéstől ezeknek tartós merevedése lesz.
bretagne
Tudnám, hol él ez az ember? És miről álmodik? Mert az emberek a nyomorból szeretnének kijutni, de nem tudnak. Mit szól Vida fantomcégéhez? Most is védi?
Teri
Meg kéne vizsgálni a nemzeti számlákon történő működő tőke kiáramlásának sebességnövekedését a kormányzati intézkedések tükrében.
A GDP szárnyal. Meg annak költségvetési elvonása is (52!%), lég lukas lenne a költségvetés, ha nem lennének benne ezek a nem megszorító újabb általános és különadók.
:))
coni
Ez olyan mint amikor a bukott tanuló büszke arra, hogy többet javított mint a kitűnő tanulók, mert átment.
Ligeti György
Magyarország jobban teljesít! Mi egy gólt sem kaptunk az idei foci világbajnokságon. Természetesen örvendetes a GDP növekedés 3,2%-os nagysága, de lássuk be, van hová fejlődni. Orbán Viktor mutatott rá találóan a statisztika egyoldalú megjelenítésének hazug voltára, mikor arról az emberről beszélt, akinek egy csirke se jutott az asztalára (ugyan is éhen halt), pedig az átlag egy csirke/fő. Az idézet szerint egy másiknak jutott kettő. Az alábbi összehasonlítás Ausztriával mutatja a helyünket a világban, ezek a számok mindig kimaradnak a győzelmi jelentésekből.
Magyarország/2013/fő
GDP=12652dollár Ausztria/2013/fő
GDP=46011dollár
Az 1% a két országban, 126,5dollár, illetve 460dollár.
A különbség, ami felhasználható, évi33359dollár.
Vagyis 3,6X magasabb növekedési mutató esetén tudjuk szinten tartani a lemaradásunkat, mikor lesz ebből felzárkózás, kedves Varga Mihály?
Törölt felhasználó
Szeretném a bőrömön is érezni, hogy "dobogón vagyunk" nem csak leírva..
Souky Sanjay
De,ha ilyen jól megy az országnak,akkor miért kell adókat emelni,újakat kitalálni?Akkor miért pusztulnak az iskolák,a kórházak?Miért nem kapnak a nyugdíjasok több pénzt?Miért nem csökkentik az ÁFA-t?Miért?Miért?Valami nincs rendben.
jancsipapa
Kár ,hogy épp nincs eredményhirdetés ...
Szimba
Ez lehet, hogy nagyon jó, de ki nem sz@rja le, ha a szegénység Mo.-on orbitális méreteket ölt.
m.macskosz
Varga Mihály mos sunyiskodik az ATV-ben Mészáros Antóniával.
Gerinctelen tetű, nem is értem, miért rokonszenvez(n)tek vele olyan sokan.
F_Viktor
@Ligeti György: Írod:
"Természetesen örvendetes a GDP növekedés 3,2%-os nagysága, de lássuk be, van hová fejlődni. Orbán Viktor mutatott rá találóan a statisztika egyoldalú megjelenítésének hazug voltára..."

Ha év végére is meglesz a 3,2 százalék, akkor közelítünk (97 százalék!) a 2009-es eredményhez. Mert ez a 3,2 százalékos emelkedés a bázishoz értendő.
DE! Ha ebből a csudás eredményből levonnák azt a 4,5 százalékot amit a Mercedesnek és az Audinak köszönhetünk, akkor nagyon a sor végén kullognánk. Ezért kell(ene) nagyon vigyáznunk, hogy véletlenül se tolják át gyáraikat Szlovákiába, Lengyelországba.
Ja, és minden évben 3 új stadiont sem építeni!

Ezt a 3,2 százalékos hatalmasnak elkönyvelt sikerkor meg kellene nézni, hogy a mindent elqró Gyurcsányékhoz képest is ennyire fényes?
epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/images/2/2d/Real_GDP_growth%2C_2003%E2%80%9313_%28%25_change_compared_with_the_previous_year%3B_average_2003%E2%80%9313%29_YB14.png

2003-2009 között: +3,9 +4,8 +4,0 +3,9 +0,1 +0,9 -6,8 százalék

Ez a táblázat is téged igazol, hogy mennyire nem fényes a magyar gazdaság:
epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/images/c/cb/GDP_at_current_market_prices%2C_2002%E2%80%9303_and_2011%E2%80%9313_YB14.png
1magyar
@perfekt: Nem akartalak megbántani, csak úgy tűnik így kicsiben,hogy ravatal.
Az enyém a cukiságról, a kiskutyámról készült kép.
Fradigege
Nem mondhat mást, különben félre állítja a cigány.
Feraj49
Ekkora hülyeséget mondani ! Ezért kár volt egyetemre járni ! GÉNMÓDOSÍTOTT lettél ?Milyen előadásokra jártál ?Hogyan kell becsapni,manipulálni a népet ?
bence
@Souky Sanjay: ! Azért mert jól megy ! Csak nem Nekünk ! Hanem ezeknek a macska jancsiknak !
Nil
hazudozásban, álstatisztikák készítésében - biztos
kkalman
Magyarország jobban teljesít!
Miben is?
nezelodo
A volt NAV-os és a korrupciókutató félreérthetetlen kijelentése alapján tényleg dobogósok vagyunk, csak nem a gazdaság növekedésében, hanem a korrupcióban.
Nem kevesebbet állítanak ezek az adatokhoz hozzáférő emberek, mint hogy magas szintű utasításokkal fedezik az ÁFA csalásokat. Ismerve, hogy nálunk hogy születnek a döntések nem kell nagyon éles eszűnek lenni a kutatónak, hogy megtalálja az alfát és az omegát.. A csalások jelentős részét kitevő mg-i, élelmiszer ipari ÁFA csalás pedig a földtulajdont megszerzők (földmutyi) érdeke. Itt pedig már körbe is ért az okfejtés...
Senara
index.hu/gazdasag/2014/11/16/varga_interju_atv/ Varga Mihály szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét, a költségvetést, és azokat az ellátásokat veszélyeztetik, amelyeket az egészségügyben, az oktatásban, a közbiztonságban a magyar államnak ki kell fizetnie...Könnyek között olvastam volna , ha így lenne , Miska szociális érzékenységét :-((( Pont innen tűnik el a pénz Miska
verőce21
@Grafix69: Ha majd nem kell már a külföldi kenyér, nem kell már semmi ami idegen, hozzál már haza onnan a Napnyugati birodalomból látleletet, hogyan hanyatlik Európa. :)
Hogyan öklendezel már odakint betűtől, munkától, életkörülményektől?
mate03
@kkalman: Újabbnál-újabb,adó kivetésben,olimpiát nyerhetnének!
pesti
"Bocsánat ,de dobogón vagyunk"Meg van bocsátva!/a tévedésed,vagy hazugságod?/Az 5-ik liga dobogója nem dicsekedni való eredmény.Tessék hozzá hasonlítani a fejlett országokhoz.Mi az eredmény akkor?!
Grafix69
@verőce21: Szóval ha szereted a rendszert élj benne , én nem gátolom meg , nekem nem sikerült pedig bizony 44 évig éltem benne . Azt hiszem már kamatostul megfizettem az árát. A valóság nagyon komoly és elárulom neked nem kívánok ott élni addig míg ilyen szemét emberek vezetik , lopják szét a Magyar Nemzetet.
verőce21
@Grafix69: (08:59) Igazán nagylelkű vagy, "nem gátolod meg.”:D
De mégis, hátha csodálatosan idegen maradtál ott? Mesélhetnél a "valódi demokráciáról", hadd lássuk meg mi is, a napnyugati birodalmat, amely állítólag dögrováson van. :)
Grafix69
@verőce21: Az lehet ,hogy én itt idegen vagyok de ott ahol te élsz ott egy kiszolgáltatott fiatalon kisnyugdíjassá tett gondolkodás nélküli droid lennék. Ezen kívül látszik ,hogy olyan egyszerű vagy mint a faék , jobb lenne ha nem csak Miskolctól Sopronig néznéd a világot hanem inkább látnál is . Ja és ezzel a veled való eszmefuttatásomat be is fejeztem ,élj boldogan ott ahol szeretsz lenni , mert ahogyan mondta egy híres ember ott élned halnod kell , nos halni már megtanulnak lassan de élni azt nem.
verőce21
@Grafix69: (10:51) Most készülök arrafelé, iparkodom majd látleletet venni a dögrováson lévő demokráciáról. Mert azt hallom, beteg. Amit sokan és nyugtalanító rikácsolással adnak elő "Európa alkonyáról”.
A hanyatlás mértékét innen a távolból csak sejteni tudjuk, és gyanakszom. Viszek egy pótfogkefét, mindenesetre, főként arra az esetre, ha nem lehetne már ilyesmit kapni Londonban. :)
Grafix69
@verőce21: Nem tudom miről beszélsz.
aremy
@kkalman: a mellé beszélésben,hazudozásban ja és a lopásban.
verőce21
@Grafix69: (10:51) Mindegy, hol él az ember a világon, ha van elég pénze. :)

"...halni már megtanulnak lassan" - csak nehogy hazagyere , majd meghalni.
(Még azt mondanák, "belehalt", mert hazajött!) :)
Bercifiu
Igen, a dobogón mi vagyunk a deszka, fölöttünk meg a béka.
coni
@verőce21: Milyen nagy kár, hogy csak lájkolni lehet. Nincs olyan, hogy "utálom". Pedig nyilvánvaló, hogy aki csak egyszer átlépte életében az országhatárt csak pénzért ír ilyeneket, hogy "Viszek egy pótfogkefét, mindenesetre, főként arra az esetre, ha nem lehetne már ilyesmit kapni Londonban..."
petike
@coni: Én bízom benne, hogy csak ironizál. Ott a végén a :)
verőce21
@Grafix69: (14:14) Én inkább rólad mondanám, hogy elmebeteg vagy! Aki ilyet ír: "...ki a tököm dolgozik otthon termelő munkát? Kiadnának egy valós demográfiai képet a magyar gazdaságról azonnal össze fosná magát mindenki ."

Kíváncsi voltam, milyen szellemi képességekkel rendelkezik az ilyen elmenyomoronc? De még a feltételezettnél is rosszabbal. Mert utána kiderült, az egész néped is lenézed, "...nos halni már megtanulnak lassan de élni azt nem." Ki ír ilyen hibbant sommás véleményt a saját nemzetéről, népéről?
vagy: "...ha szereted a rendszert élj benne , én nem gátolom meg" - hát ki vagy te odakint? Valamilyen elmegyógyintézeti ápolt, aki Napóleonnak képzeli magát?
De tudnám még folytatni.
Azt ajánlom örülj, hogy ilyen szellemi nihillel munkát kaptál kint minimálbéren. Mert te nem is faék vagy, hanem csak egy darab tapló.
verőce21
@coni: (15:45) Magadat "utáld", ha nem tudsz különbséget tenni a kijelentés és az irónia között!
verőce21
@Grafix69: Akkor már nem is biztos! De ezt bagoly mondja...:)
feleselek
Valóban, csak az a baj, hogy a billenődobogón az akasztófa alatt...
nezelodo
Miska! Örülnénk, ha nem ismernénk a fideszes igazmondás mibenlétét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.