Magyarországnak lojálisnak kell lennie szövetségeseihez, de eközben ki kell állnia gazdasági érdekeiért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén, Budapesten, ahol hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború. A kormányfő azt is mondta, kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés.
Orbán Viktor a Várkert Bazárban rendezett tanácskozáson tartott mintegy 70 perces beszédében a geopolitikai helyzetről, benne az ukrán válságról szólva közölte: Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, és "lojális lesz a szövetségeseihez", még akkor is, ha nem ért egyet bizonyos lépésekkel. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, Magyarország minden alkalommal elfogadta a szankciók politikájának érvényesítését, akkor is, ha szerinte ez az országnak messze nem a legkedvezőbb politika.
Összegzése szerint "Magyarországnak az a dolga, hogy lojális szövetséges legyen, de mindent megtegyen annak érdekében, hogy a geopolitikai helyzetéből fakadó gazdasági érdekeit megpróbálja megvédeni" kellő őszinteséggel és ravaszsággal.
Kijelentette: nem fog hozzájárulni olyan politikához, amely vissza akarja hozni a hidegháborút Közép-Európába, mert nem szeretné úgy befejezni az életét, ahogy elkezdte, hogy "a békés együttműködésre épülő Európa egy rövid intermezzo két hidegháborús korszak között". "Nem akarunk semmilyen falat látni" – tette egyértelművé a miniszterelnök. Szavai szerint egyébként az, hogy Magyarországot oroszbarátnak minősítik, "szamárság", mert "Magyarország magyarbarát".
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ki kell állni gazdasági érdekeinkért ? A korrupció vezetői szintre emelése, kivizsgálás eltusolása, haverok EU.-s pénzel tömése, ez lenne a fő gazdasági érdeked ? Neked, nem az Országnak !
Tetszik tudni, fordítva ülünk a lovon, ha még nem szólt vólna valamelyik tsókosod !
Nem tudjuk miért is voltak a demonstrációk, szerintetek céltalan, ismeretlen célból jöttek össze az emberek, melyek 'most' még békésen haza is mentek ? Csak az általuk hozott táblákat kellett volna elolvasni, és tisztában lettünk volna a céllal és az indítékkal is.
Javaslom ha Magyarul olvasni sem tudunk, jó pénzért kérjünk fel egy személyt, aki felolvassa számunkra a táblákat, és elmagyarázza annak mondanivalóját is. Számotokra úgy is mindennapi az "én nem érteni, én nem beszélni...van valahol egy tolmács..." mondat.
Ha jobbra néz az a baj, ha balra, akkor az. Ha egyenesen előre szeretne, akkor azt nem hagyják.
Ez az élet Babolcsai néni.
Ja és még az ebola ellen is szabadságharcolni kell ám! Meg az illiberalizmust is erősíteni kell ám, mert Orbán Szarok a Népre Viktor is megmondta, hogy a helyzet definisztikai szubjektívája annyira kulminált, hogy nem fér össze a morális egzisztenciával ! Bizony.
Se jobbat, se balt.
Pl. a mostani ukrán balhé, mert azért azt kezdte valaki és rá is segített valaki, és mi van? Ukrajna szétbombázva a gondjai nem oldódtak meg csak növekedtek
. Hát nekünk bizony nem ilyen világ kellene, és nincs szükségünk sem hideg sem meleg háborúra!!!
Akik játszanak a népekkel találhatnának maguknak más elfoglaltságot!
2. "Magyarország magyarbarát" - így igaz. Magyarország, a magyar nép, igen. De a fidesz kormány, élén orbánnal is az? Nem inkább saját zsebük barátja?
Szerintem ezidáig nagyon ügyesen lavírozik külügyileg.
Hogy mi lesz? Majd kiderül.
És ő a magyarok barátja?! Én nem úgy látom! Én is magyar vagyok, de nekem nem barátom, inkább ellenségem!
Új hozzászólás