Abszurd javaslatra abszurd válasz. Ma délelőtt a Fidesz frakció komolyan vette az év megalázását. Konkrétan, egy olyan javaslatot, ami megvalósíthatatlan, és megvalósításában maximum arra jó, hogy kisgyereket vegzáljon. A Fidesz a 12 és 18 év közötti gyereket drogtesztnek vetné alá, az még nem derült ki pontosan, hogyan és ez mit használ, de talán senki nem fogalmazta meg olyan jól, miért ultragáz a javaslat, mint a Fidesz képviselője Rubovszky György a Népszabadságnak: Ezer sebből vérzik. Kiskorúak esetén meg kell kérdezni a szülőket, hogy akarják vagy nem a drogtesztet. Engem felhívott zokogva az unokám azzal, hogy „nagypapa, el kell költöznöm ebből az országból, én nem vagyok hajlandó idegenek jelenlétében pisilni. " Tessék elképzelni, egy 12 éves kislányról van szó. Ez sehogyan sem jó. Ez az! A „családbarát” kormány megalázza a gyerekeket. Mire is van még szükségünk, mint gyerekek rémisztgetésére? De a javaslattal vannak más gondok is. Például extradrága és megvalósíthatatlan. Maga az éves teszt több mint 40 milliárdba kerül, és egy tesztfolyam kivizsgálása 90 évbe kerülne a jelenlegi műszaki felszereltségünk mellett. Úgyhogy nem tudunk mást csinálni, megspórolva egy csomó munkát és időt, vittünk egy kis pisit a Fidesz-székházhoz. Inkább a pisi gyűljön a párt intézményeiben, mint az idióta javaslatok.

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mariaberta
Van néhány fölösleges műanyag flakonom, felajánlom vizelet gyűjtésre. Ez is lehet szelektív hulladék! Begyűjtő Kocsis elvtárs!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zsizsike
Itt színtiszta pszichológia foroghat fent. Ha a kölök megalázónak tartja a tortúrát, az bizti, hogy nem fog drogozni.
hetöndöe
@mariaberta: Nekem meg vannak 1000 literes tartályaim,eddig esővízgyűjtésre használtuk de felajánlom e nemes célra.Itt targonca felrakja az autóra,csak a Lendvay utcába kell megszervezni a leemelést, bár csap is van rajtuk,így egyből leereszthető a szállítmány.
Egy a bökkenő csak,sokáig tart megtölteni őket a megfelelő anyaggal,tán szólok a szomszédoknak is.:-))))
szöszmösz
@tivoli: Ilyen marhaságot egy gyermek nem mond, csak egy hülye politikus.
kukac50
A Fidesz már nyakig szarba van,ha még a pisi is lesz akkor át csap a szar a fejük felett!
Nil
Már bocs- de a levett vizeletbe azt tesznek amit akarnak - ha mondjuk az én gyerekemmel akarnak kiszúrni akkor hiába nem drogozik akkor is fognak a vizeletében találni.
Arról nem is beszélve hogy bizonyos gyógyszerek is tartalmaznak olyan anyagot amit a drogteszt kimutat - a mai számítógépes nyilvántartással bármikor behívható egy gyerek akinek ilyen gyógyszert írtak fel és máris lehet vegzálni őt is és a családot is.
És ne kérdezzétek meg hogy üldözési mániám van-e mert túl sok élettörténetet hallok mostanában és nagyon elegem van
tivoli
@Dr. Felipe: december 8., 21:57
Ezt most miért nekem írod?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.