A Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI)szerint a 2015. évi költségvetés mostani formájában nem megalapozott, intézkedések nélkül nagy a kockázata annak, hogy az államháztartási hiány meg fogja haladni a GDP 3 százalékát, és szinte biztos, hogy az adósságráta emelkedik, a strukturális egyenleg pedig romlik. Nagyobb lesz a hiány, mint várjákRomhányi Balázs, aki 2009-2010 között a Költségvetési Tanács Titkárságának főigazgatója volt, ma a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI) vezetője elmondta: az államháztartási egyenleg a kockázatokat figyelmen kívül hagyva is a GDP 2,7 százaléka körül várható, még akkor is, ha a kormány nem költi el a GDP arányában mindössze 0,1 százalékra tervezett, tényleges tartalékot. Kiemelte: az eredetileg benyújtott, 2,4 százalékos hiányt mutató törvényjavaslathoz képest számos ponton romlott az egyenleg a parlamenti vita során (így például az internetadó elmaradása, a cafeteria, az útdíj tételeinek változásai miatt). Véleményük szerint a költségvetési bizottság által benyújtott összefoglaló módosító csomag 45 milliárd forinttal növelte a maastrichti hiányt.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.