"A tüntetők legnagyobb baja, hogy úgy érzik, az elmúlt 25 évben mintha minden széken ülne már valaki, de új székek nem teremtődtek. Ez a feladatunk a következő időszakban, hogy új székeket ácsoljunk" – mondta Kunhalmi Ágnes a hvg.hu-nak az MSZP pártértekezletén.
Baja Ferenc valami szolgáltatócentrumról beszélt, ami katalizátor segítségével... teccikérteni, Kunhalmi viszont egészen odáig merészkedett, hogy 2018-ban kormányt váltanak. Szerinte ugyanis akik ma tüntetnek, akkor majd az MSZP-re fognak szavazni, mégpedig azért, mert az MSZP már háromszor kormányozta az országot. Nem értjük az összefüggést, mindegy is.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sajna már sokszor megírtam én is meg mások is, az Mszp. vel az a baj hogy ,,TÚL NAGY A BALLASZT, AZ AMI A PÁRTOT LEHÚZZA,, amíg ezektől meg nem szabadulnak addig a párt csak fogyni fog!!!
Tessék körül nézni láthatja hogy elfordultak az emberek ettől a párttól, mondjuk a ,,viharokat,, ismerve csodálkozni nem lehet ezen!!!
Ahhoz hogy önök képesek legyenek a fütyiszt megverni szavazáson, legalábbis csoda kellene, és mint tudja csodák nincsenek, legalábbis én nem hiszek ebben!!!
Nem hiszem, hogy igaz. Egy elitista jobboldalt nem érdemes lecserélni egy vezérelvű ellenzékre. Ezt világosan megmutatta az áprilisi eredmény nagy baj, ha ebből nem sikerült tanulni.
Asszem a Micimackó,vagy zsebibaba!
Legalább saját magatokat ne hülyítsétek !
Erre az mszp-re nem lehet szavazni
Volt esély - öszödi beszéd - elkurták nem kicsit nagyon
MAjd lesz más esély -
Az idő megszépíti az emlékeket, ugye.
Érdekes évek jönnek, de az biztos, hogy ezeknek a pártoknak - beleértve a Fidesz-t is - lejárt az ideje. Új szemlélet és új értékrend kell, ez alakul most. Nincs ehhez az MSZP-nek semmi köze, csak szeretné, ha lenne, sőt, van egy olyan érzésem, hogy a Fidesz is azt szeretné, ha ehhez az MSZP-nek lenne köze :)
Nem, ez valami egészen más, sokkal ijesztőbb föntről
nézve :-D
Nagy gáz lesz, ha bomlik a fidesz, mert nincs alternatíva..
ez talán nagyobb gáz, mint maga a fidesz.
Lásd Ukrajnát...
Civilek? Lásd szülővárosom "büszkeségét" Fodor Ibolyát. :(
Valóban valami egészen új kéne, feddhetetlen vezetőkkel, fiatalos lendülettel, az öregek bölcsességével.
Sajnos a két nagy párt ha feltűnik a konkurencia, egyesült erővel igyekszik ellehetetleníteni. Ez megy a Jobbik esetében is. Érdekes módon a többi kis párttal nincs bajuk ...
Tehát ezek megélhetési politikusok, ami annyit tesz, hogy nem a választóikat képviselik, hanem a saját érdekeiket.
Vissza kellene hívni őket.
A juttatásaiknak,- amit kapnak - a fele is sok, felajánlhatnák ,legalább a körzetükben a szegényeknek.
De nem jobb az LMP és a Jobbik sem.
Új hozzászólás