Az idei tanév második félévétől már nemcsak az számít hiányzásnak, ha a gyerekek nincsenek bent a normál tanórákon, hanem az is, ha nem töltik az iskolában az időt délután 4-ig – írja a Válasz.hu. Tehát ha a gyerek kétszer elkapja az influenzát vagy kiműtik a manduláját és utána otthon lábadozik, akkor gyorsan összejöhet neki a 250 óra hiányzás és könnyen osztályozó vizsgán találhatja magát.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy ötödikes általános iskolás gyerek kihagy egy napot az iskolából, akkor az máris 9 óra hiányzásnak számít. Így egy hét alatt ebből már 45 mulasztott óra is összejöhet. Ezen az sem változtat, ha a gyerek orvosilag igazolt okból nem volt iskolában. A Válasz.hu-t több helyről is úgy tájékoztatták, hogy az új rendszer a pedagógusokat és a szülőket is váratlanul érte. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma így reagált a portál megkeresésére:
A módosítás indoka az volt, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) értelmében 2013. szeptember 1-jével kezdődő tanévben vezették be az általános iskolákban a 16 óráig tartó oktatást. Ennek jogszabályi alapja az Nkt 27. (2) bekezdése, amelynek értelmében az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak. Az Nkt. 46. § (1) bekezdése a tanuló kötelezettségévé is tette, hogy részt vegyen a kötelező és a választott, továbbá általános iskolában a 16 óráig tartó egyéb foglalkozásokon.
Arra a kérdésre pedig, hogy azok hiányzásával mi lesz, akik felmentést kértek az alól, hogy 16.00-ig az iskolában kelljen lenniük, azt válaszolta az EMMI:
Amennyiben a tanuló az iskola igazgatójától felmentést kap, akkor a távollét természetesen nem számít igazolatlan órának.
Ennek fényében a Válasz.hu azt is megkérdezte a minisztériumtól, hogy ez a rendelkezés nem hozza-e hátrányos helyzetbe azokat, akik »napközisek«, azaz (egészséges állapotukban) 16 óráig tartózkodnak az iskolában. Erre a felvetésre ezt írta az EMMI:
Álláspontunk szerinte a fenti rendelkezések a tanulók eredményesebb tanulását és az iskolai tanulmányokból történő lemaradás és a lemorzsolódás veszélyét csökkentik.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz, mert a szülő legalább nyugodt lehet, hogy jó helyen van a gyereke. Nem csavarog, nem bandázik, stb.
amelyik gyerek bandázni akar, az fog is, és nem délután. Azért bandázik mert tojnak rá a szülei.
Éjjel szoktak leginkább bandázni az ebadta kamaszok...
ja-- tudom, akkor majd a FIdeSS népnevelő minisztérium jól kitalálja, hogy az összes gyerek napi 24 órát legyen iskolában... mert majd az állam neveli őket.. leginkább ostoba rabszolgává.
Mostantól a leendő unokáim miatt aggódom.Ráadásul a gyerekeim szeretnek magyarok lenni.Talán addigra eltakarodik ez a bagázs.
Minden esetre ez megint jó alkalom kötekedésre, háborgásra, pedig eddig is így volt. Ebéd után napközi, vagy egész napos tanrend.
Az enyémek egésznaposak voltak, a környéken csak olyan iskola volt. Miután megebédeltek, folyt tovább a tanítás. Egyiknek se lett semmi baja, de nekem se, mert amíg dolgoztam, jó helyen tudtam őket.
Ha hiányoztak 1 nap 1 nap volt, és teljesen mindegy, hogy azt hány órában számolták.
erkölcsöt oktat... meg etikát.
de példát azt nem tud mutatni
A szabadelvűségben nem látok rosszat... szerintem az nem egyenlő nemneveléssel. Amikor a gyerek azt csinál amit akar- szerintem az nemnevelés- A szabadelvűség más jelent számomra.
A túlzott korlátozást sem tartom jónak. Az ilyen túlzott korlátokkal nevelt gyerek, majd akkor akarja kitombolni magát, amikor a szülő nem látja. Tehát éppen az iskolában.
Szülők Murphy-jében olvastam egy nagy igazságot..
Az egyik gyermek otthon tombol és mindenhol máshol normális, a másik pedig otthon földreszállt angyal majd elindul és tör- zúz amikor a szülő nem látja.
Soha nem volt egyik gyerekemmel sem nevelési probléma,maguktól tudták mi a jó és a rossz.Szerencsés ember vagyok.
Csak azt olvastam, hogy az orvos által igazolt is mulasztásnak számít. Hogy igazolatlan? Olyat nem. És szerintem nincs is jelentősége, mert úgy értelmeztem, hogyha összejön a 250 óra hiányzás, könnyen osztályozó vizsgán találhatja magát a kölök. Ez valahol jogos is, mert 250 óra rengeteg idő és jócskán lemaradhat a többitől.
leszarjuk a gyereket.. magyarul, azt csinál amit akar.
@darwin: egyetértek!
3 gyereket valamennyire felneveltem.. és asszem nem csináltuk rosszul.
De még a végén kiderül, hogy nem is vagyok liberális szülő, hanem tök konzervativ. :-D
Tudod, én azt vettem észre, hogy az összes dolog ami a fideszhez kapcsolódik, úgy van megfogalmazva, hogy félreértésre adjon okot. Ha az ember felületesen olvassa, negatív indulatokat is kiválthat. Lehet jó, lehet rossz a hír, egy a lényeg: Lehessen jókat anyázni, hőbörögni. Merő ellenpropaganda és uszítás az egész Origo és a hasonló baloldali média. A propeller meg lehetőséget teremt hozzá. Minél többet olvasok itt, annál szimpatikusabb lesz Orbán, mert valamit nagyon jól csinál, ha az ellenzéknek csak arra fussa, hogy lázítson, de az már nem érdeke, hogy tevőlegesen tegyen ellene. S ennyi ember nem tévedhet.
Örömöm?
Nem érint meg lelkileg, mivel egyik párti sem vagyok. Miért is lennék, mikor abban telik ki a bal, vagy jobboldaliság, hogy mindegyik a másik felet szidja különleges szókinccsel? Más értelme nincs is.
És nem kérek elnézést vulgáris stilusomért .
Bocsi, ha félreérthető voltam.
Az "ennyi ember nem tévedhet." megjegyzéssel az ellenzékre gondoltam.
"ha az ellenzéknek csak arra fussa, hogy lázítson, de az már nem érdeke, hogy tevőlegesen tegyen ellene. S ennyi ember nem tévedhet."
Tehát az ellenzék szerint is minden rendben van és csak tessék-lássék módon háborog, mert az volna a dolga.
Szóval, ha a fidesz veszít népszerűségéből, az nem a parlamenti ellenzéki pártokon fog múlni.
propeller.hu/itthon/3072844-leporolt-napkozik
"Talán, ha nagyobbat rúgnak Orbánék Simicskába, vagy komolyabban részesülnek a reklámadó „áldásában” még ezek a gondolatok is előkerültek volna. "
Pontosan! :-))
Legyél erős: az ország nagyobb fele utálja Orbánt és bandáját, számtalan okból, csak másként gondolják, hogy kire cseréljék le. (vagy éppen ebben teljesen bizonytalanok)
Én azt mondtam, hogy a parlamenti ellenzék lehet elégedett a fidesszel, mert csak tessék-lássék módon ellenkeznek, inkább egymást piszkálják
Meg azt, hogy bármit csinál a fidesz az Origon mindig úgy van beállítva, hogy csak szar lehet. Pedig ez nem teljesen így van.
Legyél erős: Én nem is ismerek olyan embert, aki szeretné a fideszt. De olyat se, aki az ellenzékben látja a jövőt.
Ezért fel sem merült bennem, hogy a parlamenti ellenzékre gondolsz...
"Én nem is ismerek olyan embert, aki szeretné a fideszt. De olyat se, aki az ellenzékben látja a jövőt."
Ismersz egyáltalán bárkit is a neten kívül?! :D
Na és kik vannak még a felsoroltakon kívül a parlamentben?
Gondolom mindenki más-más körökben forog, más-más intézkedéseket tart előnyösnek vagy hátrányosnak, és úgy vonja le a következtetéseket. És van aki egyszerűen csak szeret hőbörögni, de azt a neten teszi névtelenül..
Tiszteletes! 3,5 év múlva mi lesz önből és a családjából? Vidékre nem mehet, de Azerbe biztos.
Új hozzászólás