Egy volt hivatásos katona szerint akár havi nettó 600-800 ezer forintot is kaphatnak azok a magyar katonák, akik hajlandóak az Iszlám Állam elleni harcban részt venni – írta a Blikk. Legalábbis állítólag az iraki misszióért ennyit kaptak, míg a kevésbé veszélyes Koszovóért nettó 300 ezer forint járt. Ezek mellé egyébként a havi átlagos, alig 100 ezer forintos fizetésüket is megkapják azok, akik misszióba indulnak.
A magyarok az erbili kiképzőbázist fogják védeni a tervek szerint, emellett az ott dolgozó kiképzők táboron kívüli kísérése is a feladatuk lesz. Ez a terület a kurdokhoz tartozik, jelenleg stabil, például a Mol is ebben a régióban keres olajat.
Dr. Csicsmann László, egyetemi docens és Közel-Kelet szakértő szerint korábban Erbilnél is voltak merényletek, de most nyugalom van. Bár a frontvonal – ahol a kurdok küzdenek az Iszlám Állam katonáival – nem messze, mindössze 100 kilométerrel délebbre húzódik.
A szakértő azt is elmondta, az IS inkább a nagyhatalmakat szereti fenyegetni, így nem valószínű, hogy hazánk közvetlen veszélyben lenne. Igaz, azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország tranzitország, így sok terrorista utazhat át nálunk.
88 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.youtube.com/watch?v=jqxNSvFMkag
a vitézek meg majd ott szembesülnek a valósággal...
egy rokonom öt évig volt idegenlégiós..ő mesélte, hogy az afgán hazafiak/ellenállók/tálibok...(nem kívánt törlendő)lőnek ám veszettül...és marhára nem érdekli őket, hogy francia zsoldos, vagy yenki, vagy magyar...
nos az IS-t, meg pláne nem fogja érdekelni...sőt, brahiból, hősként nyomulnak előre...
szóval lesz ott baj bőven, ha most valaki úgy véli nincs...
itt, ha előléptettek, vagy kaptam valami plecsnit, akkor a dolgozó népet szolgáltam... de ott ?nemá..
(közben a német hadsereg lázadozik a gyenge fegyverzet miatt... a miénk jobb?)
Élni és halni hagyni, az itt a kérdés!
Ezért szerintem a terroristák ellen harcolni kell, ha nem szeretnénk idővel egy terroristabarát ország szomszédságában élni.
A háború egy dolog. De legalább annyira fontos, hogy felderítsük mi vezetett az ISIS megerősödéséhez. Szegénység? Oktatás hiánya? Meg kell erősíteni az érintett országokat, hogy az okok kezelésével foglalkozhassanak.
De le is lehet szerelni, ha nem tetszik...
Sajna, a NATO tagsagban benne van ez is, egyutt sirunk, egyutt nevtunk Veluk. Az, hogy ilyen nevetsegesen keves penzt kapnak, inkabb azt mutatja, hogy mi a NATO-ban (is) a legutolsok vagyunk, nem hinnem, hogy egy amerikai tengereszgyalogos 6-800 ezerert kockaztatna havonta az eletet.
Es az a penz - mint fentebb is irtam -, ahhoz kepest, hogy ingyenelok havonta ennek a ketszereset kapjak, nem kockaztatnak, felelosseget sem vallalnak semmiert sem, es a mentelmi joguknal fogva meg csak felelossegre sem vonhatok. Jo lenne tudni, hany Jobbikos nehezfiu van koztuk, akiknek itthon nagy a szajuk, ha idos embereket , ciganyokat, hajlektalanokat kell vegzalniuk, mert csak akkor erzik magukat "macsonak" .
(A harcosok nelkul nem kene annyi eletet menteni,... Jojo, ez csak egy nagyon rossz vicc vo't, felejtsd el!...)
Más országok is részt vesznek az akciókban, más országok is kereskednek keleti országokkal, de az állampolgárok nem hallgatják reggeltől estig.
Ebben az ,,ordas világban,, Ő se tudna békét hozni!!!
A zsoldosok parancsra gyilkosok. /egy légiós/
Nulla tisztelet, megértés, részvét a haláluk (a halálom) miatt!!!
Ha akarnák, ma egy muszlim sem élne a földön.
Miért nem akarják?
A pénz miatt, és pénzen megvehető hatalom miatt.
Ez a világ csak úgy működik jól a maga viszonylagosságában, ha van ellenség(kép).
Ide maximálisan kiképzett pszichikailag.fizikailag terhelhető minden tekintetben megfelelő katona embert visznek és nem félig gyerekembereket.
kiváló ötlet. szinte látom a menekülő IS-t..még fegyver sem kellene, csak a szokásos arcok.
Csak ezt sokan hajlamosak elfelejteni.
1526-ban Zápolya Jánosnak saját hadserege volt, ez kb 20 ezer katonát jelentett.Erre rájött az a 10 ezer, akik zsoldosként álltak be( szlovákok, ruténok, székelyek, szerbek, rácok, stb).
Magasról szartak rá, hogy Lajos király ott toporog Mohácsnál.
Ha időben érkeznek, akkor nem lenne nekünk Mohácsi vereség.
1552-ben, Ferdinánd király magasról szart rá, hogy Dobó Egerben kűzködik az 1500 fős várnépével, ebben asszonyok is voltak + 500 zsoldosa volt. És győzni tudott.
De igazad van, pénzért harcol. De bármikor haza is mehet, ha elege van a buliból.
De itt most nem fog önszántából hazajönni.
A cikkben arrol van szo, hogy az ISIS a nagy orszagok ellen tamad, mint pl. USA, UK es a VATIKAN!!! A Vatikan a torpeallamok kozott a legtorpebb, de a keresztenyseg fellegvara, amit az ISIS le akar rombolni! Az ISIS es az iszlamistak csak a fegyverek nyelven ertenek, de arra azert kivancsi lennek, hogy honnan van a vilagon szinte a legjobb fegyverzetuk, kinek erte meg, hogy ennyi fanatikus barmot az emberisegre szabaditsanak?
azok nem terepasztalon, tanteremben tanulják a harcot, hanem gyerekkoruk óta élesben..aki ott felnő, na az nem kímél senkit..
nagyon régen, itthon állandóan győztünk a harci gyakorlatokon, de amikor polgáriként harci zajba keveredtem külföldön, na akkor világosodtam meg...semmi nem úgy van...
lemon.hu/2015/04/01/haboru-borzalma-egyetlen-kepen-kislany-azt-hitte-lelovik/
Én is besoroznám a fiataljainkat. Még a lányokat is!
Ott van pl. Izrael(mondjuk az egy szélsőséges szitu) De nincs kecmec. Mennek 2 évre a lányok is katonának.
Képviselői fizetésüket, pedig a katonák kapják akik a hazájukat szolgálják!
@KERKA: Nagyon jó a linked, sok eszement személy átérezhetné a gyerek rémületét. Ha egyáltalán van bennük még emberi érzés!
Ennyi_köszönöm
A Nato tagállamai nem kezdeményezhetnek külső agressziót, más Nemzetek belügyeibe nem szólhat bele! Ilyesmire, csak is az ENSZ kérheti fel! KÉRHETI !!!
Egyébképpen minden mással egyet értek én is.
Tudod, jóbarát, a katonásosdi drága szórakozás ám!
Azt meg hidd el nekem, hogy aki otthon, a szülői házban nem tanulta meg a fegyelmet, a rendet és tisztességes viselkedést, azon a katonáskodás nem segít!
A gengszterváltás előtt is voltak, akik öngyilkosok lettek, mert "nem bírták a kiképzést".
NATO tagok vagyunk. Aki akar, legyen zsoldos, de ma már nem a haza védelméről szól a mundér...igaz, hogy sok száz éve sem szól róla.
A rendszerváltással , az új liberális / nem politikai értelemben / honvédelmi törvénnyel, a gyereket is kiöntöttük a fürdővízzel. Súlyos társadalom elleni lépés volt , amit kényszerű hülyeségekkel magyaráztak. Még a reggeli torna is az ellenzők egyik érve volt.Szánalmas.
Hogy mennyire lehet fontos a sorkatonai szolgálat, azt itt és most felsorolni sem lehet. Az ellenérvek hitvány nyavalygások ezzel szemben. Nem " katonásdit " kell játszani, nem állandóan uniformist cserélni, nem potrohos honvédelmi minisztériumot túltölteni, de egy...
kérek engedélyt folytatni!
Ne az legyen a dicsőség, hogyan úsztuk meg mindenféle korrupt eljárással a bevonulást és a feladatok teljesítését.
Persze ez ma már utópia. A fizikai és mentálhigiénés leépülés már megállíthatatlan, még ha további stadionokat építünk is a fiatalok sportolásához.
A korabeli szabadságharcos időkre már csak a díszletek szintjén emlékezünk. Az igazi vitézségre ma már csak az újjáéledő vitézi rend ceremóniái emlékeztetnek, szűk körben, a régi/új legitimisták, a régi /új arisztokrácia pompás kastélytermeiben. Csillog a sok arany sújtás, koppannak a lakkcsizmák,csörrennek az újonnan gyártott díszkardok.
Szóval ki is akar itt katonáskodni?
Még ha igaz is, nem köti le az embereket - a mennyiség miatt.
Ki is akar katonáskodni?
Pár példa: aki primitíven agresszív, aki képes embert ölni (ne felejts, nem azért lesz zsoldos valaki, mert fél a haláltól, hanem azért, mert képes ölni - akar ölni), nincs munkalehetősége, vagy annyira buta, stb..
A többi - MINDEN MÁS - csak duma!
2) Ha mi nem segítünk,akkor hogyan várhatjuk el majd,hogy nekünk segítsenek?
Ami a zsoldosokat illeti. Ha már nem a hazát védik akár vállalva a halál kockázatát is, legalább valami humanitárius céllal vállalják.Azt is elismerem, hogy a NATO tagjaként bárhol a világban a fő cél a béke fenntartása, a háborúzó felek fékentartása.. Mégis, úgy gondolom helytelen a harcoló csapatok küldése most éppen Szíriába, vagy Irakba.Támogassuk jobban a pesmergákat, viselkedjünk okosan Törökországgal, aki azt sem tudja mikor kinek hogyan képviselje az érdekeit, tekintettel arra, hogy élnek náluk szírek, irakiak, kurdok és még mások is. Itt a jövőt is számításba kell venni, ha majd elrendeződik a közel keleti Iszlám állam sorsa.
A zsoldos katona egyáltalán nem biztos, hogy ölni akar. Csak éppen most nincs jobb megélhetési lehetősége itt Magyarországon.Persze volna, de a honvédség felé most talán kevesebb az akadály, kisebb a felvételi követelmény.
Elsőszülött gyermekem az utolsó előtti transzporttal vonult be,
nem is volt sírás-rívás zokogás, hiszen tudtuk, hogy fél év, oszt' csókolom!
A kisfiam gyakorlatilag fél évből nagyjából 3 hónapot töltött a seregben, de
épp eleget tanult az alatt az idő alatt, amennyit 12/24 hónap alatt tanulhatott volna.
Az AK 47-est tudta szétszedni, összerakni, kezelni. A XXI.században ennél több nem is kell, a vállról indítható és egyebek kezelése már legyen a zsoldosok gondja!
Ami a honvédség katonazenészeit illeti:
Sajnálom, morcos vagyok a témában.
Ötven körüli korban, nagyon szép nyugdíjjal leszerelni,
majd mellette ülőportásként őrző-védő szolgálatot--vállalni...
Ami hiányzik a katonaságból az nem a fegyverek praktikuma, hanem a közösséghez való igazodás megtanulása, az egymásra utaltság érzésének a megtanulása, a közösségen belüli jó és rossz felismerése és az ahhoz való viszonyulás, a katonabarátság kialakulásának érzékelése és vagy elzárkózás attól, vagy annak megerősítése , ha az becsületes, ha az a kölcsönös szimpátia és az őszinteség talaján áll.
Ami a nyugdíjazást illeti, én sem szívesen látom a legjobb férfikorban nyugdíjazott embereket a portásfülkében.vagy egy ipari telephelyen biztonsági őrként.Ennek több oka van. Egyetlen tiszti iskolára jelentkezőt sem ez motivált. Nem is volt ez fontos tizennyolc évesen.Ma már persze ez talán fontos eleme a katonai pálya mellett döntő embereknek.
Hogy a múltban, 1986-ig milyen élete volt a csapat tiszteknek, arról meg nincs értelme itt bármit is írni, mert egyrészt már elmúlt, másrészt mai hozzászólóink talán nem sértem meg őket - nem is értenék. A békepártiság nem volt tőlem és bizonyára sokezer kollégámtól távoli állásfoglalás.A hidegháborús évtizedekben a rákészülés úgy , ahogy sok nehézséggel, fizikai és lelki kínokkal történt. Az alá- és fölérendeltségi viszonyok sok drámai helyzetet okoztak, az emberélet védelme ott a rengeteg mozgó jármű és fegyver, éleslőszer közepette sok feszültséggel jártak.A kiképzettség és a jellem, a személyiség kiforratlansága sokszor hozott elő kritikus perceket, órákat és napokat.A katonai bíróság árnyéka ott volt minden nap. Voltak olyan alakulatok, ahol ez mindennapos volt.Ott ahol pár hónapos katonaidőt töltő mindenhonnan összehozott fiatalok , az alapkiképzés után éleslőszerrel őrséget adtak hétről hétre, hordozva az otthon hagyottak...
...no, de tudom, hogy ez álomnak is túl szép.:)
Új hozzászólás