A svájci Tages Anzeiger arról írt a Vasárnapi Hírek nyomán múlt héten, hogy Orbán Viktor bankáraként emlegetik Nagy Istvánt, Bern nagykövetét. Felmerültek olyan találgatások is, miszerint a miniszterelnök kétszer is egyenesen Nagy miatt utazott Zürichbe. Megkérdeztük, mit szólnak ehhez az érintettek.

Egész pontosan arra voltunk kíváncsiak, hogy tényleg fűzi-e Orbán Viktort Nagy Istvánhoz üzleti kapcsolat, illetve hogy a kormányfő valóban a nagykövet kedvéért vonatozott-e órákon át Zürichbe.

Első körben Orbán Viktor sajtófőnökénél, Havasi Bertalannál érdeklődtünk. Bár kérdéseink nyilvánvalóan érintették a miniszterelnök személyét, Havasitól csak azt választ kaptuk, amit már mi is tudtunk: Nagy István Magyarország Svájcba akkreditált nagykövete. Egyebekben javasolta, hogy forduljunk kérdéseinkkel a berni nagykövetséghez, illetve a külügyhöz, így ezt meg is tettük.

A berni nagykövetség azt írta:

A magyar sajtóban (Vasárnapi Hírek), valamint az ezt átvevő svájci napilapban (Tages Anzeiger) megjelent feltételezéseket, miszerint Nagy István „Orbán Viktor svájci bankára” lenne a leghatározottabban cáfoljuk és – mint ahogyan az a mai Tages Anzeigerben meg is jelent – visszautasítjuk: az állítás nem igaz.

A követség kitért arra is, hogy Nagy István kinevezése előtt a magánszférában folytatott üzleti tevékenységét befejezte, nagyköveti felkérését ezt követően kapta. Nagykövet-jelöltként a hivatalos eljárásnak megfelelően részt vett az Országgyűlés Külügyi Bizottságának meghallgatásán, amelyen megfelelt, és 2013. márciusában elfoglalta az állomáshelyét – írták.

Szerettük volna elkérni tőlük Nagy István önéletrajzát, de azt a külügy álláspontjára hivatkozva – mely szerint ez nem közérdekből nyilvános adat – nem adták ki. Így bár a berni nagykövetség cáfolta a Nagy személyét érintő pletykákat, Orbán zürichi utazásaival kapcsolatban nem válaszoltak.

A külügy cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A kis g...i szijj-ÁRTÓ kezében van minden bizonyiték.Érthetö, ha
a hallgatást megfizetik, ott is marad...A " szülöktöl " kapott házvásárlási
kölcsön miatt is...Mindenki hazudik !!! Szeretném látni a svájci
sajtót ( originálban )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
A svájci lapok is az Orbánnal jó viszonyt ápoló titokzatos berni nagykövetről írnak.
A lap, ami tavaly ősszel írt arról, hogy gyanús, hogy Orbán rövid idő alatt kétszer is megfordult Zürichben, Valamiért nagyon titkolták, hogy Nagy Istvánnal beszélgetett, és máig nem tudni, a miniszterelnök miért választott egy hosszú vonatozást egy 1 órás repülőút helyett – írja a Tages Anzeiger
volvós
A kis g...i szijj-ÁRTÓ kezében van minden bizonyiték.Érthetö, ha
a hallgatást megfizetik, ott is marad...A " szülöktöl " kapott házvásárlási
kölcsön miatt is...Mindenki hazudik !!! Szeretném látni a svájci
sajtót ( originálban )
Clavigo
@nyanya001: Vitt egy bőrönd kp-t magával..:) :) :) Ott még nem "világítják" át a poggyászt :) :)
egon1
Orsós.! Szorul a hurok.!...Remélem te is hamarosan átéled hogy az mivel jár !
verum
Lehetne egy picivel több fantázia és a "nyomozás", a "bizonyítás" ne arról szóljon, hogy az érintettet megkérdezik?
Hány tolvaj vallotta be újságírónak hogy lopott?
Esetleg kiszivárogtatott adat, fotó, vagy ilyesmi nincs?
Ja, hogy ahhoz bátorság kell...
Hát, akkor marad minden a régi.
Mint a NAV-nál, ahol a gyanúsított vizsgálja ki a felmerült vádat...
alterego56
Tessék már elhinni hogy csak az erdélyi gyerekkórust ment meghallgatni. Igaz hogy ezt a nagykövet társaságában tette, de hát vannak véletlenek. Vagy mégsem?
volvós
@Senara: 18:13

Danke, so alles Schwarz und Weiss !
Und diese Zeitung NICHTS rechtpartei...:-))
Eléggé világos az írás...
De tuti,hogy kimagyarázzák !!
Pálinkafőző Rézüst
Tagadják? Akkor van, vazze...legyet, hogy nem is egy. Bégessetek, eftássak...
lajospapa
Csak Simon Gábornak van külföldi számlája!
wagabund
lári fári...akárki is, de létezik, és kész! Orbánnak több pénze van, mint a gazdagoknak összesen. Nos ennek a kezeléséhez kell egy nagyágyú, aki nincs szem előtt. tehát...

...nincs semmi látnivaló, tessék oszolni!...
pbalage
ha egyszer beszabadulok Orbán kamrájába, jól leiszom az összes levet a befőttjeiről!
Cicamama55
Ó mily meglepő! :)) Nekem, a laikus embernek-magamtól!-összeáll ez az állítás! Úgy passzol itt egymásba minden, mint egy 4 elemes puzzle kép!
libellle
@volvós: 16:10 a Schweizi Tages Anzeiger szépen leirja a nagy kuddelmuddelt. A bankár Nagy István amerikai állampolgár, és olyan helyekre kisérte már orbánt ahol ténylegesen neki semmi keresnivalója nem lenne. Az arabokkal is üzletelnek privát. Bizonyára oda is rakosgatja a sok ellopott milliárdok viktorka. A legérdekesebb az eredi cikkben, hogy az ujsáirók kérdésére, hogy milyen pozitiot tölt be Nagy István a követségen, nem akarták a jó magyarok tudni, hogy ki ö és állitották, hogy teljesen ismeretlen. Azt is tagadták, hogy a pályaudvarra kisérte volna Nagy orbánt, amikor Schweizból vonattal kerekedett kedve Magyarországra visszajönni. Hatalmas nagy üzletelést folytat orbán evvel az uriemberrel.
libellle
@libellle: Még annyit, hogy valami tiszteletbeli követté tette meg orbán Nagy Istvánt . Ezért is érdekes a követség sajtósának elmondása, hogy senkiröl és semmiröl nem tudnak. Persze valamilyen követet kellett belöle csinálni, mert igy könnyebben mehet a lopott pénzek dugdosása
human
Visszavenni már nem igen fogjuk tudni, amit elloptak az országtól, de remélem megtudjuk, hogy kik milyen cégeken keresztül loptak.
agnes200
Jajj, hát nincs bankszámlája! Olyan stabil a magyar bankrendszer, hogy nem érdemes kivinni a megtakarítást Svájcba. És értékálló a forint. És attól sem kell félnie, hogy zárolnák a számláját a következő választás után, hiszen becsületesen kereste a kis pénzét.
agnes200
Ja, és a privát bankára az államtól kapja a fizetését? Korrekt.
Desischado
Persze, hogy nem, én meg az éneklő Buddha vagyok! Akasszanak fel hétszer, ha nem ez az alak síbolja orbánnak a pénzt kifelé! Van esze a csutinak, menti a lopott vagyont, és azt hiszi, hogy senki nem jön rá! Pedig egyszer bezárul a kör! Fizetni fog mindenért!
mariaberta
Igazán? és akkor mit keres ott igen sűrűn? Csak nem a saját lábon álló lányára olyan kíváncsi?
wagabund
csak úgy eszembejutott körömreszelés közben...mintha többe került volna nekünk adófizetőknek az a sok Gripen, -az átalakításuk légitankolásra, a legénység kiképzése, valamint a ma is fizetett kamat, plusz tőke,- mint a Paks II. beruházás...
nem is tudom...ez talán a nagy pénz? vagy mi? mert hogy nem a vajna féle kaszinó, az biztos.. a stadion csúton, meg kimondottan aprópénz, amit a koldusnak dobunk...

szóval azt nyílván kell tartani, ahhoz pedig szakember kell, akárki meglássa...a felkapaszkodott polgármester hibáját nem lehet elkövetni...aki nem emlékszik egy milliárdra(sem)...ő még friss a szakmában.
KERKA
@Fradigege: Most találják ki, hogy mivel kábítsák el a közvéleményt:))
libellle
@agnes200:tegnap 22:25 Attól kellene félnie, hogy zárolják a Schweizi pénzeit, hiszen az EU- szerzödést kötött Schweizal . Persze ahhoz a kovetkezö esetleges kormánynak kérnie kell a számlára betét összegeket. Söt azok visszautalását.
papa.49
@mariaberta: Oh hát ő nagyon szereti a ,,saját lábunkon,, álldigáló nagykislányát, aki már mellesleg asszony...
KERKA
@nyanya001: 16.16. Azért ment vonattal, mert ott nincs csomag átvilágítás:)) Sem súlykorlátozás:))
papa.49
@KERKA: Mégis mit gondoltál miért???Hát pont ezért!!!
verőce21
Vajnát nem értem, miért kell leállni üzletelni ezekkel pitiáner seftesekkel? :)
KERKA
@verőce21: hogy jön ide a vajna?.))
verőce21
@KERKA: Ellentételezésként! (Hogy Ő, nem egy pitiáner seftes.) :)
KERKA
@verőce21: Hát ő nem pitiáner, az egyszer fix:)
mariaberta
@papa.49: Igaz! Akkor már négy lábra lehet kíváncsi.
kukac50
Nem csak bankszámlája van, vett egy bankot is a családnak. Fialtatják azt amit a Néptől ellopnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.