A Fidesz-KDNP szövetségről beszélt Harrach Péter a 168 Óra Online-nak adott interjújában. Többek közt elmondta: a szövetség sem visszavonhatatlan, de működik. És amíg ez így van, addig nem érdemes rajta változtatni.
Forrás: nepszava.hu
Arra a felvetésre, hogy miért nem tud egy tisztán kereszténydemokrata párt önállóan boldogulni, azt válaszolta Harrach, hogy tud.
És nyilván ma is működhetnénk önállóan, de sérülne a szövetség hatékonysága, ereje. Márpedig ma ez az egyetlen kormányképes erő. Léte nemzeti érdek.
- fűzte hozzá.
A kérdésre, hogy milyen a KDNP viszonya a katolikus püspöki karhoz, amely nem fogadta szívesen a párt közeledését, azt mondta, "természetesen tiszteletben tartják az egyházak autonómiáját".
Végül Harrach azt is kifejtette, addig mehetnek el a Fideszhez való kötődéssel, amíg annak politikája nem ütközik a KDNP elveivel. Szerinte minden együttműködés egyben "önkorlátozás" is, de ez "nem tévesztendő össze a megalkuvással".
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olyan zsenát mikor egy mszmp.-s xarházi feszeleg az emberek megmentőjének képében, tudod koma van olyan volt mszmp.-s akit becsülök mert nem xarta telibe az addigi életét, egyet nem értek a véleményével, de becsülöm mert kiállt a véleménye mellett, te meg csak egy megélhetési ,,MAGAMISTA,, vagy, oszt. jónapot!!!
Minden "szentnek" maga felé hajlik a keze.
Sülyed a ladik,menekülnek a patkányok!
elsüllyedtek a nyalós-szo...ós társaiddal együtt !!
"A második történet: a kamionos felszedett egy nőt, akitől nemcsak csókokat kapott, hanem egy bizonyosfajta bogarat is, mely egyáltalán nem magas, hanem inkább lapos egy kicsit. A kamionos bemegy a patikába gyógyszerért, a patikus nem érti pontosan, hogy miről van szó, ezért bolhaport ajánl, de a kamionos csak rázza a fejét. – Nicht ugribugri, hanem langsam spazieren!"
Persze, majd holnap fognak "mosakodni", hogy az egész Harrach " írói munkássága" - és ne ragadjunk ki szövegkörnyezetből dolgokat.
Kitől is tanultuk?
Jó, jó, szemüveg, tudom drága, de a hallásod csak jó. Halljuk, hogy ez is g..ci, az is g..ci.
Harrach is, akkor csak a koton van hozzá közelebb. Bár, talán még is csak igazad van, öreg vén eszetlen, kriptaszökevény.
Nem túl régen pont ezt olvastam, kicsit illik a kettőnk beszélgetéséhez.:)))
scontent-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/v/t1.0-9/1477939_1049977645016593_6732729768199897304_n.jpg?oh=0f12eb5863faad60d2fc394a4605c567&oe=55AD4797
Vagy ez: www.google.hu/imgres?imgurl=http://m.cdn.blog.hu/ma/manzardcafe/image/2%2525200%2525201%2525203/2013%252520Janu%2525C3%2525A1r/Szem%2525C3%2525BCvegszerda2/optika05%252520m%2525C3%2525A1sodik%252520szem%2525C3%2525BCveglelet_resize.jpg&imgrefurl=http://manzardcafe.blog.hu/2013/01/23/szemuvegszerda_2_a_szemuveg_magyarorszagon&h=433&w=630&tbnid=iNcykQNCwmt6bM:&zoom=1&docid=KsF4hk7_eSlkkM&ei=SM8qVbSDLIHYywOSpYDgDA&tbm=isch&ved=0CCsQMygAMAA , vagy a Hende féle kukker, kupakkal vagy anélkül.)))
milyen vicces lenne.
Kicsit drága, de tényleg jó és kényelmes szemüvegem van.(multifokális)
Elöntötte a barna mámor a gatyátokat?
kepfeltoltes.hu/150413/recept_n__1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hát, ha ilyen válogatós vagy, akkor marad Harrach!XDDD
Ha úriember lenne önként lemondana, de nem az. nem tud veszteni, és ez a démoni oldala.
Olyanok, mint a qrva, mindegy kivel, csak a haszna meglegyen rajta !
444.hu/2015/04/13/valamiert-azt-gondolom-hogy-egyes-vaci-huszarok-nem-tisztelik-elegge-harrach-petert-aki-ezt-nem-vette-ma-eszre/ Közbe egyeseknek szórakoztató gondolatai támadtak :-)
de jó magasra.
Új hozzászólás