Még a fideszes Tényi István jelentette fel Mészáros Lőrincet, miután Orbán Viktor jó barátja kihagyta vagyonnyilatkozatából, hogy milyen célból költött el 80 millió forintot, illetve szintén "elfelejtett" 300 millió forintos jövedelmet feltüntetni benne. Tényi a feljelentést a Fővárosi Főügyészséghez juttatta el, de ezt továbbirányították az V. és XIII. kerülethez illetékesség hiánya miatt – írta a VS.hu.
A feljelentés kálváriája ekkor sem ért véget: ugyanebből az okból a kerületekből is továbbítani kellett, így a Bicskei Járási Ügyészségen kötött ki. Ám itt nem várt akadályokba ütközött a vizsgálat: az ügyészség vezetője és beosztott ügyésze elfogultságot jelentettek be.
Indokaik szerint a feljelentett Mészáros Lőrinc, felcsúti polgármester rokoni kapcsolatban áll a Bicskei Járási Ügyészségen tisztviselőként dolgozó F. Cs.-vel, F. Cs. anyósának első unokatestvére. F. Cs. férjével és anyósával egy háztartásban lakik Alcsútdobozon, férje pedig a Mészáros és Mészáros Kft. alkalmazásában dolgozik, mely Mészáros Lőrinc cége
- írták.
A feljelentést így most a Székesfehérvári Járási Ügyészségre kellett eljuttatni.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
valasz.hu/itthon/ezt-mondta-orban-ot-eve-a-jobbik-erosodeserol-111704
ráadásul ... mr ezzel a névvel sem bírt magával ... propeller.hu/itthon/3089139-soha-tobbe-soat-fel-negykor-kezdodik?all#c1309822
A gengszterizmusban pedig mostanában egymás b****gatják a mafgfiatagok, nem csoda, hogy ennyi idióta van hatalmon !
megérdemlitek loserek !!!
civilhetes.net/belfold/tanacstalan-stadion-ugyben-egy-fideszes-kommentelo
Eszükbe sem jut, ha ők sem látják az értelmét dolgoknak, akkor azoknak nincs más értelmük, mint a csalás, lopás, kapzsiság. De érthető ez. 25 éve egy újnemzeti politikai terméket kajáltak kétpofára és ennyi idő után nehéz maguknak bevallani, hogy átverték őket.
Hát persze,hogy Sanyíííííííííííííííííííí!
@pistapapa: Szerintem is. A jó ég tudja, miket mutyiznak a hátunk mögött, de én is remélem, eljön majd az elszámoltatás napja!
Az is nagyon beszédes, ha megnézzük, hogy mekkora helycserék bannak a Puskás Akadémia támogatói ranglistáján. Az OTP kivonult, bejött Mészáros és Mészáros mint támogató. Ezek után egyetlen jobboldali sem jöhet azzal, hogy a Puskás Akadémia nem pénzmosodaként működik.
Új hozzászólás