A Fidesz szerint a szocialisták vertek át és tettek tönkre több mint egymillió családot azzal, hogy kormányzásuk alatt devizahitelbe taszították őket és hagyták, hogy a bankok rátegyék kezüket otthonaikra.
A kormánypárt országgyűlési frakciója ezt vasárnap arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Burány Sándor, a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke napközben azt mondta, az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelek ügyében.
A Fidesz ezzel szemben kiemelte, a 2010-es kormányváltás óta intézkedések sorozata védi a bajba jutott devizahiteleseket: az árfolyamgát, a végtörlesztés, a nemzeti eszközkezelő, a kilakoltatási moratórium mind megakadályozta, hogy családok tízezrei elveszítsék otthonaikat.
A bankok elszámoltatásával és a forintosítással több mint ezermilliárd forintot kap vissza 1,3 millió család – fejtik ki, hozzátéve, csökkennek a törlesztőrészletek és a devizahitelesek 40 százalékának több mint 25 százalékkal csökkenhet a tőketartozása.
60 hozzászólásarrow_drop_down_circle
meg "megmentette" a devizahiteleseket?! Kiváncsi leszek az elszámolások összesitésére: hányan fogtak most igazán "padlót", és hány embert huztak ki a bajból... Az első értesülések szerint csak a még jobban elkeseredett emberektől lehetett olvasni, nem találkoztam még "jóljáró" emberekkel, csak az "ismerős", a "szomszéd" történetét olvastam "szájhagyomány" utján...
Addig nem kezdhetsz új fejezetet az életben, amíg folyton az előzőt olvasod újra, meg újra!
Amiről beszélsz, az a rendelet, csak a forint konvertibilissé tételéről szól, semmi köze a devizahitelekhez.
Vajon ki kényszerítette azokat a fidesznyik parlamenti képvielőket a dvizahitel felvételére, akik ugyanúgy felvették, mint a mit sem sejtő ugar-magyar ?
Igaz,l politikiuskákék 1 - másfél év alatt vissza is fizették, volt aki 40 ( ezt " még egyszer mondom" NEGYVEN ) milliót fizetett vissza a galád bankjának ?
2001 (VI.15) 88.sz, kormányrendelet ! Ki volt hatalmon ?
Szegény őt is kényszerítették a szocik, hogy forinthitel helyett devizahitelt vegyen fel. Nahát?
A szocik lemondásra is rábeszélhetnék!
Budapesten van ez az épület?
A fidesz hozta be, jó emlékszik kommentelő társunk, orbán írta alá járaival karöltve, és még biztatták is az emberekete, mondván, hogy a deviza olcsó. hogy nem sül le a hazug képükről a bőr!
Ennél hazugabb, gerinctelenebb, gátlástalanabb kormánya még nem volt ennek az országnak...
Folyamatosan...
és az ostoba- primitiv- amnéziás narancsködösök agyában ugyis az van mindig.. gyurcsányahibás.
Ti meg át b*sztátok az emberek fejét a, Rogán azt nyilatkozta 20-30%-kal csökken majd a törlesztő részlet.
Mese, mese mátka pillangós határba kellene titeket a többit nem írom.
tenytar.blog.hu/2013/10/03/devizaalapu_hitelezes_ki_a_felelos
vagy itt:
kapcsolat.hu/blogszemle/devizahitelek-tenyek-es-hazugsagok
"Bár nyilvános adat, mégis kevesek által ismert tény: Magyarországon 2001-ig nem lehetett lakossági devizahitelezést folytatni. Az első Orbán-kormány készítette elő és a Fidesz többségű parlament fogadta el a 2001. évi XCIII. törvényt, amely megszüntette a devizakorlátozásokat. Az igazsághoz hozzátartozik: ez a lépés részben uniós követelmény volt a csatlakozáshoz, így a lépés jogharmonizációs célokat is szolgált. (Persze akár már akkor bele lehetett volna írni a jogszabályba bizonyos feltételeket a devizahitelezés kapcsán, mint tették azt ebben az ciklusban.)"
és egy másik apró részlet:
"A vészmadarak helyett azonban mindenki – polgár, politikus és önkormányzat – a kamatterhekre figyelt, márpedig a devizahitelezés egy számjegyű kamata minden veszélyérzetet elnyomott a forint-termékek két számjegyű terhe mellett. A keserű igazság az, hogy egyetlen politikus sem kergette a magyar családokat a devizahitelek csapdájába, rohantak azok maguktól, látva az olcsó és könnyen hozzáférhető pénzt."
és gondolom szerinted sem volt semmi köze járainak a forint indokolatlanul magasan tartott alapkamatához...
de tudom akkor is most is bérrettegő voltam...akár csak akkor amikor a manyupról mondtam azt hogy el fogják venni...és még sok más esetben...
tudod...
"A termék bevezetése akkora népszerűségnek örvendett, hogy az OTP-nél – a túlterheltség miatt – 6-9 hónapos átfutási idővel kellett számolni. Sokan spekulációs célból vették fel a kölcsönt, az azonban kétségtelen, hogy mind a lakosságnak, mind az ingatlanpiacnak igen jót tett az akció. A másik oldalon viszont a költségvetésnek akkora terhet jelentett, amelyet képtelenség volt hosszú távon finanszírozni. Ezért vezette ki ezt a konstrukciót 2002 után az új kabinet. Ugyanis az állami támogatás mértéke 2003-ra 220 milliárdra ugrott. (Összehasonlításként: ma ennek az összegnek nominálisan a felét fordítja a kormány a felsőoktatásra, nem számolva az inflációval.)"
és gondolom ha nem vezette volna ki az akkori kormány ezt a fideszes aknát amit ők vezettek be de a következőknek kellett fizetni akkor a szocik nem csak 500-1000 milliárrdal növelték volna az államadósságot évente hanem ennek sokszorosával...
Undorítóak!!!
, 2006 megmutatták, hogy mire képesek!
Honnan veszed azt az eszemenésedet hogy 98 előtt is volt?
Nem vagyok kárpótolva, mert nekem az lenne a kárpótlás, ha a Szíjjártó, Kósa, Matolcsy és társai eltakarodnának a közéletből.
Azért ez, mert el tudja az ember fogadni, hogy ha kockáztat, veszíthet, azzal semmi baj. El tudja az ember fogadni, hogy világgazdasági válság tört ki. Azt nem tudom elfogadni, hogy megválasztott országvezetők felelőtlenül nyilatkozgassanak, és ennek következtében emberek százezrei kerüljenek hátrányos helyzetbe. Ezek pedig még a vállukat sem rándítják, ott nyomják a maguk ostoba szövegeit tovább és ártanak tovább!
(Nagyjából azt a pénzt kaptam vissza, amit az említett urak nyilatkozatai miatt ki kellett fizetnem, de nem kamatostul, csak szűken a nettót adták.. Ezért a károkozók az én szememben ők) )
Egy szavát se hiszem el, - gondolom érthető, hogy miért nem hiszem el - de ha valóban volt devizahitele, és pont annyi, nem alkalmas miniszterelnöknek. Persze, ha csak mondta, akkor meg azért nem.
és tartotta ezt a csökkentést egészen 2013-ig amikor is távozott onnan...míg járai pont abban az időszakban emelte 12 % körülire amiről épp beszélünk is, és senki kérésére nem volt hajlandő még csak indokolni sem, miért teszi ezt...mert ugye akkoriban a fideszesek véleménye még az volt a politikusok ne szóljanak bele az mnb vezetésének döntéseibe...
forrás:
www.mnb.hu/jegybanki_alapkamat_alakulasa
a vizsgált időszakot lődd 2002-re vagy az előttire...
és a másik idézet az első ténytáras cikkből...
"Az MNB akkori vezetése: bár a baloldali kormányok által jegyzett fogyasztásösztönző gazdaságpolitika komoly inflációs nyomás alá helyezte a gazdaságot, de még ez sem indokolta, hogy a jegybank akkori vezetése (Járai Zsigmonddal az élen) bőven 10 százalék fölé emelje a jegybanki alapkamatot, ellehetetlenítve a forint alapú hitelezést. "
de ha akarsz nyugodtan rákereshetsz járai 2003-as nyilatkozataira amikor megpróbálja eladni miért is kellett 3 százalékkal emelni hirtelen az alapkamatot...
fn.hir24.hu/itthon/2003/11/28/varatlan_alapkamat_emeles_london_panikrol/
propeller.hu/itthon/2308790-170-ezer-csalad-vegtorlesztett
Lehet, hogy Varga Mihályra emlékszem.
gepnarancs.hu/2012/01/igy-vegtorlesztettek-a-kepviselok/
Úgy rémlik, hogy történik valami itten, és megint érdemes lesz majd élni. :)
hvg.hu/itthon/20111018_orban_hitel_torlesztes
(Aminek évközi volta miatt természetesen nem kellett az évvégi vagyonnyilatkozatban szerepelnie.)
Lehet továbbra is szocizni !
Másra is rávehetnék már azok a fránya szocik.
Köszönjük ezt a bizonyítékot.
Te tényleg ennyire korlátolt vagy ?
Ez a kormány azt is megszabja lassan, hogy mikor kakálhat az ember !
Hú, de meglepődtem.
Meg az is logikus következtetés, hogy miért vesz fel egy milliárdos vagyonú és megtakarítással is bíró ember 5 milliós hitelt, csak nem jövök rá sehogy. Vagy lemaradt pár nulla?
Te tényleg nemcsak buta vagy, hogy adut adsz, de még korlátolt gondolkodású is, hogy a tehetetlenséget mentegeted!
Ha egy kormánytag nyilatkozik az nem bennfentes ember a forexen.
(Egyébként csak egy lehetséges magyarázat volt, amit leírtam, nem tényeket.)
(Az intelmeidet te is fogadhatnád néha :))) )
Új hozzászólás