A Balatonnál az elmúlt hétvégén kezdődött a nyári szezon, és máris kaotikus állapotok uralkodtak a térségében – írta a Népszava.

Mivel a Balaton és más turisztikai régiók sem kaptak végül mentességet a vasárnapi zárva tartás alól, így március 15-e óta ott is csak azok a 200 négyzetméternél kisebb boltok lehetnek nyitva, ahol legalább ötödrészben a tulajdonosok és azok közeli rokonai közül kerül ki aznap a bolti személyzet.

A helyzetet az RTL Klub Híradója is megnézte, nekik elég sokan arról panaszkodtak, hogy kár, hogy nincsenek nyitva a boltok. Akadt, aki egy salátát akart venni az ebédhez, mások pedig innivalót vettek volna. Ahogy a riportból is látszik, elég sokan elfelejtették, hogy zárva tartanak a boltok.

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nemezis
@Freewolf: már miért szoknák meg? inkább elmennek máshova pénzt költeni. pl. Horvátországba,ami semmivel sem drágább
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
levi
Majd a visszajáró túrustáknak magyarázd meg. Az emberek a szombatukat azzal fogják tölteni, hogy sorban állnak.
Hellcat
Csak a szokásos jól átgondolt fideszes szarságnak isszuk a levét...kdnp is jól belegondolhatott mikor előállt ezzel az agymenéssel...gratulálok.
Nemezis
@Freewolf: már miért szoknák meg? inkább elmennek máshova pénzt költeni. pl. Horvátországba,ami semmivel sem drágább
papa.49
Kellenek nekünk ilyen agyalágyult törvények az agyalágyult vénxarok tolmácsolásában, a turista ha éhen, szomjan marad, legközelebb tovább megy máshová, a Balatont pont lexarja!!!
verum
@Freewolf: - megszokni - csak szocis országban kell a rosszat. Jóléti, kulturális és jogállamban a szolgáltató szolgáltat és azok érdekeit nézi, akikből él.
Szocis országban volt divat, hogy a vezetők megvetették a bűnös profitot, (ami a kemény munka ára) viszont tarhálni más országból a pénzt, azt igen. (Amihez elég csak pofázni munka nélkül)
Most is szoci országban élünk, mert szocik a vezetők. Még akkor is, ha szidják a komcsikat.
hetöndöe
Idióta qrmány idióta intézkedése,ami tetszik az idiótáknak.:-)))
orogordog
Büfében kapható üdítő és szendvics az éterembe, ebéd és vacsora. Hűtőtáska meg már divatba jött a 90-es évek közepétől. Strandot bezárnák akkor lenne káosz, addig ez csak az olcsó termék vasárnapi hajhászása. Nincs pénzed ne nyaralj, ne aldiz, lidliz, peniz,. :) Kisboltba picit drágább, de van árú.
Lepényleső
Eme állapot hűen tükrözi,mi van a regnáló hatalom fejében!
nyanya001
@orogordog: Nézd már meg mennyien állnak sorba !!!
Boszi27
@orogordog: Díjazom az ilyen szöveget, hogy régen sem volt ez + az! Akkor most se legyen!!?? Visszafelé menjünk, vagy előre??? Egyébként mi messze vagyunk a Balcsitól, de itt is óriási a tömeg az utakon és a boltokban péntektől szombat estig. Szerinted a Balcsinál nemtom ? ezer ember zsúfolódjon be néhány kisboltba? Mindez a kereskedelmi dolgozók szabad vasárnapjáért, ami egy vicces, nem. inkább idióta magyarázat, mert a kereskedőkön kívül rengetegen dolgoznak vasárnap, és nem csak az eü, vendéglátás, hanem a folyamatos műszakosok is. Az MTK-t nem Gyurcsány és nem is Bajnai firkáltatta át. Skkor mi a fenéról beszélünk!!??? Már rajtunk röhög a világ!! Szégyen a mindennapos botrány, ami itt megy!!!
orogordog
@Boszi27: Ausztria, Németország valami dereng Svájc. Ott kibírják a csóró Magyar még ezt sem értékeli.
Toby
Egy idióta hatalmaskodó hatalom, idióta, elmeroggyant mutatvány-intézkedése !
Hans, az osztrák, aki évtizedek óta (!) lakóautóval kempingezik a Balcsinál, nem szokta meg, hogy megmondják neki, mikor, hol mit vásárolhat !
Remélem csökken a külföldi látogatottság, a vendégéjszakák száma és ezzel a helyi bevétel összege is !
Aztán szopjanak lovat a debil marhák !
orogordog
@nyanya001: Írástudatlanok, vagy műveletlenek nincs és kész, most ez van. Büfé most már lehet 10szer annyi és a büfés nem szaros 3ezret keres a 40ban mint a lidlibe vagy a többi nyavalyába.
nyanya001
@orogordog: Kicsit zavaros amit írsz !
Tudnod kell, hogy a kisboltokba csak a tulajdonos vagy a felesége lehet
és dolgozhat vasárnap !
Úgy látom magas ez neked !
orogordog
@Toby: Ember Ausztriában mi van nyitva vasárnap??? Van pénzük "csárdára" és egyébre !
orogordog
@nyanya001: Kivétel a törvényben olvasd végig. Büfé, éterem.
nyanya001
@orogordog: A magyar kiskeresetű emberek nem tudják megfizetni a büfét, meg az éttermet !

Fogd már fel !!
orogordog
@nyanya001: Na alakul, akkor ne a másik csórót akarja már megszakítani, mert őneki nincs.
orogordog
@nyanya001: Vírusos vagyok, nem dolgozom.
papa.49
@nyanya001: Hagy ez olyan sötét a negró világít a szájában, mint a fényszóró...
Mézike
@nyanya001: :-) Ő biztos nem magyar csóró turista.:-)
Toby
@orogordog: "Ember" ! Nem Auszriáról szóltam, hanem a Balcsinál nyaraló lakóautós Hansokról ! Akik reggelente a kis kemping bringáikkal betapostak a közeli szupermarketbe és azt vásároltak, amit csak akartak ! Most meg azt, amit éppen kapnak a kis vegyes-szatócs butikban !
verum
Semmi pánik, az intézkedések egymással összhangban vannak!
"Siófok egy jókora, központi részén június elejétől tilos közterületen alkoholt inni. A szabálytalan sörözés, fröccsözés, koktélozás 5 ezer és 50 ezer forint közötti bírsággal is járhat. "
nol.hu/belfold/toparti-szeszrazzia-1538689
papa.49
@verum: Csak nem az egészet fütyiszes pártüdülőnek akarják???
papa.49
Mi lesz ott ha a Sztojkák betódulnak oda, vagy 200 an Enyingről???
Fradigege
Most vasárnap nálunk Zuglóban nyitva volt egy Spar. Így néztünk. Aztán bementünk.
orogordog
@Toby: 19.25-re Érted Te ezt ez a lényeget.
justhpeter
A kormány nem csak az idegeneknek az ellensége, hanem az idegenforgalomnak is. Ha a kdnp-re gondolunk kezdünk rájönni milyen ártalmas is a kereszténység. Legalábbis ebben az országban. Itt sikerült sok hülyét csinálnia. Sajnos valami csoda folytán az összes hülye keresztény bekerült a parlamentbe, a normális keresztények a többi normális emberrel meg kint szenvedik a következményeket.
gulyasgyula
Aki elfelejtett kaját -piát vinni az meg is érdemli a sorsát ..Mi több mint 40 éve ha mentünk a Balatonra sört biztos nem ott vettük mert már akkor arany áron adták a tó közelébe ezért biztos othonról vittük ezt soha el nem felejtettük ..Aki hülye az is marad !!!
verum
@gulyasgyula: - valóban. A nem hülye külföldi is hozzon hazulról mindent, kaját, piát és semmit, de semmit ne vegyen itt.
De a legnormálisabb, ha nem jön ebbe az országba.
m.macskosz
@nyanya001: "orogordog" árufeltöltő egy magyar kiskereskedőnél, ne várd el tőle, hogy kereskedői vénával bírjon! :) Azt meg végképp ne, hogy felfogja, mit mondasz!
nyanya001
@verum: Igaz, akkor nem voltak a nagy élelmiszer üzletláncok,
de nem is szabták meg, hogy csak a tulaj árulhat vasárnap az üzletekbe
és volt friss pékárú, hús, és minden amit csak akartunk !
nyanya001
@m.macskosz: Majd ha megunják a nagyáruházak a ba...gatást
szépen kivonulnak. vagy további létszámleépítés lesz, mehet közmunkára
ezt képtelen felfogni !
m.macskosz
@nyanya001: A Lidl, amelyikbe járok kiírta, hogy június 14-én nyitva tart. Két hete az Auchan volt nyitva, a szórólapján közöltek szerint. A Spar szintén jelzi, mely üzletei tartanak nyitva vasárnap...A multik egyelőre a vevők kedvében próbálnak járni. (No, meg gondolom, jól felfogott üzleti érdekből.) Na, ez viszont a kormánynak nem megy.
nyanya001
@m.macskosz: Nem kis településen élek, a nagyok közül egy sincs nyitva, csak
3-4 kis üzlet, ahol nagyon behatárolt a választék.
m.macskosz
@nyanya001: Bevallom, azelőtt a legritkább esetben fordult elő, hogy vasárnap akartam bevásárolni, de mióta ezek a gyagyások bevezették a zárva tartást, alig van vasárnap, amikor ne hiányzott volna valami. Nem tej, meg kenyér, mert azt meg tudom venni most is, még csak nem is méregdrágán. De történetesen a múltkor épp szabadnapos voltam vasárnap és csak 1-2 kg virágfölddel volt kevesebb, így nem tudtam befejezni a balkonládák beültetését.
Desischado
Ezeknek agyára ment a nem is tudom mi! Képtelenek felfogni, hogyha a nyaralók nem tudják az igényeiket kielégíteni, legközelebb NEM JÖNNEK IDE, és akkor annyi a turista forgalomnak! Én értem ezekkel mi van?!
papa.49
@Desischado: Akkor majd jó nagy pénzért ,,fellendítik az idegenforgalmat.. már mint a csókosok kapják a nagy pénzt az idegen forgalom meg le van xarva...
levi
@gulyasgyula: Na akkor ki lehetne írni:
Ha Magyarországra jössz, hozz sört meg kaját!
magyarbakancs
Nemzeti sz*rakodás kormánya.
Belepofázik mindenki életébe,meg mondaná azt is,hogy miről mikor mit gondoljál.
Senara
Plakát "háború " mellé , nyitvatartási "háború" jókedvvel zenével www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk ...hosszú sorba mindenki énekel . Töketlen ellenzék tessék megcsinálni !
mate03
@Toby: Nem a nyugati vendégeket sajnálom! Azoknak telik szállodára! A sok csóró kempingező Magyart,akinek nem telik vendéglőre,szállodára! Azokat sajnálom! A sátorban a kenyér ki szárad, a tej megromlik a hús szintén!De mit várjunk? Szemét kormány.szemét,rendelet! Hogy szakadna rájuk az ég!
orogordog
@m.macskosz: @nyanya001: mg.gépszerelő a szakmám, és bolti eladó vagyok már 1996-óta, nem árufeltöltő 6 osztályos. És Vasárnap egy darabig akkor sem vásároltok. Dolgozni meg annak kel aki meg fizeti a munkádat. Ha meg nincs pénzem nem megyek sehova. Külföldi meg megtudja fizetni az éttermet. Pihenjetek vasárnap vagy kapáljátok a veteményest, ne az költsétek ami nincs, ha meg van akkor ott az egész hét hétfőtől szombatig 6.00-tól 22.00-ig. Copp is nyitva van 6.00-tól 22.00-ig vasárnap kivételével.
orogordog
@mate03: Láttad az idei kemping árakat egy hét 72000ft 4 tagú családnak, akkor nem azon múlik, hogy nyitva e az ócsó multi.
m.macskosz
@orogordog: Lassan húsz éve vagy betanított bolti eladó.
Gondolom, ez lehet a frusztrációd oka.
Nem kellene emiatt utálnod a vevőket, tudod, ők azok, akik nélkül te éhen halnál.
Nem mellesleg: van, aki szívesen dolgozik hétvégén, ünnepnap, és nem utálja, mert tudja, hogy egyrészt ezért kapja a fizetését, másrészt akiért dolgozik, az nem az ellensége. Egyébként ne szabd meg, mikor vásároljak és hol, abba meg főleg ne szólj bele, hogy telik-e vasárnapi vagy hétköznapi bevásárlásra, akár belföldön, akár külhonban!
Senara
@m.macskosz: Trollkodik pár h.sz és mehet a pénztárhoz
m.macskosz
@Senara: Régi motoros vasárnapi boltbezárás ürügyén. Már a kezdet kezdetekor előadta, hogy neki is jár a szabad hétvége. A főnökét eddig nem sikerült meggyőznie, most lubickol.
Szarban lenne, ha a perforált vakbélműtétjét is elhalasztanák szombat du.14-ről hétfő de.08 órára, gondolom. Végső soron egy sebésznek is joga van ahhoz, hogy a családjával töltse a vasárnapot, nem? :)
nyanya001
@orogordog: A tetszik véletlen műve !
Egyszer már leírtam kifejezetten neked, hogy én nem jártam vasárnap vásárolni !
Ám tudod, van olyan a családban nem is egy, akik szombaton is dolgoznak,családjuk
van s a heti nagy bevásárlást vasárnap tudták megejteni, de gondlom ebbe nem egyedüli
az én családom !
De már írtam tegnap, hogy magas ez neked !
Ha ennyire utálod a munkádat, változtass te, te kevesebben vagy mint azok,
akik vasárnap vásároltak és a jövőben is ez lenne nekik a megfelelő nap..
a többit az @m.macskosz leírta neked !
soljanka
Néha felmerül bennem, hogy talán lehetne ebből az országból valami élhetőt csinálni.
Aztán elovasom @orogordog-öt meg a Gyulát, és rájövök, hogy reménytelen.
nyanya001
@soljanka: Nekem már rég nincsenek ilyen gondolataim !
Sőt, már illúzióim sincsenek !
orogordog
@nyanya001: Benzinkutak is bezárnak 22.00-kor most már. mégis megoldom a tankolást. De még mindig nem érted, vagy nem akarod érteni: reggel 6.00-tól este 22.00-ig 16óra szorozva 6-tal 96óra 40órás a munkahét, akkor megoldható a bevásárlás bőven.
m.macskosz
@soljanka: Ha nem is reménytelen, de emberpróbáló feladat meggyőzni embereket.
Még az ún. entellektüelt is. A szemellenzősökkel nincs mit kezdeni, sajnos.
m.macskosz
@orogordog: Neked lehet, hogy negyven órás a munkahét, de kapaszkodj meg, van, akinek 60-72, képzeld!
orogordog
@m.macskosz: Még a memóriád is rossz régről ismersz innen. Én már mikor tervezetvolt a vasárnapi zárva tartás az unió miatt, nem Én miattam. :) Akkor megfogadtam, hogy a fideszre szavazok a következő választásokon, pedig ha emlékszel a fidesz nyitotta a multit, mikor Én bezártam a bazárt 2012-ben. fidesz elvette, most vissza adta. Annak idején büntetek meg 40000Ft-re vasárnapi nyitva tartásért. De most már szabad a pálya a magán vállalkozóknak. Vasárnap lehet pénzért dolgozni, nem a semmiért.
orogordog
@m.macskosz: Még akkor is maradt 27 órád vásárolni.
orogordog
@soljanka: Érdekes elképzeléseid vannak a kapitalizmusról neked is, neked legyen nyugati béred heti 38óra munkával, amire neked szükséged van az legyen keleti áron, és legyen szolgálatra kész non-stop.
m.macskosz
@orogordog: A te eseted azért annyira nem húsba vágó számomra, hogy minden mondatodra emlékezzem, de most nem is ezt mondtam, hanem azt, hogy a boltbezárás alkalmával kezdted védeni a kormány döntését. Az, hogy te kire szavaztál, számomra tök mindegy, de azt elárulom neked, hogy ezt a kdnp intézte, a munkástanácsok javaslatára, tíz éve vajúdtak rajta, mire az imádottad áldását adta rá.
"Vasárnap lehet pénzért dolgozni, nem a semmiért."
Ezt nem nagyon értem, ugyanis a fidesz-kdnp volt az a banda, amelyik megvonta a vasár- és ünnepnapokra járó dupla bért. Neked tudnod kéne! Én nem ilyen rendszerben dolgozom, nekem minden nap munkanap, akár Karácsony, akár Húsvét. Műszakpótlék nélkül.
De tőletek elvette dicső kormányod, jóbarát!
orogordog
@m.macskosz: Nem rólam van szó ha nem azokról akik vasárnap ajándékba voltak az élelmiszer multinál, ez szó szerint, heti 48óra 40fizetve pótlék 0ft, annak milyen meg váltás hogy van egy biztos szabadnapja vasárnap.
soljanka
@orogordog: Nekem van nyugati bérem 38 órából.( ha meg több, akkor azt becsülettel megfizetik) Szinte mindent olcsóbban veszek, mint otthon. Innen öltöztetem az unokahugaimat, a tesómat, a szüleimet. Ha megyek Magyarországra feltankolok kávé-tea és más tartós cikkekkel. Sőt. A pickszalámit is innen viszem.
És ha vasárnap vásárolni támad kedvem, leugrok egy Spar kútra.
Nekem ilyen képem van a kapitalizmusról.
m.macskosz
@orogordog: Na, ennek fuss neki még egyszer!
Utazni nem is kell, ugye?
Á, meggondoltam: hagyd a fenébe, ez már tényleg
elképesztő, hogy ilyen korlátoltan véded a védhetetlent!
orogordog
@m.macskosz: Egy a lényeg amit az ellenzéki rtl is bemutatott a hülye ember neki megy a boltajtónak vasárnap, pedig zárva van. De nyeretem , mert nincs mit védeni, zárva van és ennyi.
m.macskosz
@orogordog: Te nyertél, tényleg.
Maligánban biztosan.
De nincs harag, ugye?
Toby
@mate03: Tökéletesen igazad van, azonban azt se felejtsük el,hogy a nyugati - ma már sok orosz is ! - jó vastag pénzt hagynak a Balcsinál, Hévízen nem árt, ha a vendéglőben/szállásokon némileg beszélik az oroszt, sőt, valamikori orosz nyelvet tanítók ismét hírdetik magukat, a vendéglátósok is megjelölik, hogy pozitívum az új jelentkezőnél az orosz nyelv ismerete !
A sármelléki reptéren ismét hallani az oroszt, az az orosz vadászgép pilóta, aki anno innét szállt fel a MiG-23-asával, most pénzes vállalkozóként tér vissza, mert Oroszországban van egy kis repülőtere, ahol túrista kisgépeket röptet !
Ami a magyar kispénzű kempingezőket illeti, nem őket várják azok, akik az udvaruk hátsó részét kiadják kempingezési céllal, egyedül a garázst nem adták még ki.
Tehát a kispénzű, kempingezni vágyó magyar, nincs igazán nyerő helyzetben egy Hévízen, egy Gyenesdiáson, vagy Balatongyörökön !
orogordog
@m.macskosz: Vírusos vagyok, azért érek rá ennyire. inni iszok, de vizet. :)
m.macskosz
@orogordog: Egészségedre! Arra még nem gondoltál, hogy a vízben van a vírus?
Jobban járnál igazi pálesszel! Gyógyulást!
Toby
@orogordog: Nagyon hasznos tanács:

- 3 dl. forró teába keverj egy kis borsot, pirospaprikát, zeller zöldjét, egy csipetnyi fokhagymaport, egy kevés lefőzött vöröshagyma héját, majd várd meg, míg kihül...aztán dobd ki a p***ába és önts magadnak 2 dl. unicumot, vagy jégert, kösd be magad a fotelbe és kortyonként kísérd le félóránként egy sörrel ! Nem biztos, hogy azonnal helyre jössz, de hogy jól érzed magad, az tuti !
amaramaistanna
"Pártunk és kormányunk " mindent megtesz,hogy a nyaralók is részesedjenek a Semjén Zsóti programból...legyenek akár hazaiak,vagy bátor külföldiek...
orogordog
@Toby: Ты говоришь по-русски?
orogordog
россияне могут говорить по-венгерски
Toby
@orogordog: Dá ! Dárágíje druzja ! Ahogy azt a kínai mondaná: icike-picike törni oros nelv, de magyarul qrwa jól beszélek !
orogordog
@Toby: Oroszok kiválóan beszélnek magyarul.
Toby
@orogordog: Amelyik az 5 év sorkatonaiból nálunk töltött le 3-at, az elég jól tud !
Amíg itt állomásoztak, többnyire kárpátaljai magyar csávó kísérte őket az utcán, magasabb rendfokozattal.
mate03
@orogordog: Lellén vízpart mellett 10-napra hatvanezerért apartmant bérelek!
orogordog
@mate03: Ebből azt akartam kihozni,hogy nem egy kétezerről van szó nyaralásnál, és a bolt helyet belefér egy gyenge éterem. De én az idén sem nyaralok, mert nem fér bele a keretbe.
gulyasgyula
@Boszi27: Nem veszitek észre hogy a redszerváltás óta vissza felé megyünk ..Folyamatos müszakos munkahelyek mindig voltak , én is igy dolgoztam 26-évig de én választottam és meg voltam fizetve , ha megpróbáltak kitenni nappalosnak inkább leszámolok ..A boltosokra meg ráerőltették ÉH BÉRÉRT a vasárnapi nyitvatartást ne csodálkozatok hogy nem szivesen dolgoztak 70000- 80000-ért vasárnap is ..Régen nem volt nyitva bolt vasárnap mégis akkora bulikat csaptunk abban az átkosnak nevezett korszakban a Balatonon hogy TI arról álmodni se mertek , pedig nem voltunk gazdagok de szegények se .. A stressz ismeretlen volt , tudtad a munkád holnap is meglessz , volt lakásod , egészségesek és fiatalok voltunk ..Most ehez képest egy beteg országba élünk .,tele vannak az orvosi rendelők , a kórházak betegekkkel és a legfőbb szórakozása az embereknek a plázázás ...
christike
Amikor majd eljutunk a Balcsira, akkor én is nagyon mérges leszek !
gulyasgyula
@christike: Annak idején 90km-re laktunk a Balatontól . Volt hogy délután 14-ig dolgoztunk utánna beültünk a Trabant ,Warburg,lada autónkba és leszaladtunk a Balatonra csak ugy hétköznap , Este 22-re othon voltunk 3ft volt egy liter benzin az oroszoktól vettük ..Nem kellett arra spórolni hogy lemehes a Balatonra ,,Ja 2-évenként szakszerveti üdülőbe mehettél 2hétre ingyen ..Ez volt az átkos ..Csak hitünk a nyugati propagandába mi is BNV, Mercivel stb -el akartunk járni:= hát most járhatunk vele ha van miből tankolni.
kamazuka
Vizet a balatonból is lehet venni,és ingyen,ha már okoskabácsi bezáratta a baóótot.A hozzávalók.Végy egy nagyobb edényt,szaladjál le a partra merítsed tele,vidd haza ,azért forrald fel azután hűtsed le,és fogyasszad.
Majd amikor a hatóság látja,hogy a vízhordó lányok száma egyenesen aránylik a z idióta gengszter politikusokéval.Majd akkor lehet,hogy körbekerítik a tavat,és annyit írnak a táblára,hogy Whisky-vétel a púltnál lehetséges!Ami pedig a Whiskyszorításomat illeti,nos Archimédesz megjósolt már anno!
Zsoana60
@gulyasgyula: BNV-je senkinek nincs ugy tudom :)
gulyasgyula
@Zsoana60: Bocs elirtam de ha Te a nyelvtani hibák vagy elirásokkal foglalkozol akkor talán más oldalakon kellene barangolnod ..A témával kapcsolatba szivesen olvasom bárki irását ..
bakegya
@m.macskosz: nálunk van onnan-örök emlékbe- egy Kanizsa-szekrénysor.Fél áron,kiállított darab.
@gulyasgyula: na ez sincs már-igazad van mert a megvonási tüneteket erölteti ránk a teknős,miközbe ő látensen,de ma már nyiltan is nyúlja le A KÖLTSÉGVETÉS ADÓFORINTJAIT(16-ra pl.53 milliárd csakkk a labdakergebirkáknak és stadionokra) az EU POLGÁRAINAK ADAKOZÁSÁT A VEJE ÉS A MESZÁROS BARÁT ZSEBÉBE rendre utaltatja.
bakegya
Mert ugye lézer-jankó szerint a Balatonra pihenni jönnek az emberek-fidessnyikkhajéktól éhen és szomjan is halhatunk.De a kisboltosok se szégyelnek elkérni uzsora árat-higénia és szakértelmi mentességgel a pofájukon.220-egyetlen gombóc fagyi,580 egy szelet ehetetlen süti,közkutakat felszámolták-drága a víz-1280-ért csobbanhatsz a kikötő standján-de csakkk kijelölt helyen mert 50-ezer máshol a bírság-fidess-kdnp 0 tolarencia!!!IDEGENEK VAGYUNK A SAJÁT SZÜLŐHAZÁNKBAN!!!
gulyasgyula
@bakegya: Nem akrok senkit kioktatni de régen mi is azért vitük othonról az 1-2 láda sörünket , rántothúst , fasirtot stb mert a balatonon arany áron adták ..Semmi nem változott ..Atól még mindenki nagyon jól érezheti magát ha nem hagyja hogy a balatonon kirabolják senki ne higyje hogy a tóparti pláza nem drágáb mint az othoni ..A határátkelőknél mindenüt drágában árusitanak a plázák mint a határtól 40km-re ..,miért hagynák ki a balatoni nyaraló sereget ...
bakegya
@gulyasgyula: jó, hát mondjuk utánfutóval is lehet strandra menni.
gulyasgyula
@bakegya: Nincs az a kisautó amibe egy hütőtáska nem férne el . A sört rekszestől betetük a vizbe ..A balaton mindig nagyon drága volt ...Ez nem mai találmány ..
Boszi27
@gulyasgyula: Aki nem veszi észre, hogy hová megyünk, az ért.fogyatékos.. Nem oda vissza, ahol Te voltál fiatal, hanem még hátrább, ugye történelmet mindenkinek kellett volna tanulni, ami arra is jó, hogy megismerjük a múltat, feltéve, ha nem hamisítják. Ebből lehet következtetni hová tartunk a most hozott rendelkezésekkel és törvényekkel. A vasárnapi boltzárat az én kereskedő ismerőseim nem díjazzák, mert pl az egyik CBA-snak egész héten 21 óráig kell dolgoznia, szombaton is. Ezt megelőzően reggel 6-tól este 6-ig dolgoztak, szombaton6- 13-ig, vasárnap 7-től 11ig.Most 22 után ér haza, a fizetése változatlan. Mint tapasztaltam óriási a forgalom az utakon pénteken és szombaton, pedig kisváros vagyunk. Mi nem szoktunk plázázni akkor sem mikor nyitva voltak vasárnap, mert néha szerettünk volna venni néhány dolgot közösen eldöntve a férjemmel, aki havonta jön haza néhány napra és egyedül két kisgyerekkel nem igazán tudok nagyobb bevásárlást csinálni, esetleg a nagyszülők segítségével. Aki plázázni akar, az hadd plázázzon már.. A végén még előírják,hogy mire van nekem szükségem és csak azt vehetem.. Én nem kérem ezt a rendszert. Éppen készül egy új törvény is, pintér úr agyhelyéről pattant ki.:ne akarjon már senki állást változtatni csak úgy önszántából, mert még közmunkát sem kaphat egy darabig, másrészt a földesurak idénymunkára kérhetnek közmunkásokat a polg. mesteri hivataltól. Az Isaurákat a polg. mester úr válogatja ki, gondolom fogazat, izomzat stb alapján. Én ezzel ellentétben azt tapasztalom, a pályázati kiírások alapján, hogy annak van nagyobb esélye, aki többirányú tapasztalattal rendelkezik, több területre bevethető egy cégnél, egy esetleges átszervezés esetén. Megállapításom, hogy egyre kevésbé tisztelt vezetőinknek halvány fogalma nincs a hétköznapokról, a munkaerőpiacról, kereskedelemről, egyszóval az ég adta világon semmiről, amit irányítanak.
Boszi27
@orogordog: Nem tudom van -egy picike statisztikai érzéked, esetleg hallottál-e arról, hogy csak nagyjából egyforma dolgokat tudunk összehasonlítani elfogadhatóan. Nos az általad említett országok és Mo között az a közös tulajdonság, hogy mindegyik európai állam, ám ez kevés ahhoz, hogy velük példálózz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.