Érdekes történetről számolt be Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja. Állítása szerint Lázár János egy június 8-án tartott szekszárdi építészeti fórumon meglehetősen őszintén beszélt és kritizálta az államot.

A politikus blogján azt írta, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevallotta, "részben túlszabályozás, részben értelmetlen bürokrácia, részben öncélú bürokrácia van Magyarországon". Úgy fejtette ki:

Riasztó állapotban van az állam, nagyságát, mozgásképtelenségét és az elnehezültségét – a magyar szó, hogy elnehezült valaki vagy elnehezült valami jól adja vissza – és azt mondják a mi munkatársaink, illetve azt tanácsolják nekünk, hogy három-négy dologhoz próbáljunk hozzányúlni: az egyik az adóeljárásrend, nem az, hogy mennyi adót kell fizetni, hanem hogyan kell adózni: ugye a söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk, ami szükséges, mert a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét adóbevallás. (...) Engem azzal bízott meg a miniszterelnök úr, hogy a rám jellemző hát ööö... vakmerőség – fogalmazzunk egy szalonképes szóval – a rám jellemző vakmerőséggel próbáljak a bürokráciának nekiesni és majdnem már az elhalás állapotába jutottam, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni, hiszen az a létezésük alapjait veszélyeztetné (...).

De a Fidesz vezető politikusa arra is kitért, "érdekkijáró, posztkádári kultúrában élünk 30 éve." Ám ezt követően jött még csak a java:

Mi a nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő 20 esztendőben nem tudunk (...).

(...) általában a magyar képzés jó munkaerőt teremt, ráadásul miután titkolt és látens idegengyűlölet tombol tulajdonképpen mindenhol a világban, ezért szívesebben alkalmaznak fehér magyarokat, mint bárki mást. Az onnan látható, hogy ha valaki magyar útlevéllel vállal Spanyolországban munkát, akkor 100 euróval eleve, vagy 200 euróval eleve többet kap a román állampolgárhoz képest – csak az útlevél alapján – és akkor még nem is fogtak rá jelzőt és nem is nézték meg, tehát más a besorolása, automatikusan.

A jövőről pedig így fogalmazott Lázár:

(...) a következő időszakban nagyon fontos, hogy megpróbáljunk minél több embert érdekeltté tenni a változásban, mert szerintem öt év kormányzás után olyan változásokat kell csinálni, amik strukturális és kulturális változásokat jelentenek. Tehát sokkal mélyebb változásokra van szükség az országban ahhoz, hogy jobb dolgok történjenek, vagy jobb dolgok legyenek, mint az, hogy most jön egy kormány, aztán jön egy másik."

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Vigyázat ! Lázár Jánosnál el lehet mondani, hogy nem minden az aminek látszik.
Ez az ember egy csavaros eszű, az átlagosnál rafináltabb politikus.
Szerintem ez a látszólagos önkritika, csak része egy politikai manővernek. A célját csak sejteni lehet.
Isten óvjon minket attól, hogy azok a célok megvalósuljanak. Orbán Viktor törtető gátlástalanságát, egoizmusát tekintve csak első éves "ipari tanuló" szinten van ehhez az emberhez képest. Ő maga a Belzebub.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
5 év kormányzás kellett ahhoz, hogy felismerje, milyen nagy a baj ami tetéztek
a sok baromságaikkal !
csa-csa
na na! "öszödi beszéd" csak egy van! remélem a Gyurcsi levédette!
papa.49
@nyanya001: Ő már a hazugovics utáni időkre gondolva mondta ezt...
Egyébiránt ha nem lopnátok minden fillért el nem állnánk így, ebben te is főkolompos vagy lézeresxarJankó!!!
36
Ez a Lázár, egy végtelenül gátlástalan és cinikus alak.
"Annyit érsz, amennyid van." Pár éve, még ezt szónokolta.
Ennek a kijelentésnek, még élesebb konturt adtak, az elmúlt 5 évben.
Hiszek abban, hogy a legnagyobb bankok és biztosítók elnökei, mind szociopaták. Csak hogy megvehessék a sokadik luxus autójukat, jachtjukat, villájukat. Más nem számít. Öltönybe bújnak, hogy azt a látszatot keltsék, ők nem hazudnak. Ez az ember is az. Szociopata. Hiszen, szemrebbenés nélkül tüntetnek el nyugdíjpénzeket. Mesterséges hitel és más társadalmi válságokat idéznek elő.
papa.49
@36: Ha csak azt vesszük hogy Hmvhelyt belehajszolta a devizás hitelbe, amit utána az állam fizetett ki már megérdemelné az ,,egymenetest,,!!!
Dr. Felipe
" hanem hogyan kell adózni: ugye a söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk"

A birkák meg csak legelnek a réten.
Sziszifusz
Vigyázat ! Lázár Jánosnál el lehet mondani, hogy nem minden az aminek látszik.
Ez az ember egy csavaros eszű, az átlagosnál rafináltabb politikus.
Szerintem ez a látszólagos önkritika, csak része egy politikai manővernek. A célját csak sejteni lehet.
Isten óvjon minket attól, hogy azok a célok megvalósuljanak. Orbán Viktor törtető gátlástalanságát, egoizmusát tekintve csak első éves "ipari tanuló" szinten van ehhez az emberhez képest. Ő maga a Belzebub.
Sziszifusz
@Sziszifusz: A sátáni vigyora mutatja, milyen a lelki világa.
nyanya001
Riasztó állapotban van az állam,mondta Lázár !
És erről tud a CSUTI STADIONŐRŰLT IS ?
36
@papa.49: Igen. Ők nem tudnak felelősséget vállalni a saját tetteikért. Képtelenek rá. Agyilag képtelenek. Minden a társadalomra van tolva. A másik dolog. Hol volt Lázár, 2010 előtt? Egy teljesen ismeretlen ember volt a nagy nyilvánosság számára. Engem ez is riaszt, az egészben. Ezek, amolyan hipp hopp előhúzott alakok. Nincs értékelhető, pozitív multjuk. De hogy ne csak a mai nomenklatúráról essen szó. Nagyon kommersz volt, de kíváncsiságból megnéztem a Gyurcsány-Friderikusz műsort. Gyurcsány ugyanez. Még ma is röhögve(őrülten) kijelenti magáról, hogy egy kiválló, csodálatos, tökéletes ember. Ezek szociopaták mind.
verum
Akár miért és akár merre pörög Lázár, annyira bízom benne, mint egy skorpióban.
papa.49
@36: Csak igazat tudok adni neked ez a mai ellenzék egyenlő legalább 2 db. 0-val így egymás mellett ,,00,, én már egyikben se bízom ki ezért, ki azért játszotta el a bizalmamat, nincs egyenlőre olyan akit nem tudna támadni a fütyisz, és aki hiteles is lenne az ellenzéknek, ez az igazi probléma...A lézeres megmutatja milyen mikor a xaroscsizmával megyünk a tiszta szobába, egy végtelenül rosszindulatú, seggnyaló valaki, gondolom a Rapcsányi András ezért nem is bízott rá a táska cepelésen kívül komolyabb feladatot, engem még külön dehonesztál hogy mikor látom az undormány képét a tévében állandóan vigyorog, mint a hülyegyerek a moziban...A hatalom kérdése a hazugovics, meg lézeres között fog eldőlni nem sokára, meglátod, a régi fütyiszek a hazugovics mellett, az újabb eresztés a tonyó, meg társai meg a lézeres mellett...Nem vagyok egy vérszomjas pali de szeretném látni ahogy egymást a két tábor kinyírja, a maradékot meg fejbe tudjuk már verni, egy, két jó szőlőkaróval,,,,,,,,,
dr. prédikátor
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
"Berkecz Balázs állítása szerint..." Most sírjak, vagy inkább nevessek ezen a konkrétumon? :-)
wagabund
Lázár nem mondott semmi olyant, ami ártana neki...
Mint már többen írták, egy nagyon okos, villámgyorsan gondolkodó, mindenre jól reagáló politikus...

Amúgy Orbán nem véletlenül a legjobbat választotta magamellé... ha most valaki felteszi a kezét, hogydekéremszépen Orbán helyettese Dr. Semjén Zsolt, az legyenszíves lenyugodni.
papa.49
@wagabund: Gondolom én ez lesz a veszte is...
Toby
"Mi a nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő 20 esztendőben nem tudunk (...)."

Tehát, kedves honfitársaim, magyarok a Kárpát-medencében, nincs más hátra, mint előre !

" Találkozunk Filippinél ! "...vagy Londonban, esetleg Berlinben...és mindenki hozzon magával még egy embert !

Ezek a patkányok meg adóztassák agyon egymást !
Toby
@Sziszifusz: A rafináltság nem azonos az aljasággal, továbbá, lézer-piszkos jános beosztásában nem nehéz csavaros eszűnek lenni, mert kiadja a kívánságkosarat az alvezéreknek, azok is továbbadják és lézer-pishzkos jánsonak csak a feladat végrehajtására megszabott időpontot kell kivárnia, majd előterjesztenie a beérkező ötleteket, összegyúrva, igazítva és máris "átlagosnál rafináltabbnak és csaros eszűbbnek" tűnik a tetű !
A főhatósáégok így dolgoznak az alá - és fölérendeltségi viszonyban.

Lézer-piszkos jánost a kirívó aljassága, fokozott rosszindulata teszi igazán veszélyessé, ehhez párosulva egy szinte korlátlan hatalom !

Anno, amikor a rendvédelmiseket visszarendelték - a napokban beszélgettünk erről a cimbikkel, köztük rendőrökkel is és innét ugrott be lézes alkassága - Don pintér maffiafőnök nem támogatta ezt a fajta visszarendelést. Tudta mit csinál, ugyanis a mai napig nincs értelmes munkájuk a visszarendelteknek, amolyan hivfatali közmunka, de rendes fizetésért. Ráadásul a visszarendeléskori ígéretek sorban elszálltak, ez viszont patkányjellemre utal.
Pintér és lézer-piszkos jános - bár karámbeliek, de - nem cimborák !
justhpeter
Az igyekvő, de végtelenül ostoba ember veszélyes. Amikor ehhez az aljasság is társul az halálos.
Mobil123
@Horizont: 16:04 Hacsak nem közt. elnöki. Törtető egy valami.
m.macskosz
@nyanya001: ma, 14:28
Ugyan már!
..és cirkuszt! :(
mekkelek
"Mi a nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő 20 esztendőben nem tudunk"

Azért a kormánypárti politikusok, "saját lábon álló" kölykeik, családtagjaik, hûbéreseik, udvari gázszerelôjük, stb. adófizetôi és EU-s pénzeken való gyarapodása asszem még nyugati szemmel nézve is irigylésre méltó. De még nem is látjuk a végét hogy mikor lesz nekik elég, és mikortól kezdhet el majd gyarapodni a "keményen dolgozó kisember", aki most éppen azért dolgozik hogy az adóforintjaiból ezek tömjék a zsebüket...
kkalman
Öszödi beszédnek azért ez elég gyengus. Az egésznek inkább terelés szaga van. Eszükbe sincs azon dolgozni, hogy az országnak jobb legyen, csak a saját zseb tömködése a fontos nekik.
Lepényleső
Állítólag;" a hazug ember, zavarában igazmondásra is vetemedhet."
Egyéb aspektus; megelégelte az extra méretű zsebkendőket.
Desischado
Toby megfogalmazta a lényeget. ez a féreg hatalomra tör, ezért próbál jópofizni. De értelmes ember egy szavát sem hiszi. Épp eléggé bemutatkozott már. A saját bérük meg a csókosaiké már rég meghaladta a nyugati béreket! Ez a lézer egy aljas, gátlástalan, gerinctelen mocskos parazita, semmi több!
szandokan
@Desischado: A nyugati bérektől azért még eléggé messze vannak, persze a hasonló pozícióban lévőktől.
Desischado
@szandokan: Lehet, de ha a béreket nézzük, ahhoz viszonyítva nagyon is nyugati! Ne védd már őket, hogy szakadna rájuk a plafon!
perfekt
Erre,a beszédre,ugyan -úgy kell tekinteni mint a Gyurcsány beszédre.A kettő közötti különbség nüansznyi, azzal,hogy Pinokkió még csak vizionálja,a guzmit amiben,már régen belevittek minket--Gyurcsány pedig szólt,hogy lehet fehérneműt cserélni-ha már így megvezethettünk titeket.
Vizual
Gyurcsány miniszterelnök volt ez meg samesz. Ha nem tetszik kirúgják. Tetszik, így tényleg valami simli van a dologban.
Jozefina
Akkor most kinek kéne lemondani, miután beismerte, hogy szinte mindent elkúrtak!!! Nem kicsit!! Nagyon!!!
Lázár nyilván nem mondd le, mert orbán babérjaira törekszik!! Orbán ha nem meneszti, akkor előbb-utóbb meg fogja fúrni és akkor orbánnak annyi. Lázár egy gátlástalan, köpönyegforgató, hatalommániás. Úgy látszik beindul nyilvánosan is a fidesz-kdnp belső rothadása!!! Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról efektus??!!
mate03
@szandokan: ! Lázár úr,végre egyszer,igazat mondott!Remélem egyre többször megteszi!
Strong
na igen... ezt sokan látják így, és az igazság még ennél is rosszabb...

persze össze sem lehet hasonlítani Őszöddel...mert addig amíg a Feri nem tudta, hogy kimegy a beszéde - addig a Lázár tudja, hogy kimegy...
nemjoezigy
@szandokan: Képes voltál megszólalni és az ilyenre sikeredett.
Egyértelmű, hogy egy fideSS bérenc vagy.
Hogy lehet ilyent írni egy épeszű embernek?: "A nyugati bérektől azért még eléggé messze vannak, persze a hasonló pozícióban lévőktől."
Mi itt élünk és sajnos ők is itt élnek, tehát ezekhez a viszonyokban kell nézni a helyzetet.
De valószínű a te logikád szerint élnek, ezért harácsolják, veszik el a közpénzt, ami miatt növekszik a szegénység és az ország lemaradása az EU-n belül.
És ami még rávilágít a beteg gondolkodásotokra, az a szeretett vezéretek: orbánc mondása, miszerint a miniszter szolgát jelent!
Ki látott olyant, hogy a szolga jobban él az uránál.
Ja és nem mellesleg arra esküdtek fel a kinevezésükkor, hogy az ország érdekében fognak 'dolgozni'.
Ezt rajtatok kívül senki nem érzi. A MOCSKOK saját zsebre tevékenykednek!!!
papa.49
@nyanya001: Nyomtassunk ilyen plakátot...
soljanka
Akkor lehetne ezt hasonlítani őszödhöz, ha a mostani ellenzék már telekürtülte volna az egész országot. Egy blog nem ér semmit. ( Jó, én pénteken kaptam, és osztottam a Face-en, de hát az semmit nem ér, a mutyiszes-jobbikos ismerősök zöme már rég letiltott)
Kint kellene üvöltenie az ellenzéknek molinókkal - úgy is a plakátok viadala zajlik-, és telekürtölni minden lehetséges médiát.
Ehelyett majd a mutyisz előadja a megvilágosodott, jó útra tért, cukifej politikus meséjét.
soljanka
@szandokan: "Berkecz Balázs állítása szerint..." Most sírjak, vagy inkább nevessek ezen a konkrétumon? :-)"

A hangfelvétel mennyire konkrétum?
gepnarancs.hu/2015/06/riaszto-allapotban-az-allam-felvetel-lazar-oszodi-beszederol/#.VX2MjEQimNE.facebook
kata53
Szóval akkor az egész kormány mondjon le!!! Minél hamarabb! És álljon már össze ez a nyavalyás baloldal!!!
Jozefina
@kata53: A baj, hogy nem mondd le ezért kell tűzzel, vassal elzavarni!!!
szandokan
@kata53: Hogy tényleg beinduljon a lopás?
szandokan
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
@Desischado: @Horizont: Szerintem mindketten tudjátok, hogyan értettem.
hetöndöe
@szandokan: ""Berkecz Balázs állítása szerint..." Most sírjak, vagy inkább nevessek ezen a konkrétumon? :-) "
Már a hangfelvétel is nyilvánosságra került okoska,már megint takonyra ugrottál szokás szerint.Mindig elfelejted,hogy nem minden média fitymaszos és nem minden média rágalmaz tények nélkül,az a jobboldal sajátja.:-)))
Dr. Felipe
Aztán ég már a tv székház?

Oppardon, az csak a fideSS csürhe idején volt divat.
Abzug62
@szandokan: ahogy tetszik. Ha nézte volna az RTL KLUB híradóját, ott hallhatta volna a mondatokat. Persze, magának az is kevés...
mate03
@papa.49:Nem az állam!Hanem te meg én,meg aki ebben az országban él!
adrenalink
@szandokan: 17:35-re "nem lesz soha igazi ellenfele a Fidesznek"
1./ Ez nem a fityisz érdeme!
2./ Politikában soha ne mondd, hogy soha...
3./ A fityisz most = Orbánnal, de ő sem örök életű. Már látszanak az ugrásra kész oroszlánkák.
nyanya001
@szandokan: Te megint miről beszélsz ?
Ennél kormánynál nagyobb tolvaj nincs, nem volt !
szandokan
@soljanka: @Abzug62: @hetöndöe: Oké, kicsit lemaradtam. Legalább én elismerem.
szandokan
@adrenalink: Az kétségtelen, pályázók már vannak...
szandokan
@nyanya001: A Mezőhegyesi tervezett földelosztás kapcsán már én is kezdem azt érezni, nem kellene ennyire védenem a mundér becsületét...
nyanya001
@szandokan: Regényt lehetne írni, igen hosszú lenne a lista !
bakegya
Érteném-a falkavezér farka csóválja a kutyát...nagyszerű...de mi és mennyiért,már mit lehet még szétlökni azon amit össze se raktatok,csakkk lenyúltatok.
Desischado
@Jozefina: Pontosan ez az én véleményem is, jól látod lézer terveit!

@szandokan: Én tudom, de te is érted ugye, hogy én hogy értettem?
szandokan
@nyanya001: Ismerem a képviselőt, meg a 25 éves fiát, aki 2017 - ben ráteheti a kezét a birtokra. Bárkit, csak őt ne!! Mezőhegyes méltán híres a címeres kukoricájáról, és a ménesbirtok is nagyszerű, nem kellene tönkretenni. Ha más kezébe kerülne, az sem lenne jó, na de így...
colibri
Azért arra kíváncsi lennék, hogy orbánnak mi a véleménye erről a lázári öszödi beszédről?
mariaberta
Van Halotti Beszéd, őszödi beszéd kötcsei beszéd, és itt a Lázári beszéd, nem vitás, a BESZÉDEK ORSZÁGA vagyunk. Némelyikre ráfizetünk, de mit száíit???
Zsoltika Pék
Jani! Szar az a nyakkendő! Tedd vissza a vöröset!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.