Idén már nem kapják meg a sok idegenforgalmi adót beszedő települések az állami támogatást. A bevételkiesést máshol kell kigazdálkodniuk.

Az állam másfél forint kiegészítést juttat a kúrtaxa (idegenforgalmi adó) minden egyes beszedett forintja után a helyhatóságoknak. A 2015. évi költségvetésről szóló törvény az idei évben is biztosítja ezt a helyi önkormányzatok számára. A jogszabály támogatáscsökkentésekről rendelkező melléklete alapján azonban 2015-ben először az ezen a címen kifizetett összegek is bekerültek azon támogatások körébe, amelyek csökkennek a település nagyobb iparűzési adóerő-képessége esetén – olvasható a sonline.hu-n.

A Magyar TDM Szövetség felmérései szerint a települések 2015-ben összességében mintegy egymilliárd forint fejlesztésre, működésre és marketingre fordítható forrástól esnek el a kúrtaxa-kiegészítés elvonása miatt. Az RTL Klub Híradó szerint az így kiesett bevételt előfordulhat, hogy az idegenforgalmi adó növelésével, a parkolás drágulásával vagy akár a szabadstrandok megszüntetésével kompenzálják majd a települések.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
A természetes vizek parti sávja mindenütt a világon fel van szabadítva-ingyen lehet bennük csobbanni!!!A büdös bogarak ezt is kisajátítják,lekerítve tartják saját zsebre,jó pénzért.Az önkormányzatiságot politikai értelemben rég fölszámoltattátok-itt már minden a Kálomista kutyafaxáé-még az önkormányzóság is-mert nincs-addig se sokat tettek-de azóta mióta ez a szemét banda van hatalmon, semmit.Még a szélfogó fákat is kiirtották a parton-ma már nincs miért a kikötőbe caftatni se, mert azt is lekerítették az uraknak.FULLADJATOK BELE ABBA AMIBE ÉN GONDOLOM.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bakegya
A természetes vizek parti sávja mindenütt a világon fel van szabadítva-ingyen lehet bennük csobbanni!!!A büdös bogarak ezt is kisajátítják,lekerítve tartják saját zsebre,jó pénzért.Az önkormányzatiságot politikai értelemben rég fölszámoltattátok-itt már minden a Kálomista kutyafaxáé-még az önkormányzóság is-mert nincs-addig se sokat tettek-de azóta mióta ez a szemét banda van hatalmon, semmit.Még a szélfogó fákat is kiirtották a parton-ma már nincs miért a kikötőbe caftatni se, mert azt is lekerítették az uraknak.FULLADJATOK BELE ABBA AMIBE ÉN GONDOLOM.
nyanya001
@bretagne: Ha kérhetjük, most azonnal !
lópicigáspár
Ügyes! Így kell a kiskereskedelmet is bedönteni. A kutya se fog odamenni (rajtuk kívül)! Nagy szemét egy banda ez! Megértek a pusztulásra!
nemjoezigy
Ez a rohadt, mocskos, féreg fidesskdnp banda minden kedvező lehetőséget elvesz a többségtől!
Teljesen egyetértek az eddigi hsz-ekkel.
De próbáljunk kreatívak lenni ötletet adni ennek a zsivány bandának, - a kormányra gondoltam.
A vízparti nyaralókat eltávolítani a víztől!
Ez úgy valósítható meg, hogy a medence kotrásakor keletkező zaggyal kell feltölteni a parti sávot!
Ennek két jó hatása is van: 1. tisztul a medence, mélyül, több víz fér bele. 2. jelenleg nincs hova tenni a kikotort zagyot, ez lenne a feltöltés, ami biztosítaná a Balaton, Velencei tó vízparti körbejárását!
Levendula
Élelmes ember a magyar, nem kell félteni bennünket! Kapásból tudok egy tucat olyan szabadstrandot a Balaton-parton, amit... nem fogok elárulni. :)
justhpeter
A szabad strandra majd mennek a hatóságok az aktuális büntiket kiosztani, amivel az éves bevételi terveket is tudják teljesíteni.
Desischado
@nyanya001: Ha tegnap méltóztatnának megrohadni, az is későn lenne!
Aljas, mocsok banda!
bakegya
@Levendula: ha tiltott helyen fürdesz-50-ezer
-ha éjjel horgászol-a helyi maffia addig zargat amíg meg nem unod a szúnyogimváziót-a halőrzés max-ugyancsakkk 50-ezer-mert hogy valami hézag mindíg van
Napközben pedig vagy a sorakozót unod meg a lángososnál-vagy a nyálcsurgatást azon terített asztalok fölött amit a vastagbuxák elé raknak...de ha hőgutát kapsz-vagy vizet nyelsz akkor ha szerencséd van újraélesztelek,de kórház csakkk Veszprémben van,és oda is kell érni-a nyakad,lábad töröd,akkor is ugyan ez a helyzet.A Déli part pedig már tiszta Afrika több évtizede.A szabadstrandok persze több higéniával-na de mint pártunk és kerítőik elrendelték a NÉP azt is fizesse meg...
mate03
@Desischado: ! Lellén a szabad strand,majdnem 4 km-hosszú! Tele aránylag olcsó vendéglővel,büfével !Ezek a szemetek,azt a kevés lehetőséget is elveszik a csóró emberektől,hogy kulturált körülmények között,a szegényebb réteg is jól érezze magát!
Clavigo
@mate03: Szopni fog a " keményen dolgozó kis ember "...és még tapsolnak is hozzá.Megérdemeljük.
papa.49
A végén még szükség lesz arra ami 1919, áprilisában hozott rendeletre, megint!!!
Aki tudja, érti...
KERKA
Az északi parton már nincs szabad strand, MInden le van kerítve, kivéve az olyan nádas részeket, ahova a horgászok a saját csónakjukkal tudnak bemenni.
Ennek van még egy rohadt hátránya, ha rossz idő esetén nem fürödni, csak sétálni akarsz a gyerekekkel, sehova nem engednek be!!!
Csopakon be akartunk menni a strand területére, mert a kis unokámmal meg akartuk etetni a kacsákat. Nem engedtek be!!! Kérdeztem a nagytudású őrtől, azt hiszi, hogy esőkabátban akarunk fürdeni???----Helyi rendelet!-volt a válasz.
iskolakerülő
Találékony egy patkánycigánybanba ez: Minden nap szopatják a népet!!
kukac50
A Fidesz meggondolatlan pénzéhes aljas banda!
human
A fiatal demokratáink már tényleg megérettek a névváltoztatásra FIDESZ-ről FIZESS-re.
Clavigo
@kukac50: Kicsit belejavítanék...: A Fidesz átgondoltan pénzéhes,,,,stb.,a többi stimmel.
Fradigege
A Balaton a Magyar embereké. Köztulajdon. Kerítsék körbe a Dunát is. Részemről a kormány illegális. Nem tekintem senkinek őket. Ő megnevezésük: M. M, mint Mocskok.
Toby
- Az önkormányzatok sorban szélesítik, kiterjesztik a fizető parkolós övezeteket
- Megemelt vállalkozási adók
- Visszaesett helyi beruházások - az orbánci "szerződések" ellenére
- Egyes településeken a garázsok után is szednek építésadót
Toby
" Keszthelyen nincs egy szabadstrand sem, itt nem gondolnak a kispénzű-szegény turistákra(akikből sajnos egyre több van)akik még a 660-990ft/fős belépőjegy árat sem tudják kifizetni. Sokan csak le szeretnének menni egyet a partra pár órára fürdeni, úszni, megelégednének 1-2büfével, wc-vel és lenyírt pázsittal, de Keszthely nem szolgál ilyesmikkel.
Szálló vendégeim, inkább elautóznak mindennap a déli partra 20-30km-re innen, mert 4felnőtt nem akar napi 4ezret + parkolódíjat ide fizetni-ők már többet nem jönnek vissza Keszthelyre és nem is ajánlják senkinek!
Azt a pénzt inkább elköltik a büfébe.
Az itteni büfések pedig konganak az ürességtől, mert ilyen belépőjegy és parkolódíjak mellett arra már nem marad az embereknek, inkább hűtőtáskáznak.
Én nem a városi strand ellen beszélek, elégedett is vagyok a minőségével-aki megteheti menjen oda, de akinek nem tellik a több szolgáltatásra, annak tudjunk alternatívát-ingyenes egyszerű strandot felmutatni!
Ebben a 2 hetes rossz időben a vendégeim egy nagy része hazament, nem tudtak Keszthelyen semmit csinálni(Kastély és a múzeumok látogatásán kívül) gyerekesek, fiatalok mit csináljanak? Nincs mozi, élményfürdő, diszkó...
Ha nem lenne itt a Kastély illetve Hévíz, egy turista sem tenné be ide a lábát, mert semmit nem tudunk nekik kínálni, még egy nyamvadt szabadstrandot sem! "
(helikonportal.net)
csetere
@justhpeter: Majd jól pofára esnek! Az emberek nem mennek oda, más lehetőségek is vannak, elmarad a bevétel, de nem csak az önkormányzatoké, hanem az árusoké is. Gondolom akkor is rájuk szavaznak???
KERKA
@Toby: A másik kedvelt helyünk Fonyód, mert vonattal könnyen megközelíthető, éppen a parkolási mizéria miatt nem szeretünk kocsival menni. A fizetős strand is jó, de mi el szoktunk menni a Szúnyog sziget mögé,( Bélatelep felé) ott szabad strand volt. Mondom volt!!!
Elkezdtek építeni egy vitorlás kikötőt, a terep lezárva, az építkezés abbamaradt.
Aki megvette ott a területet, kisajátított magának egy hosszú partszakaszt, ami most le van zárva, de ugyanakkor senkié. De biztos megérte a Fonyódi Önkormányzatnak ez a "beruházás"
Toby
Az egész balaton kormány - és csókos tulajdon lesz, nem adok 3 évet erre !
csetere
@Levendula: Remélem priviben megkapjuk!
csetere
@mate03: Balatonszemesen is van szabad strand
kkalman
Ezeknek a mocskoknak már a születésük is el lett rontva. Felelőtlen módon, nem volt kötelező felszerelés a szülőszobában a szecskavágó, amin azonnal át kellett volna engedni őket.
Toby
@csetere: Azért mennek a déli partra a külföldiek Keszthelyről és környékéről ! Az kérdés, hogy Szemesen meddig lesz még szabad a strand ? Lassan egy erdei sétáért is fizetni kell !
bakegya
@Toby: a Princz tengeri hajója mellett -tudjatok róla mennyi egy éves vitorláshajó bérleti díja-500 ezer fölött, mert erre még mindenféle cullang is rájön.A horgászokat 50 ezrekre büntetik kellő gyakorisággal...fürdőzés ugyanitt napi belépővel 1280-/kopf(szabadstrand nincs.Az önkörmányzat és a megyei önkormányzó foglalja be a vízparti sáv teljes hosszát,lekerítve,ősszel lakat,kalap-kabát-ez a Balatonpart se a magyaroké.)
A kikötővel egy fidess által erre a parti sávra rátelepítettek egy sima kftécskét-egy helyi milliárdost,és egy keszthelyi kikötőmestert aki itt a császár.Az év kilenc hónapjában magára zárja a kikötőkaput,hat bottal horgászik éjjel nappal -az itt évesen élők pedig legfeljebb távcsővel élvezhetik a panorámát,fizethetik a pincék után is a négytetméterenkénti hetesszáznyolcvanFt építményadót.MUNKA PEDIG CSAKKK A KASZÁSOKNAK VAN.A falu fele cseléd az itt lebzselő poárt potentátoknál és még nem egészen le-vagy elhúzott értelmiségiek nyaralóháztáji udvarában.A külföldi tulajok pedig már szép csendben húznak el a betörések,KÖZBIZTONSÁG HIÁNYA miatt és a magas élelmiszerárak hiányos-és drága szolgáltatások következtében.KÓRHÁZ 40 km stb...(most még hozzájött a BOLTNEZÁRÁSOK KÉNYSZERE IS)A nyugdíjasok behúzzák fülüket-farkukat-félnek a háborútól mint az őket megelőző korosztályok és LEGFELJEBB SKYPE A MÁR IDŐBEN ELHÚZOTT GYEREKEIKKEL-egyedül,magányosan bizalmatlanságban halnak meg-"mondván, hiába dolgoztunk"!!!
mariaberta
@Toby: Miket nem gondolsz? Kispénzű turista? Majd ha annyit ér, mint Lázár elvtárs és fiacskája, akkor lesz no nem szabad strand, csak strand a felső tízezernek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.