A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le a 2024-es olimpiai pályázat előkészületeit és ne költsön sok milliárd forintot értelmetlen, soha meg nem térülő beruházásokra – erről a párt szóvivője beszélt csütörtökön az MTI-nek.
Gréczy Zsolt azt mondta, a DK szerint is szükség van olyan eseményekre, amelyek erősítik a magyar emberekben az összetartozást. Elvileg egy budapesti olimpia is lehetne ilyen, de a most napvilágra került hatástanulmány részletei megerősítik, hogy Budapest nem alkalmas olimpia rendezésére és már az előkészületekre sem érdemes sok milliárd forintot elkölteni – jelentette ki.
A hatástanulmányból kiderül, hogy annak készítői szerint sincs meg a rendezéshez szükséges társadalmi támogatottság, ráadásul rengeteg drága és bizonytalan sorsú beruházásra lenne szükség. Tekintettel arra, hogy Budapestnek olyan versenytársai vannak, mint Boston, Párizs vagy Hamburg, a pályázat esélytelen – folytatta.
A politikus végül azt mondta, ha a kormány szerint ennyi pénze van az országnak, akkor abból inkább a szegényeket, az egészségügyet és az oktatást támogassák.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
" Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este….. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk"
Kicsit ütős a szer, nem kellene leállnod?
...és ezt kommenteléssel mutatja ki?
Ja, nem hogy felvenné a kapcsolatot@oroszhegyi: Mészáros klíma szerelővel:)))
Oszt abbó hogy gazdagszik meg a jó fideszes? Hö?
valasz.hu/itthon/betelt-a-pohar-nyilvanos-wc-lett-budapest-szive-114211
Meg ez is jo figyelem elterelesnek a sokkal sulyosabb problemakrol.
Új hozzászólás